Jelenlegi hely

Zsebpénz: mennyi az annyi?

Havi 4 ezer forinttal gazdálkodnak átlagosan a 8-14 éves gyerekek, így együttesen 32 milliárd forint felhasználásáról rendelkeznek önállóan évente - állapította meg a TakarékPont kutatásában, amelyről szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t.

 

 

A TakarékPont hálózat kutatása, illetve a hozzá kapcsolódó szociológiai elemzés szerint a diákok legfőbb pénzforrása a zsebpénz, amiből havonta átlagosan 1-2 ezer forintot takarítanak meg. Hogy ez utóbbit miként használják fel, abban nagy szerepet vállalnak a szülők.

A kutatásból kiderült, hogy 2008 óta mintegy 700 forinttal nőtt a gyerekek havi bevétele; az akkori hasonló kutatás szerint ugyanis még 3300 forinttal gazdálkodhattak. A felmérés megállapította, hogy egyre növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik a zsebpénz mellett bizonyos házimunkák elvégzéséért is pénz kapnak a szüleiktől, valamint egyre többen vállalnak munkát.

Az elemzők rámutattak: a szülői viselkedésminta, például az, ha a kiadások és bevételek nyilvántartására nevelik a gyerekeket, illetve ösztönzik őket a megtakarításra, nagyban befolyásolja az  gazdasági orientációjukat.  Azok a fiatalok, akik kapnak ilyen jellegű támogatást a szüleiktől, jobban kontrollálják kiadásaikat, és előnyben részesítik a gyűjtögetést a pénzköltéssel szemben.

Az adatok azt mutatják, hogy a serdülőkorúak és az egyetemisták a takarékoskodást alapvető eszköznek tartják céljaik megvalósításához. Egy-egy jól meghatározott cél érdekében kétharmaduk akár fél évig, vagy annál tovább is hajlandó gyűjtögetni. A gyerekek és a fiatalok elsősorban közvetlen fogyasztási célok érdekében hajlandóak takarékoskodni, például valamilyen értékesebb műszaki cikk megvásárlása érdekében, illetve utazásra, nyaralásra, vagy fesztivállátogatásra fordítják az összerakott pénzt.

A 10-14 éves kiskamaszok többségének pénzügyekkel kapcsolatos érdeklődése a felnőtt világ felé fordul. Ők már bankkártyát és saját számlát szeretnének, amit sok esetben meg is kapnak a szüleiktől - összegezte a kutatás megállapításait a közleményben a TakarékPont.

 

Forrás: MTI

Kép

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Ugrás az oldal tetejére