Jelenlegi hely

Egyszer volt, hol nem volt...volt egyszer egy Mentasárkány

Magyar-történelem szakon végzett az egyetemen, kreatív írást tanult, majd jó pár év multinál eltöltött idő után kisfia megszületésével végleg búcsút intett a pénzügyi munkakörnek. Blogjával és a Mentasárkány bábjátékkal ma már sok-sok gyermek és szülő életét könnyíti meg. Foglalkozásai és módszere segíti az ovisokat, hogy kifejezzék az érzelmeiket, az anyukáikat pedig, hogy jobban megértsék gyermekük örömeit és félelmeit. 
Somfay Alexandra, bábpedagógussal, a Mentasárkány megálmodójával beszélgettünk.


Somfay Alexandra, bábpedapógus, HUMANHUB tag, a Mentasárkány alapítója, egy 3,5 éves kisfiú édesanyja

Az ovisok szülei körében egyre ismertebb a Mentasárkány név és a meseépítő foglalkozások, miről szól pontosan a meseépítő?

A bábkészítés során mindig is szerettem különböző anyagokkal kísérletezni, fontosnak tartom, hogy szép dolgokkal, inspiratív és változatos anyagokkal dolgozzak. Így találtam rá a táblafestékre, amivel nagyon szép dolgokat lehet készíteni. Tulajdonképpen ennek kapcsán jött a családi meseépítő foglalkozás is. A foglalkozás többlépcsős bábszínházi élményt ad a gyerekeknek, ahol először nézőként vesznek részt, majd bevonom őket a bábkészítésbe és végül együtt el is játsszuk a darabot. Egy klasszikus papírszínházas meséléssel kezdődik a foglalkozás, ez ad keretet az egésznek. A mese után mindenki elkészítheti a neki leginkább szimpatikus szereplőt és a díszletet. Nagy előre megfestett háttértábláim vannak, valamint előre elkészített bábjaim, ezekre a gyerekek krétával tudnak rajzolni, ami azért is jó, mert ezáltal könnyen ki tudják fejezni az érzelmeiket. És legvégül szereplőként élik át a mesét, együtt elbábozzuk a darabot a szülőknek.  

Honnan jött nálad a bábok, a bábozás szeretete?

A nagymamámhoz kötődik minden, az ő bábcsoportjai és a bábfesztiválok fogtak meg igazán, ahol a művészi bábjáték teljesen más rétegeit lehetett látni. Az egésznek az interaktivitása nagyon meghatározó volt számomra már kislányként. Mindig érdekelt a bábkészítés is, úgyhogy 2011-ben hobbiként elkezdtem a Mentasárkány blogot, amit eleinte magamnak írtam, mindenféle bábos témában, és ezzel párhuzamosan megszületett az első saját bábdarabom is, a Dezső a didergő sünmalac, amit Petra nővérem egyik verséhez készítettem. Nemcsak a darabot, de a bábokat is magam készítettem hozzá nemezből. 

Ezek szerint nemcsak készíted a bábokat, de magad is írod a bábdarabokat?

Nagyon szeretem a bábrendezői hozzáállást. Korábban is írtam verseket, készítettem bábokat, és a bábokkal jöttem rá arra, hogy én igazán vizuálisan tudom elmesélni legszemélyesebben a történeteket. Miután elvégeztem a bábpedagógusi képzést, már nem volt kétségem, hogy ez az egész képi világ, a bábozás, mint komplex alkotási folyamat és a bábrendezői hozzáállás az, ami igazán az én utam. Petra nővérem mesekönyveket ír, Detti nővérem tanít és iskolai bábcsoportja van, velük együtt is sok közös munkám van.

Miért pont Mentasárkány lett a név?

Sokat gondolkodtam az elnevezésen. (mosolyog) Az őrsárkány motívumot nagyon szeretem, és ebből lett tulajdonképpen ez a Mentasárkány figura és név. Azt éreztem, hogy ez az, ami legjobban passzol hozzám, és ahhoz, amit csinálok.

A foglalkozásokhoz visszatérve, miyen meséket dolgoztok fel a gyerekekkel?

Minden hónapnak van egy témája és mindig van valamilyen bábfajta, amit be is mutatok. Most például a Csodapalást mese és a kendőbábok vannak soron, de volt már árnybáb a Kiskakas gyémánt félkrajcájra mese mellett, februárban a Brémai muzsikusok mesével és a maszkokkal foglalkoztunk, áprilisra pedig a Három troll mesével készülök és a marionett technikát szeretném megismertetni a gyerekekkel. Nagyon szeretném megszerettetni a bábozást és a különböző bábfajtákat megismertetni az emberekkel, mert azt tapasztalom, hogy nem ismerik eléggé, pedig ez egy csodálatos dolog.

Úgy tűnik, ez sikerül is.

