Jelenlegi hely

Kettecskén

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Látni, hogy fejlődik, jól fejlődik. Mind fizikailag, mind mentálisan és lelkileg. Hogy minden lehetőséget, ami tőlem telik, azt ehhez megadjak. A szeretetet, a gondoskodást, a figyelmet, megértést és türelmet, jó intuícióval és tudatosan is.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Azt gondolom, hogy a hiszti, dac, ellenállás, feleselés valamire reakció és ez a helyzet megfelelő felismerésével egy felnőtt szülő részéről kezelhető. Ezt szeretném nagyon megtanulni, hogy mikor, mely helyzetben mi a legjobb megoldás mindkettőnknek, a gyermekemnek és nekem is.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék egy kicsit rugalmasabb, de szervezettebb, összeszedettebb ember, szülő lenni és ebben azt gondolom, hogy a leghatékonyabb, ha a helyzeteket helyesen tudjuk felmérni és jó, a leghatékonyabb megoldást tudjuk kiválasztani, hogy egy egészséges, magabiztos, önálló, érző, gondolkodó emberré válhasson a gyermekem, aki fejlődni képes és, hogy én is fejlődhessek ezáltal.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére