Jelenlegi hely

Hétköznapi Valentin-nap, avagy a csokinál, virágnál, szívecskéknél ez azért bonyolultabb dolog

Ebben az évben néztem meg először, hogy február 14-e milyen napra esik: csütörtökre.

Csütörtök: a férjemnek értekezlet, majd esti óra. Nekem délutántól bohóckodás a gyerekekkel kifulladásig, majd a nap fénypontja: közös lakógyűlés a hideg lépcsőházban.

Így, azt hiszem, egyértelmű, hogy csak az itt lefektetetett gondolatokért néztem rá a naptárra. Na nem azért, hogy a csütörtöktől vasárnapig tartó hosszú hétvégénket szervezzem a férjemmel és azon tanakodjak, hogy vajon melyik wellness szállodában jobb a szauna.

Tavaly még annak sem voltam tudatában, hogy Valentin-nap van, mivel épp a pelenkás gyerekem után töröltem fel a port a nadrágommal, miközben utána mászkáltam. Hosszabb távon visszatekintve, mi valahogy nem ünnepeljük a Valentin-napot.

Meg más olyan dolgokat sem, amelyeket más megünnepel.

A nőnap a férjem szerint egy avítt dolog, és én is túlélem, ha nem kapok olyan dologért virágot, amelyről anno nem én döntöttem. A Halloweenhez már túl öregek vagyunk, bár azt hiszem, hogy a halloweeni tökfaragást mi sem kerülhetjük el majd a gyerekekkel.

A férjem szerint nálunk minden nap Valentin-nap 

Ezért nem is kell különösképpen ünnepelni épp azt a hivatalos egy napot. Ha ebbe épp van időm belegondolni, és első körben nem azt gondolom, hogy lusta elmenni egy nyamvadt csokiért, akkor végül is igazat adok neki. Csak legtöbbször „a hozzál még 2 csomag pelenkát, 1 liter tejet, a gyerek kedvenc perecét, jaaa, és a Domestos is elfogyott” mondatok miatt szem elől tévesztem.

Azonban arra is most jöttem rá, hogy bolygónk össznépességét, a párjukkal élőket, illetve a magányos szíveket tekintve bonyolultabb a dolog.

Antivalentin-nap

Ugyanis vannak egyedülállóak, akik utálják a Valentin-napot és megalapították az ún. Antivalentin-napot. Ilyenkor mindenféle „szinglis” dolgot lehet csinálni más egyedülálló, ugyanakkor társaságra vágyó emberrel: elmenni vacsorázni, vagy bulizni. Távol-Keleten például a magányos szívek ilyenkor összegyűlnek, és fekete tésztát esznek.

Tehát, magamban 4 elkülönülő csoportot különböztettem meg:

  • társak, akik ünneplik a Valentin-napot.
  • társak, akik nem ünneplik a Valentin-napot
  • egyedülállók, akik nem ünneplik Valentin-napot
  • egyedülállók, akik nem ünneplik a Valentin-napot, de ünneplik az Antivalentin-napot.

A cikket egy héttel Valentin-nap előtt írtam.

A férjemtől, aki külföldön volt, kaptam egy sms-t február 7-én, hogy Boldog Valentin-napot. Válaszoltam neki, hogy nagyon köszi, de az igazi Valentin-nap csak egy hét múlva lesz.

Úgy látszik, ő sem nézte meg a naptárt...

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy mások is olvashassák!

szági - Szegedimami

Kép forrása: Pixabay

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére