Jelenlegi hely

A zenetanulás javíthat a gyermekek nyelvi és olvasási készségén

A zene- vagy énektanulás javíthat a hátrányos helyzetű gyermekek nyelvi és olvasási készségén egy amerikai kutatás szerint.

Miután kilenc- és tízéves gyermekek egy évig tanultak zenét, sikerült szinten tartani az olvasási eredményeiket, a zenét nem tanuló csoporté azonban visszaesett. Zeneórákon részt vevő diákok egy másik csoportja jobbnak bizonyult a hangok felismerésében és a nyelv megértésében - tudósított a BBC hírportálja az amerikai Northwestern Egyetem kutatásáról.

Nina Kraus kutató vezetésével több száz, Chicago és Los Angeles elszegényedett lakónegyedeiből származó diákot vontak be a vizsgálatba. Kraus korábbi kutatásai felhívták a figyelmet arra, hogy a zenetanulás az idegműködés serkentésével javíthatja a gyermekek iskolai összpontosítását és memóriáját. A kutatások azonban nagyrészt arra irányultak, hogyan segít a zenetanulás a viszonylag jómódú diákoknak.

Friss tanulmányban Kraus azt mutatta ki, hogy a heti öt vagy több zeneóra megakadályozza az olvasási teljesítmény romlását, ami általában a szegényebb gyermekeknél tapasztalható.

Egy másik, tizenévesekből álló, Chicago szegények lakta negyedéből származó csoport minden tanítási napon zenekari vagy énekkari próbán vett részt. A kutatók megvizsgálták agyhullámaikat, mert látni akarták, hogyan reagálnak a beszédhangokra.

Két év zenei nevelés után az eredmények azt mutatták, a muzsikával nem foglalkozó kontrollcsoporthoz képest a zenélők gyorsabban és pontosabban különböztették meg a hangokat, különösen akkor, ha háttérzaj is nehezítette a dolgukat. Kraus szerint vizsgálatuk megmutatta, a zenének kedvező hatása lehet az agyműködésre, és segítheti a tanulást, ám ez időigényes.

"A kutatás arra is utalt, hogy a szegényes környezetben felnövő gyermekek agyműködése eltér, mert a körülmények befolyásolják a tanulási képességeiket. A gazdagabb családok gyermekei jobb tanulók, mint az alacsonyabb jövedelmű szülőké, és mi azt találtuk, hogy a zenei képzés úgy módosíthat az idegrendszer működésén, hogy jobban teljesítsenek az iskolában, és segíthet kiegyenlíteni az eltérő háttér okozta különbségeket" - magyarázta Kraus.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére