Jelenlegi hely

Hogyan készítsük fel a gyereket a még nem is létező munkákra?

Sokat lehet hallani arról, hogy mire a gyerekeink felnőnek, olyan munkákkal lesz tele a piac (egyes számítások szerint minden második ilyen lesz!), amelyek ma még nem is léteznek. Mégis, hogyan lehet ilyen helyzetre felkészíteni a gyerekeket?

A kérdés nyilván nem csak a szülőket, de a kormányokat és az oktatást irányító szakembereket is foglalkoztatja, ezért alakítgatják az iskolai elvárásokat mindenütt.

Most azonban nem erről lesz szó, hanem arról, hogy szülőként mi mit tehetünk azért, hogy gyermekünk a lehető legjobban készen álljon majd olyan kihívásokra, melyekről ma még fogalmunk sincs.

Nagyon nehéz kérdésről van szó, nem is egyszerű megválaszolni, mi most mégis próbáljuk meg a neves amerikai oktató, Dr. Jaunine Fouché segítségével, aki 2016-ban elnöki díjat kapott a matematika és a tudományos oktatás terén elért eredményeiért.

Az intelligencia helyett a munkabírást dicsérjük

Kutatások bizonyítják, hogy ha egy gyermeket az intelligenciája miatt dicsérünk, akkor kevésbé lesz hajlamos kihívások elé állítani magát. Szülőként tehát akkor teszünk vele jót, ha a kitartását, munkabírását helyezzük előtérbe, hogy akkor se adja fel, és legyen önbizalma, ha nehéz feladattal találja szembe magát. Ezzel felkészíthetjük gyermekeinket a világ rohamtempójú változásaira.

A négy alapkészség jelentősége

Négy olyan alapkészség van, amely nélkül a jövőben nagyon nehéz lesz boldogulni: a kritikus gondolkodás, az együttműködés, a kommunikáció és a kreativitás.

Ezek alapvető készségek abban a globális kultúrában, ahol az innováció a norma és legalább olyan fontosak (ha nem fontosabbak), mint a késztermék. Éppen ezért ne sajnáljuk az időt, üljünk le a gyermekkel és beszéljük meg vele, milyen lépéseken keresztül jutott el egy adott döntéshez.

Engedjünk teret a kérdéseknek és vitáknak

Aligha él ember, aki ne hallotta volna a szüleitől egy-egy vita során, hogy azért kell valamit megtenni, mert „én azt mondtam”. Ez a hozzáállás azonban ma már nem működik, arról nem beszélve, hogy érdemes a hétköznapokban is döntéshelyzetbe hozni a kicsiket.

Például a boltban engedjük meg neki, hogy mondjuk három különböző joghurtot tegyen a kosárba, majd kérjük meg, hogy kettőt tegyen vissza a polcra. Utána meséltessük el vele, miért éppen azokat választotta. Ezzel nem csupán a döntési helyzetet gyakoroltatjuk vele, de azt is, hogy képes legyen megindokolni, miért döntött úgy.

Támogassuk a fejlődéshez vezető kudarcokat is

A kudarc legalább olyan fontos a fejlődésben, mint a siker. Nem könnyű, de ha a gyermekünk kudarcot vall, és tanul belőle (ez nagyon fontos), akkor a kudarc voltaképpen siker.

A tapasztalatokból tanulva tud majd előrelépni a kicsi, ráadásul ha a kudarcban is megtaláljuk a pozitívumokat, akkor magabiztosabb lesz, amikor a következő kihívással (vagy munkalehetőséggel) néz szembe.

Mindez nagyon értékes tulajdonság lesz akkor, amikor a gyermekünk egy ma még ismeretlen munkakörben próbál megfelelni.

Forrás: csalad.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Ugrás az oldal tetejére