Jelenlegi hely

Ma van a víz világnapja!

A 2017. évi világnap mottója magyarul: „Szennyvizek? Tiszta vizet"

A Föld édesvízkészlete nem kifogyhatatlan.
A víz világnapját az 1992-es Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére 1994 óta ünneplik világszerte. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, amelynek célja a környezet és ezen belül a Föld vízkészletének védelme

Sajnos MI is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az ivóvízkészletünk rohamosan csökken „csapból is ez folyik” , nem tanítjuk gyermekeinknek meg a víz fontosságát. Egy kis odafigyeléssel mi is sokat tehetünk a készleteink védelméért, pl. kézmosáskor nem folyatjuk percekig a vizet és jól elzárjuk a csapot, feleslegesen ne csöpögjön. Évente 20 millió ember - köztük 5 millió gyermek - hal meg a világon ivóvíz által közvetített betegségben. A fejlődő világ szennyvizének kilenctizede mindenféle tisztítás nélkül ömlik a folyókba, tavakba.

A WHO szerint 1,2 milliárd ember nem jut megfelelő ivóvízhez. Az egy főre jutó ivóvízkészlet a következő két évtizedben a harmadára csökken

kép forrása: pixabay.com


Számos programmal szeretnék felhívni a figyelmet az VÍZ szerepére és fontosságára.
A világnap programjairól és helyszíneiről a vizvilagnap.hu oldal nyújt bővebb felvilágosítást.

.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Ugrás az oldal tetejére