Jelenlegi hely

Kirilla család

Beküldő lakhelye: Fejér megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Önző módon azt szeretem bennük, hogy megtanítanak újra gyereknek lenni, hogy az ő szemükkel látva a dolgokat, minden megint "új" és érdekes nekem is. Szeretem, hogy - ha nem is mindig akarom :) - de kizökkentenek a felnőtt élet rutinjából, nyitottabbá tettek a világra engem is és a páromat is. Tipikus eset, hogy már 6 éve laktunk az otthonunkba, amikor megszületett az első gyerekünk - és 1 év múlva már ismertük még a szomszéd lépcsőházban lakó nénikét is! :)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Nehéz számomra, hogy a gyerekek fejével kell(ene) gondolkodnom, és az, hogy (főleg a második gyerek) homlokegyenest más személyiség, mint én. Soha nem tartottam magam "jó" embernek, féltem is a gyerekvállalástól, hogy hogyan leszek képes mindig, minden helyzetben példát mutatni, és leginkább attól féltem, hogy hogyan fogom feldolgozni azt, amikor nem sikerül átlépni a saját kényelmemet - és végül a valóság is engem igazolt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem jól reagálok - és utólag nekem ezt a kudarcot nagyon nehéz feldolgoznom.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Éppen a fent leírt élményeim miatt keresem a megoldást, szeretnék fejlődni, hogy ne erőltetésnek tűnjön (belül sem!) a fejlesztő nevelés, hogy automatizmussá váljon a pozitív példaadás, hogy a váratlan helyzetek ne legyen annyira váratlanok a jövőben. Nagyon szeretnék jobban összecsiszolódni a kisebbik fiammal is, hogy úgy tudjam szeretni őket ahogy nekik a legjobb.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére