Jelenlegi hely

Kissengi család

Beküldő lakhelye: Csongrád megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni a befektetett energiát megtérülni.

Az állandó felfedezés. Nagycsaládban gondolkodunk, jelenleg két kisgyermekünk van. Mindkét esetben már érkezésükkor az volt számomra az egyik legszebb, hogy egy új kis egyéniség kerül a családba, akit meg kell ismernünk, ami azóta is tart... A másik pedig, hogy néha újra gyermek lehetek, habár ezt nehéz megtenni, mivel a társadalom (szűkebben család) által nagy a nyomás, hogy mutassuk a kemény felnőttet, és sajnos mindezt csak nagyon tudatosan tudom csinálni. A harmadik pedig az, azt gondolom, igaz az az állítás, hogy ahány gyermek annyi öröm, szeretet és boldogság.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Kettő és három éves gyermekem van, így keményen a hiszti korszak időszakában vagyunk. Ezenkívül a háromévesem egyre többször felesel... hát ilyenkor borul az agyam, ezt a helyzetet nagyon nem tudom még kezelni. Félelmetes számomra, hogy mennyire tükröt tart számomra. Sokszor hallom vissza magam, akár fegyelmezésben (szóhasználat, hangsúly), ahogy az öccsét ő is fegyelmezi, és ezeket nehéz feldolgozni, és kezelni, hogy tudatosan figyeljek arra, hogy ne így reagáljak adott helyzetben.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A gyermekkorból hozott puttonyom sajnos elég negatív, így nagyon nehéz tudatosnak lenni, mivel sok helyzetben ugye az ember ösztönösen reagál, viszont nem szeretnék hasonló útravalót adni a gyermekeimnek. Férjemmel mindketten pedagógusi végzettséggel rendelkezünk, mióta saját gyermekeink vannak, természetesen a fókusz rájuk helyeződött, és a fő életcélunká vált, hogy arra fókuszáljunk, hogy minél kiegyensúlyozottabb, és harmonikusabb családban nőjön fel minél több gyermek (4 gyermekben gondolkodunk). Amióta itthon vagyok a saját gyermekeimmel, azóta kifejezetten foglalkoztat a nő szerepe a világban, és az anyaság kérdése. Sokszor megerősít az is, ha van kivel megosztanom a problémáim, kétségeim, csak szeretek nyitott emberekkel kommunikálni, akik tiszteletben tudják tartani a másik életét, és nem akar mindenáron meggyőzni az ő igazáról (igyekszem én is így élni), és inkább gondolat, tapasztalat cserén van a hangsúly, nem az igazam keresésén. Fő gyermeknevelési elvünk férjemmel, hogy mielőtt a gyermeket akarjuk "megnevelni", először azt gondoljuk, hogy a szülőnek saját magát kell nevelni, mert ha én rendben vagyok, akkor sok esetben a gyermeket is könnyebb kezelni, lényegében én ezt tapasztalom. Csak sokszor kellenek számomra az útmutatók, mindezt rengeteg olvasással próbálom begyűjteni, illetve színházban dolgoztam, így ott volt lehetőségem foglalkozni az önmegismeréssel, hát ezt gyakorlom azóta is kőkeményen. Mindezekért vonzó számomra a tréning, hogy találkozhassak olyan emberekkel, akik hasonlóan nyitottan állnak az élet/gyermeknevelés kérdéséhez, bővítsem ismereteim a türelem, és konfliktus helyzetek kezelésében, és nem mellékes, mindig is fontos volt számomra, hogy azok az ismeretek aminek a birtokába jutok az tudományosan is bizonyított legyen.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére