Jelenlegi hely

Holker díszléc: előkelő belső tér egyszerűen

A holker díszlécek eredetileg a régi kialakítású házakban voltak jelen, azonban ma már bárhol találkozhatunk velük. Dekorációs elemmé váltak, amelyekkel bármely helyiséget egyszerűen tehetünk elegáns kinézetűvé. Íme, hogyan használhatjuk fel!

A holker díszléc

A holker díszlécek két fő fajtáját szerezhetjük be: az egyszerűbb darabokat, amelyek a hagyományos díszlécekre hajaznak, illetve a mintás elemeket, amelyek a barokk stílus uralkodása óta díszítik a belső tereket. A lécek ma már jellemzően polisztirolból készülnek, ennek köszönhetően sokkal könnyebbek és kevésbé törékenyek. Ez egyszerűbb szállíthatóságot és felrakást is jelent egyben.

Egyszerű díszlécek

Az egyszerű díszlécek általában két, egymással szöget bezáró lapból vagy egyetlen ívből állnak. Ugyanakkor léteznek olyan elemek is, amelyek szinte átmenetet képeznek a sima és a mintás díszlécek között, ugyanis díszesebb lépcsőzetes vagy többszörösen íves mintákból állnak.

A szögletes darabok leginkább a letisztult, modern berendezésű helyiségekhez illenek, hiszen önmaguk is visszafogott díszítőelemek. Az íves díszlécek jó választások lehetnek arra az esetre, ha a szoba más részein is megjelennek ívek és így igyekszünk könnyedebbé, puhábbá tenni az egyébként sarkos kialakításokat. Végül, a díszesebb, de még egyszerű kialakítású elemek a hasonló stílusú berendezéshez illenek. Amennyiben a tér elbírja ezeket az izgalmas és mozgalmas mintákat, de a komplexebb motívumok már túl soknak tűnhetnek, ez lehet a legjobb választás.

Mintás díszlécek

A mintás díszlécek feladatukban és felhasználásukban teljes mértékben egyeznek az egyszerűbb darabokkal. Ugyanakkor mozgalmas, sokszor természeti motívumokat utánzó mintákkal vannak díszítve – így a belső dekoráció szerves részét képezhetik.

Ma már számtalan minta közül válogathatunk: barokk motívumok, ókori görög díszítőelemek vagy kevésbé egzotikus, ám annál dekoratívabb geometriai formák. Ezen kívül akár festett, aranyozott elemeket is beszerezhetünk. Mindezek tökéletesen kiegészíthetik az előkelő, polgári berendezésű otthonokat, de jó választások lehetnek luxus szállodákba is. 

Rejtett világításos díszlécek

Bár nem jelentenek külön kategóriát, mégis említésre méltók a világítást rejtő díszlécek. Ezek az előbbiekben említett darabok közül bármelyik felhasználásával készülhetnek: csupán egy LED sor vagy LED szalag szükséges hozzájuk. A LED-eket a díszléc ugyan elrejti – így a kevésbé dekoratív részeik nem látszanak – azonban otthonos, akár színes hangulatvilágítás alakítható ki, amely bármilyen helyiségben megállja a helyét.

Az ANRO webáruház kínálatában mindent megtalálsz, amire csak szükséged lehet a fenti ötletek egyikének felhasználásához! A kiválasztott stukkók, a rögzítéshez szükséges eszközök és akár rejtett világítások kialakításához szükséges LED fényforrások is egy helyről beszerezhetők: add le rendelésedet még ma és tedd izgalmassá és előkelővé saját otthonodat is!

-SZPONZORÁLT TARTALOM-

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére