Jelenlegi hely

Tankönyv helyett tablet az általános iskolákban

Eljött ez az idő is, számítani lehetett rá, hogy hamarosan felváltja a digitális oktatás a hagyományos tantervet. Valóban betört az internetes forradalom a gyerekek hétköznapjaiba.

Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos kisdiák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.

Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba. Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik, és negyvenötezren kapják meg hamarosan a munkájukhoz szükséges digitális eszközt – ismertette.

A projektre 34 milliárd forint áll rendelkezésre, és ehhez társul egy 10,5 milliárdos, az iskolák wifi-hálózatának fejlesztésére szolgáló keretösszeg is – közölte. Palkovics László, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén vállalatvezetők előtt úgy fogalmazott: az oktatás hatékonyságának javítását az alapoktól kell kezdeni, éppen ezért dolgoznak az új nemzeti alaptanterv összeállításán, és ezért merült fel az alapszintű oktatás idejének megnövelése, bár – tette hozzá – erről még nincs kormányzati döntés.

Az oktatási államtitkár a legutóbbi PISA-felmérés romló eredményeire utalva azt mondta: az okokat nemcsak az iskolarendszerben, hanem szociális területen és a szakképzésben is kell keresni. Utalt arra, hogy miközben az OECD-országokban az egyes iskolatípusok teljesítménye között nincs nagy különbség, nálunk például matematikából a hatosztályos gimnáziumokban Szingapúr eredményét hozták a diákok, a négyosztályosokban pedig Finnország és Németország szintjét, a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban pedig ennél gyengébb eredmény született.

Palkovics László szólt arról is, hogy terveik szerint – az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan – 2019-től felmenő rendszerben kötelezővé tennék a középiskolai felvételit. Az elképzelés szerint a rendszer hasonlóan működne mint a felsőoktatás esetében, tehát központilag megszabnák, hogy hány diák vehető fel egy évben gimnáziumba, mennyi szakgimnáziumba és mennyi szakközépiskolába. A fórumon résztvevő cégvezetők közül többen azt szorgalmazták, hogy a szakgimnáziumoknál ne csupán egy évet foglalkozhassanak a diákokkal a szakképzésbe bekapcsolódó vállalatok, hanem, mint régen, legyen erre ismét két évük.

Forrás: hirado.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére