Jelenlegi hely

Új év, indulhat a felújítás!

Mától elindult az az otthonteremtési program, melynek keretében az állam akár hárommillió forinttal, a költségek maximum 50%-ig hozzájárul a legalább egy gyermeket nevelő családok lakásfelújításához.

Akkor most álljunk meg egy pillantra! Biztos többen elgondolkoztatok, hogy ezt érdemes lenne kihasználni. Talán már tervezgettétek is az álomfürdőszobátokat vagy éppen katalógusban nézitek az ideális konyhát, megkérdeztétek ismerőseiteket, hogy kit ajánlanak egy-egy munka elvégzése kapcsán, netán már kész is a költségvetés a felújításhoz.

Akárhol is tartotok a folyamatban, hoztam egy ötletadó listát, ami nekem is nagy segítségemre volt a házunk felújítása előtt.

1. Tervezés nélkül bele se vágj!

Nem mondok újat azoknak, akik már túl vannak egy építkezésen, vagy belevágtak mostanában kisebb-nagyobb felújításokba, hogy még a legjobb tervek mellett is muszáj kalkulálni előre nem látható, vártalan kiadásokkal, időbeli csúszásokkal.

Akik meg nem is terveznek, nem is készítenek hozzá költségvetést, biztosan számíthatnak arra, hogy 2021-es évük még nagyobb stresszről fog szólni, mint az előző év.

Tipp: vegyetek egy füzetet/mappát, amibe gyűjthetitek a mesterek elérhetőségeit, összeírhatjátok a szükséges anyagok, eszközök listáját, vagy beletehetitek az újságokból kivágott képeket, amik megfogtak, tetszenek. Természetesen mindezt a számítógépeden vagy telefonodon is tárolhatjátok, ha nem vagytok a papír alapú megoldások híve.

2. Egy ajánlat nem ajánlat

Akármennyire is van megbízható mesteretek, vagy éppen minden ismerős őt ajánlja, érdemes több ajánlatot is bekérnetek. Már csak azért is, hogy lássátok mások milyen áron, milyen vállalási határidővel dolgoznak.

Arról nem is beszélve, hogy több szem többet lát alapon, felhívhatják a figyelmeteket olyan megoldandó problémákra, amire eddig nem is gondoltatok.

Fontos! Ahhoz, hogy hozzájussatok a támogatáshoz minden anyagbeszerzést és munkadíjat számlával kell majd igazolni, és a munkálatok elvégzéséhez szerződést kell kötni a szakemberekkel.

3. Önismeret nélkül ez sem megy!

Kezdhettem volna itt is... Igen, el kell döntenetek, hogy ha nagyobb felújításra adjátok a fejeteket, generálkivitelezőt fogadtok, vagy minden egyes munkafolyamatot Ti magatok koordináltok és egyesével szerződtök le a mesterekkel.

De hogy jön ide az önismeret? Mindjárt kiderül, de addig is jöjjön egy pár perc "játék". Felkészültél? Mehet?

Ugye nincs ott egy gyerkőc sem, nem kell éppen ebédet főznöd, vagy semmilyen zavaró tényező sem vonja el a figyelmedet? Mert ha igen, akkor inkább térj vissza ehhez a ponthoz később, és nyugodt körülmények között csináld, gondold végig!

Most végy egy nagy levegőt, csukd be a szemed és képzeld el, hogy Neked vagy a párodnak/férjednek kell megtalánod minden egyes munkafolyamatra a megfelelő szakembert, rohangálnod anyagokért, felügyelned és ellenőrizned a munkát. Hogy érzed magad közben? Lelkesít, alig várod, hogy belevágj, vagy éppen kiráz a hideg tőle?

Ha utóbbi, akkor nem akarlak elkeseríteni, de saját magatok szervezve a munkafolyamatokat pokolian nehéz lesz. Érdemes megfontolni, hogy inkább egy megbízható generálkivitelezővel dolgoztok, mert még mellette is bőven lesz feladatotok.

Lásd helyettetek ő sem választhatja ki a burkolatokat, vagy tervezheti meg az álomkonyhát. Vagy ha igen, akkor mélyen a pénztárcátokba kell nyúlni és nem is biztos, hogy a Ti igényeiteknek megfelelő lesz.

Tipp: érdemes ezt a kis "játékot" mindkettőtöknek megcsinálni, és megbeszélni az érzéseiteket vele kapcsolatban. Hidd el, sok bosszúságtól és felesleges pénzkiadástól kímélitek meg magatokat.

4. Ezt olvasd el!

Ha még nem tettétek meg, azért, ha meg még nincs kinyomtatva/lementve, akkor itt a remek alkalom, hogy alaposan tanulmányozzátok át az ide vonatkozó kormányrendeletet! (Kattints a linkre a megnyitáshoz!)

Ez lesz mostantól mindennek az alapja. Ha nem ennek megfelelően jártok el, vagy netán valójában nem is vagytok jogosultak a támogatásra, nos akkor a sok bosszúság mellett bizony súlyos forintokat bukhattok az egészen.

Legközelebb olyan inspirációs forrásokat hozok, ahonnan kezdő lakásfelújítók is elindulhatnak.

Addig is jó tervezést kívánok!

Dr. Regősné Oláh Zsanett

- Szegedimami -

Hivatkozott dokumentum:

518/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet. A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére