Jelenlegi hely

Tilos lesz a házi feladat a napköziseknek?

A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése – mondta el a Magyar Idők keddi számában az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence bejelentette azt is: megszűnik a Klik, de az állami iskolafenntartás marad. Rétvári Bence elmondta, van valós probléma az oktatásban, ez pedig a Klik működése és a diákok túlterheltsége.

Ha a tanuló a napközis tanulási idő alatt az iskolában marad, biztosítani kell a felkészítését a következő tanítási napra, részére otthoni házi feladat a jövőben nem adható – nyilatkozta a Magyar Időknek Rétvári Bence a kormányzati tervekről.

Az államtitkár hangsúlyozta: a tartalmi szabályozás és az óraszámok kialakításakor elsősorban a gyermekek érdekeit kell szem előtt tartani.

A legfontosabb feladatok közt említette a Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek átfogó felülvizsgálatát, a megtanítandó lexikális tananyag érezhető csökkentését, továbbá az alapkészség-fejlesztés – az intézménytípusok sajátosságainak figyelembevételével, különösen az általános iskolák alsó tagozatán történő – erősítését.

A NAT alapkoncepciója az év végéig, míg a végleges változat 2017 végére készülhet el.Noha a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnik, továbbra is az állam tartja majd fenn az iskolákat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Rétvári Bence elmondta, hogy a kormányzat nem tér vissza a 2010 előtti, önkormányzati fenntartású rendszerhez, a döntéseknek azonban közelebb kell kerülniük az intézményekhez. Az államtitkár kifejtette, hogy azért szüntetik meg a Kliket, mert azt érte a legtöbb kritika az elmúlt időszakban, amiért “túlságosan vízfejként, egy helyről irányította az iskolákat”. A köznevelési kerekasztal ülésein ezért arra jutottak, hogy érdemes csökkenteni a központi irányítás mértékét – tette hozzá.

Rétvári Bence közölte: azt szeretnék, hogy nyárra alakuljon ki az új rendszer, hogy szeptembertől már jól tudjon működni. Hangsúlyozta: a kormányzat nem képes további anyagi kiadásokat vállalni a közoktatásban. A pedagógusbéreket a korábbi tervek szerint emelik, ennél nagyobb mértékben azonban nem tudják.

Az oktatási államtitkár szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnése azt jelenti, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább, de az állami fenntartás jó döntés volt és az továbbra is feltétel. Palkovics László az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt kedden kiemelte: az iskolákhoz tartozó döntéseket lehetőség szerint az igazgató kezébe teszik, aki az intézmény költségvetését és létszámgazdálkodását is megtervezheti, de nagyobb szerephez jut a minősítési rendszerben, a tantestület motiválásában is.

Beszámolt a köznevelési kerekasztal keddi ülésének azon döntéséről is, amellyel megteremtik a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásának lehetőségeit is, maximum két évig. A tananyag csökkentéséről azt mondta: olyan megoldást kell találni, ami a magyar viszonyoknak a legmegfelelőbb. Az iskolák méretüktől függően fognak bankkártyára, vagy készpénzben forrást kapni a mindennapos beszerzéseire – jelezte egy másik témáról.

A tankkönyvkiadás a Kellohoz kerülne, a tankönyvkutatás pedig az egyetemekhez.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ugrás az oldal tetejére