Igen, szerencsére az a tapasztalatom, hogy szeretik a gyerekek és a szülők is a foglalkozásaimat. Alapvetően az ovisok számára dolgoztam ki a meseépítőt, a 3 és 7 éves kor közötti gyerekeknek, de az a tapasztalat, hogy a kisebb testvérek és a szülők is szívesen bevonódnak. Nekik - elsősorban a szülőknek - próbálom megmutatni, hogy hogyan tudnak akár otthon egyszerűbb bábokat készíteni, és mi mindenben tudnak segíteni a bábok a mindennapokban. Ehhez készítettem egy külön kiadványt is a szülőknek, amit a foglakozások után elvihetnek magukkal. 

Ez ugye a BÁBbeszéd, ami szintén egy szuper találmány...

Nem is találmány (mosolyog), hiszen tulajdonképpen arról van szó, hogy a bábok milyen jól segítségül hívhatóak a szülő-gyerek kommunikációban. A gyerekekhez sokkal közelebb áll a mozgásos, képi világ és maga a báb is egy átmeneti tárgy, ami előtt könnyebben megnyílnak. Például ha valamilyen frusztrációja van a kisgyereknek, akkor sokkal könnyeben mondja el azt a bábnak, vagy ha egy szituációban a szülő akar mondani valamit, akkor a bábon keresztül könnyebben megérti a gyerek, hogy mit szeretne kifejezni a szülő. Tehát segítség a mindennapi kommunikációban, a napi rutinnál, hisztiknél, testvér konfliktusoknál, nehezebb szülő-gyerek helyzeteknél. A bábok segítenek levezetni a feszültséget, mert a báb az lehet dühös, lehet mérges, a báb a másik bábot megpofozhatja, egyszóval az egy-egy konkrét helyzet kapcsán felgyülemlett indulatot is jól le tudja vezetni vele a gyerek. A kiadványon kívül tervezek a BÁBbeszédhez is külön foglalkozásokat, ahol mindezt át tudom adni gyakorlatban is a szülőknek, mert úgy tűnik ez is nagyon érdekli őket.


A kiadvány ingyen elérhető a Mentasárkány hírlevél feliratkozóinak.
Feliratkozás ITT

Kísérletező vagy?

Nagyon szeretek kísérletezni, sőt számomra az egész bábozás egy nagyon élő, alakuló dolog. Szeretem keresgélni, próbálgatni azokat a formákat, amik leginkább megszólítják a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat, ami tényleg segítség lehet nekik a mindennapokban. Én magam is próbálgatom mindezt szülőként is. A kisfiam 3,5 éves, nemrég kezdte az óvodát és általa is jó volt megtapasztalni, hogy mennyivel egyszerűbbé tudtuk tenni a beszoktatást a bábbal.  Máig tapasztalom, hogy sokkal könnyebben elmondja a kisfiam a bábnak, hogy mi volt vele az oviban, mi történik vele napközben. A kesztyűbábok erre például nagyszerűek, nekünk egy Morzsi kutya bábunk van. Szeretném továbbadni az embereknek ezt a kéznél lévő tudást, megmutatni ezeket az egyszerű és használható bábos módszereket.

A szülők mellett az óvodákhoz hogyan tudod eljuttatni a bábokat?

Óvodáknak külön meseépítő foglalkozásokat állítottam össze. Ez olyan foglalkozás, amiben nincsen bábkészítés, mert a nagy létszám miatt az kevésbé kivitelezhető. Van viszont papírszínházas mese, sok mozgással és szintén meseépítéssel, ami egy 20-25 fős ovis csoport esetén közösségformálóként működik. Csoportfeladatok vannak ugyanis, minden csoport kap egy-egy helyszínt, amit együtt kell megrajzolniuk, kiszínezniük, így mindenki részese lehet a csapatmunkának. Vegyes csoportoknál nagyszerűen működik, kicsik és nagyobbak gyönyörűen együtt dolgoznak ilyenkor, mindenki talál a közös alkotásban számára alkalmas feladatot.

Ezek szerint van okunk optimistának lenni, a képernyők és kütyük elől is el lehet vonni a gyereket?

A gyerekek elképesztően nyitottak. Ha egyszer-kétszer elvisszük őket bábelőadásra, akkor az otthoni játékban is szívesen előveszik a bábokat. A bábozás a szerepjátékok, a fantáziajátékok remek terepe, amit pedig minden gyerek szeret. Rajtunk, szülőkön múlik, hogy mit erősítünk bennük, mifelé tereljük a gyerekeinket. Szeretném megmutatni a szülőknek, hogy mennyire egyszerű és hatékony eszköz lehet a bábozás a kezükben, nincs benne semmi ördöngősség és mégis milyen örömteli és komplex játék a gyerekek számára.

Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére