Jelenlegi hely

AGY - menő avagy furfangos fejtörők a nagy testvéreknek

Hogy ne csak a kicsiknek kedvezzünk, összegyűjtöttünk egy logikai fejtörő feladatot a nagyobb tesvéreknek, játszatok velünk, oldjátok meg a feladatokat és küldjétek be szerkesztőségünkbet!

 

Nyaralás Hajdúszoboszlón

Hajdúszoboszlóra mentünk idén nyaralni és ott béreltünk egy apartman lakást, ezek már olyan szuper társasházak voltak, hogy még saját medencénk is volt, na meg már a kulcson sem veszekedett anya és apa, hogy már megint a táskád legaljába tetted…Viszont egyszer úgy jártunk, hogy apa (aki ész a családban, de anya előtt, pszt!!!) elfelejtette az 5 számból álló kódot és ott álltunk a zuhogó esőben.

Segítesz bejutni, van 5 ötlete, ami alapján meg lehet azt fejteni:

1) az 5. és 3. szám együtt 14

2) 4. szám = 2. szám + 1

3) 1. szám = 2. szám duplája - 1

4) a 2. és 3. szám együtt 10

5) az öt szám együtt 30

Mi lehet a kód?

 

Apa és fia

Petike apukája 59 éves, Peti pedig már 11. Egy évvel több, mint tavaly ilyenkor.

Hány év múlva lesz Peti apukája háromszor annyi idős, mint a Peti?

 

Virágok

Anyukám kedvenc virága a tulipán, a keresztanyáé rózsa a nagyié pedig a szegfű, mindnek szedtem virágot. Hány szál virágom van, ha kettő kivételével mind rózsa, kettő kivételével mind szegfű, és kettő kivételével mind tulipán?

 

Bicikli tolvaj

Unokatesóm mesélte, hogy náluk mindig le kell zárni a biciklit, ha ott hagyja az utcán, mert előszeretettel lopják el őket, mindegy az, hogy rozsdás vagy új. Azt is mesélte, hogy egyszer pont látta, mikor a rendőrök akcióban voltak, és képzeljétek a tolvajokat a rendőrök triciklin üldözték. Összesen 10 keréken gurultak.

Szerinted hány biciklit loptak el?

 

Ha nyár, akkor egy jó kis mozi a barátokkal mindig jöhet!

Képzeljétek a legjobb barátnőimet, Lucát, Vivit és Zoét moziba hívta Marci, Bálint és Botond.

A Kobold Királyt, a Harcosok harcát és a Star Warst nézték meg. Sajnos én nem mehettem, mert épp beteg voltam, de remélem legközelebb engem Peti fog elhívni….

Az egyik film este 6-kor, a másik 7-kor, a harmadik 8-kor kezdődik.

Marci Zoéval ment moziba.

Vivi a Star Warst nézte meg.

Bálint 8-kor ment moziba, de nem Lucával.

Botond később ment moziba, mint az a fiú, aki a Harcosok harcát nézte meg.

Ti tudjátok hány órakor ment moziba Luca?

 

Nyaralás

Te is mész idén nyaralni, remélem nem fog ennyit esni az idő, de hopp mennyit is esett és hány napot is voltál nyaralni?

A várva várt Balatoni nyaralás során 7* esett az eső, délelőtt vagy délután. De nem csak úgy csepegett, hanem szakadt úgy, hogy semmit sem lehetett csinálni. Ha délelőtt esett, akkor délután nem esett, és olyankor lehetett valami jó kis családi programot szervezni. Összesen 5 esőtlen délelőtt és 6 esőtlen délután volt.

Hány napig tartott az üdülés?


Ki kicsoda?

Hány éves is a nagypapa? Nem tudom, á itt a segítség a nagymama éveiből ki tudom számolni, de mennyi is a nagymama? Hú, az sincs megadva, sebaj, majd az unokából kiszámolom, vau vagy még sem? Szóval hány éves az unoka?

Csüccs, le egy percre és fejtsd meg! Ha a nagypapa életkorát jelző számokat felcseréljük, akkor megkapjuk a nagymama éveinek számát. Ha az előbbiből kivonjuk az utóbbit, akkor megkapjuk az unoka életkorát.

Hány éves az unoka, ha a nagymama éveinek száma az unoka éveinek, számának hatszorosánál 2 évvel több? 

 

Lóverseny

Imádom a lovakat és képzeljétek a nagyapám fiatal korában igazi versenyző volt, ezért sokat kijár még a lovira és sokszor elvisz engem is magával.

Egyszer a nagydíjért futott versenyben Csillag egy testhosszal Dollár előtt futott be.

Gyémánt fél testhosszal Dollár után végzett, Fiaskó egy testhosszal megelőzte Cicerót, aki Dollárral és Silverrel egyszerre ért célba.

Ki futott be elsőnek?

 

Fehér, fekete, tarka

A gyönyörű alföldön egy kis családi gazdaságban négy fekete és három tarka tehén (akiket képzeljétek meg is lehet simogatni) öt nap alatt összesen annyi tejet ad, amennyit három fekete és öt tarka tehén adna négy nap alatt.

Fejtsd meg, hogy melyik tehén tejel jobban, és hányszor több tejet ad naponta, mint a másik?

 

Testvérek

Egy osztálytársamnak, Karcsinak 5 fiú testvére van. Négyévenként születtek egymás után (egyesével). A legnagyobb bátyja most háromszor annyi idős, mint a legfiatalabb öccse.

Hány évesek a testvérek?

 

Fénykép

Pista bátyám a tornácon egy fényképet nézeget. Mikor megkérdeztem tőle, kit ábrázol a kép, azt válaszolta:
-- Nincs testvérem, se anyám, de ennek a férfinek az apja az én apám fia.
Ki van a képen?

 

Hajós kapitány

Egy nagy kétárbocos kalózhajó és a kapitánya együtt hetven évesek. Sok zsákmányt szereztek az évek alatt, de hány éves a kapitány, ha a hajó most kétszer olyan idős, mint a kapitány 10 évvel ezelőtt, amikor a hajó annyi idős volt, mint most a kapitány?

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére