Jelenlegi hely

Iskolába készülünk 6. – Beiratkozás

Az a pillanat, amikor elindulunk az iskola felé, és beíratjuk a gyerkőcöt, az valaminek a kezdetét jelenti. De ezzel együtt véget is ér lassan egy korszak mindannyiunk életében, és kitárul egy új világ kapuja, melyet izgalommal és - valljuk be - némi félelemmel várunk. Körbejártuk az iskolákat, tájékozódtunk mindenről, amiről csak lehetett. Talán csak az okoz némi feszültséget, hogy felveszik-e a gyereket, mert több iskolában óriási a túljelentkezés. Azért, hogy megkíméljük magunkat további idegeskedéstől, hasznos, ha a beiratkozásról is pontos információink vannak.

Ha a gyermek az adott évben 6. életévét augusztus 31-ig betölti, iskolakötelessé válik. A törvény szerint az óvoda vezetője dönt az iskolakötelezettségről, de a gyakorlatban az óvónők a szülőkkel együtt döntenek erről a kérdésről. Vitás esetekben iskolaérettségi vizsgálatot lehet kérni a kerületi Pedagógiai Szakszolgálattól (régi nevén Nevelési Tanácsadó), és ez alapján döntik el az iskolakötelezettséget. Március végére ezek a vizsgálatok elvileg lezajlottak, tehát rendelkeznünk kell már egy olyan határozattal, hogy javasolják vagy sem gyermekünk iskolába lépését.

Ha igen, akkor már nincs más hátra, „csak” elmenni az iskolába és beiratkozni. 2016-ban ennek időpontjai országosan: április 14-15. A dátumok már kikerültek az iskolák kapujára, honlapjára, ahol a helyi sajátosságokról is tájékozódhatunk.

Néhány iratra is szükség lesz, ezeket vigyük magunkkal. Az iskola kérhet nyilatkozatokat, melyek általában letölthetőek az intézmény honlapjáról, így előre tudunk készülni. Nyomtassuk ki ezeket, és kitöltve, aláírva vigyük magunkkal. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor legalább nézzünk rá a nyomtatványokra, hogy tudjuk, hogy mit kell majd kitöltenünk.

A beiratkozáshoz a következő iratokra lesz szükségünk:

  • születési anyakönyvi kivonat,
  • személyazonosításra alkalmas, lakcímet is igazoló hatósági igazolvány,
  • TAJ kártya,
  • oktatási azonosító szám, melyet az óvodától kapnak meg a szülők,
  • az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését igazoló dokumentum (óvodai szakvélemény, nevelési tanácsadó által kiállított iskolaérettségi szakértői vélemény, Szakértői Bizottság szakértői véleménye),
  • nem magyar állampolgár esetén regisztrációs igazolás, tartózkodási kártya.

Arról se feledkezzünk meg, hogy ekkor kell nyilatkoznunk, hogy erkölcstant vagy hittant tanuljon majd gyermekünk. Beszéljük át jól a dolgot, mert csak egy év múlva módosíthatunk döntésünkön, így egy tanévet mindenképp a választott órára kell járni.

Abba az iskolába kell beiratkozni, ahová szeretnénk, hogy járjon gyermekünk. Így van ez akkor is, ha nem a körzetes általános iskolát szemeltük ki. Ez utóbbi esetben a körzetes iskolába érdemes bejelentenünk, hogy nem oda fogunk beiratkozni. Ezt nem írja elő törvény, de lényegesen egyszerűsíti az iskolák adminisztratív munkáját.

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a felvétel sikeressége nem attól függ, hogy hányadiknak írattuk be gyermekünket a kiválasztott iskolába. A felvételről az igazgató dönt, a következő szempontok figyelembevételével:

  • Fel kell venni azokat a gyerekeket, akik az iskola körzetében laknak. Azokban az iskolákban, ahol nagyon nagy a túljelentkezés, előnyben vannak azok, akik állandó lakcímmel rendelkeznek. A tartózkodási hely is elegendő lehet, főleg, ha nyilatkozunk, hogy valóban ott is lakunk az adott címen.
  • Előny, ha már nagyobb testvér jár abba az iskolába.
  • A szülők kérhetik annak figyelembe vételét, hogy az iskola 1 km-es körzetében dolgoznak.
  • A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket köteles felvenni, amennyiben a Szakértői Bizottság az adott intézményt jelölte ki a számunkra.
  • Ha az iskolában valamilyen nemzetiségi oktatás folyik, akkor azok a családok, akik az adott nemzetiséghez tartónak vallják magukat (nyilatkozatot töltenek ki), előnyt élvezhetnek a felvételnél.

Speciális kérdés, kérés esetén hívjuk fel az iskolát, és kérdezzünk. Minden intézmény arra törekszik, hogy a folyamat zökkenőmentesen történjen. Ezt nagyban segíthetjük szülőként azzal, ha alaposan tájékozódunk, és minden iratot előkészítünk. A beiratkozás tulajdonképpen egy adminisztrációs folyamat, ne ekkor érdeklődjük a tagozatok vagy egyéb specialitások iránt. Természetes, hogy minden szülő aggódik, nem lehet elégszer kérdezni, érdeklődni, de mire beiratkozunk, már elvileg minden lehetséges információ birtokában vagyunk.  Az erkölcstan illetve hittan, valamint speciális (pl. művészeti, alternatív módszerű) osztályok választása tekintetében is előzetesen érdeklődjünk, beiratkozáskor már csak papírok kitöltésére van lehetőség.

A felvétel eredményéről a legtöbb iskola írásban értesíti a szülőket, de erről a beiratkozáson is tájékoztatást adnak majd.

Még mindig van néhány hét, mielőtt a döntésünk véglegessé válik, kérdezzünk tehát, érdeklődjünk még, ha szükségét érezzük, hiszen gyermekünk életében nagy változást jelent majd az iskola.

Szerző: Budácsik Éva – tanító, Budapestimami
Fotó: Pixabay
 
Sorozatunk előző részét ITT olvashatod.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére