Jelenlegi hely

Lármás család

Beküldő lakhelye: Fejér megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját  fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Hogy most már igazi családként le tudunk ülni esténként ovi után közösen társasjátékozni, építőzni, logikai játékozni az 5 és 6,5 éves fiaimmal (korábban sajnos ez a kisebb miatt még nem ment így), illetve látom ahogy egyre ügyesebbek több területen, pl. úszás, foci, korcsolya, ügyességi játékok, stb.. Ez örömmel és büszkeséggel tölt el.
Imádom ahogy a szeretetükkel - amikor kis szeretős, ölelgetős kedvük van - elhalmoznak, a mi ágyunkban szeretnének velünk aludni (akár csak az este kezdetén is, mert utána Apa szigorúan visszaviszi őket a saját kis kuckójukba, hogy mindenki nyugodtan is ki tudja magát pihenni). :)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Hatni rájuk, hogy ne veszekedjenek, - nagyjából - szót fogadjanak, pihenni menjenek, s amikor próbálunk valamit az érdekükben elmagyarázni megértsék a dolgok fontosságát, ne csak mindig zsarolni kelljen (ami egyébként nem is igazán hat).

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Nem érzem magam megfelelő habitusú, hatékony eszközökkel, módszerekkel felszerelt szülőnek, s a nap nagy részében érzem már most úgy, hogy a fejemre nőnek, a gyerekeim irányítása, nevelése már most kicsúszik a kezeim közül, mert egyszerűen képtelen vagyok rájuk bármivel is hatni, vagy kívánt eredményt elérni.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.
Ugrás az oldal tetejére