Jelenlegi hely

Egy dolgozó nagymama életmeséi

Mostanában többször hallom, hogy meséljünk a gyerekeknek az életünkről. Arról, hogy hogyan éltünk, amikor ők még kicsik voltak, vagy talán még meg sem születtek...

Mit is mondhatnék?

Ennek okán gondolkodtam el a saját életemen. Mit is mesélnék az unokámnak az én fiatalságomról? 

Az élet sokszor úgy múlik, hogy csak tesszük, amit kell...

Fiatal lányként amikor megismertem a páromat, elterveztük a közös életünket: befejezzük az iskolákat és összeházasodunk, lesz öt gyermekünk. Még a nevüket is kitaláltuk és szépen sorban le is jegyeztük. Szép terveink voltak, bár nem túl nagyratörők.

Ámbár akkortájt még nem látszott, hogy rendszerváltás lesz, és talán többet is álmodhatunk magunknak, mint a szocialista értelmiségi lét.

Szóval összeházasodtunk és három gyerekünk született. A negyediket már nem vállaltuk be, mert akkor hirtelen megváltoztak a körülmények. Már nem volt biztos munkahelye senkinek sem. Az életünkért már senki más nem felelt csak mi. Új terveket kellett készíteni, új módon kellett gondolkozni...

Húsz évig egy cégnél dolgoztam

Aztán amikor a legkisebb gyerekem is középiskolás lett, akkor munkahelyet változtattam. Furcsa, bizonytalan érzés volt, mint amikor járni tanul valaki, mert eddig csak kapaszkodással közlekedett. A gyerekeink számára nagy szabadságélményt jelentett az az időszak. Lubickoltak a számítógépek nyújtotta újdonságokban. Nekem is lépést kellett tartanom velük, használni az internetet, felfedezni a facebook-ot.

Ahogy ezeket írom, eszembe jutnak a csatározások, hogy ki mennyi időt tölthet a számítógépnél. Ma már minden gyerek ismeri és használja a számítógépet az iskolában is. Az én gyerekeim együtt nőttek a számítástechnikával. Akkor jelent meg a mobiltelefon, és nekem is kellett a munkámhoz. Vettünk, hát egyet és nagy csoda volt, hogy bárhol is vagyok, elérnek.

A nagyfiam szerint nem kellene kikapcsolni a telefont éjszakára, mert mindig elérhetőnek kell lenni.

De én nem akartam mindig elérhető lenni...

Ezt nem tudtam jól megmagyarázni nekik, és eljött az idő, amikor a gyerekeim telefonja is kikapcsolódott. Felnőttek.

Mindig arra neveltem a gyerekeimet, hogy törekedjenek az önállóságra

Sokat beszélgettem velük, és sokszor meghallgattam őket. Szerencsém volt, vagy kellően nyitott voltam feléjük? Talán mindkettő.

Szívesen beszélgetnek velünk, szülőkkel mostanában is a mindennapi problémákról, pedig már kirepültek a fészekből. Nálunk nincs mamahotel és papabank....

A fiúknak már saját gyermekük is van, a mi unokáink. Amikor ők kicsik voltak, gyakran meglátogattak minket a szüleink és a nyári szünetben el lehetett utazni a nagymamához nyaralni. Anyósom fiatalon lett nyugdíjas. Akkor még 55 év volt a nők nyugdíjkorhatára. Nekem még két évem van az aktív munkában, és ki tudja mennyi azután...

A mostani nagymamák is szeretnének élményeket adni az unokáiknak

Pont úgy, mint régen az ő nagyijuk. Azonban a mai életben mindenki erősen beosztja az idejét. A gyerekeket a szülők bölcsődébe, óvodába, iskolába viszik. Reggel rohanás, este rohanás, otthon szoros napirend. Nem csak a fiatal szülőknél a nagymamáknál is felgyorsult az élet. Csodálkozunk, hogy fáradtak vagyunk, és semmire sincs időnk.

Pedig most kellene ott lenni az unokánk életében és mesélni az életmesét. Ha a gyerekek sokat hallanak a családjukban történtekről jobban megküzdenek az élet nehézségeivel.

Elhatároztam, hogy fogok mesélni nekik. Elmesélem, hogy kislány koromban is gépészmérnök akartam lenni, mint az édesapám. Ez a vágyam vitt el arra az egyetemre, ahol megismertem leendő férjemet, az ő nagypapájukat. Sok mesélni valóm van....

 

Miskolcimami - Juli Mami