Jelenlegi hely

Százhúszmillió forintot szán olvasásnépszerűsítésre a kormány

Saját nyelvükön kívánják megszólítani a fiatalokat azok az olvasásnépszerűsítő programok és pályázatok, melyekre a kormány összesen 120 millió forintot szán - közölte csütörtökön Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A programcsomag Mozi a fejedben című projektjének indulása kapcsán megtartott sajtótájékoztatón Halász János emlékeztetett arra, hogy az olvasás és a művelődés hozzájárul a gazdasági növekedés előmozdításához is, az olvasás pedig akkor lesz népszerű a fiatalok körében, ha élménnyé válik számukra. A kormány ezért döntött egy összehangolt figyelemfelkeltő programsorozat elindítása mellett, melyben állami és nem állami intézmények és szervezetek is részt vesznek.

Halász János elmondása szerint a programsorozat már futó és jövőben induló elemei között vannak, amelyek a klasszikusokat hozzák közel a mai diákokhoz, más kezdeményezések a kortárs irodalmat népszerűsítik, a hátrányos helyzetű fiatalokhoz szólnak, vagy éppen a tehetséggondozás a céljuk.

Hornyák Tibor, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a szervezet által összehangolt, Mozi a fejedben című kampányról számolt be.

A megszólítani kívánt, már az internettel felnőtt, 8-16 éves korosztályt a program arra ösztönzi, hogy két kötelező olvasmány, az Egri csillagok és A Pál utcai fiúk történetét az általuk használt eszközök - közösségi oldalak, blogok, fájlmegosztók - használatával dolgozzák fel. A résztvevők például Dobó István nevében 160 karakterben buzdíthatják csatára az egri várvédőket, vagy Skype-on vallhatnak szerelmet Vicuskának - árulta el.

Gombos Péter, az Magyar Olvasástársaság (HunRA) elnöke a szervezet három programját mutatta be: az Olvasó-társ projekt hátrányos helyzetű gyerekekhez juttat el olyan önkénteseket - immár középiskolásokat is -, akik rendszeresen mesélnek, felolvasnak nekik, a Betűfaló pedig kortárs szövegekkel ismerteti meg a diákokat, és módszertani segítséget nyújt  a tanároknak. A pedagógusoknak szolgál majd gyakorlati tanácsokkal az egy hónap múlva megjelenő, Kié az olvasás? című tanulmánykötet is.

E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója emlékeztetett nemrég nagy sikerrel zárult könyvcsere- és jótékonysági könyvgyűjtő akciójukra, egyben hangsúlyozta: a PIM-ben és filiáléiban rendszeresek az olvasást népszerűsítő programok, versenyek, olvasótáborok.

Az Y-generáció című olvasókör keretében középiskolásokkal beszélgetnek kortárs költők, írók, míg a Miért olvassunk? című pályázat keretében a múzeum háromperces reklámfilmeket vár irodalmi majálisára fiataloktól. A PIM-ben április 1-jén új kiállítás is nyílik Az olvasó nők veszélyesek címmel.

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke közölte: a programcsomag keretében a Klik 40 pedagógus felkészítésében, továbbképzésében és több mint száz olvasásnépszerűsítő programban vesz részt, de plakátkészítő versenyt is hirdet a diákok körében.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére