Agyunkra megy - Hogyan hatnak a "kütyük" a fejlődő idegrendszerre?

Az újszülött százmilliárd idegsejttel felszerelkezve érkezik a világba. Az első három év során ez a töméntelen neuron aktív állapotban van, folyamatosan építve a kapcsolatokat egymással. A felesleges neuronok lemetsződnek, amikor a gyermek eléri a hároméves kort, mint ahogy a fákkal is történik: a gyenge kapcsolatok lemetszésével az erősek még erősebbé válnak.

A neurológusok MRI-vizsgálat segítségével feltérképezték a gyerekek és a kamaszok agyának fejlődését. A frontális agyi áramkörök, melyek a figyelmet irányítják, leggyorsabban három- és hatéves kor között alakulnak ki. Az agyi szinapszisok keletkezésében bekövetkező második löket éppen a pubertáskor előtt figyelhető meg (a lányoknál nagyjából tizenegy, a fiúknál pedig tizenkét éves korban). Ezt követően a kamaszkorban ismét az idegsejtek visszametszése következik.

Használod vagy elveszted

Egyes tudósok úgy vélik, ez különösen fontos fejlődési szakasz, amely a gyermek egész további életére hatással van. Dr. Jay Giedd, az amerikai Nemzeti Mentális Egészségügyi Intézet munkatársa így fogalmaz: "Alapvetően azt feltételezzük, hogy agyunkban a »használod vagy elveszted« alapelve érvényesül. Ha a kamasz zenél, sportol vagy tanul, akkor azok a sejtek és kapcsolatok erősödnek meg. Ha pedig a kanapén fekszik, videojátékokkal játszik, vagy tévét néz, akkor az annak megfelelő sejtek és kapcsolódások aktiválódnak."

A "digitális bennszülöttek" – vagyis azok a gyerekek, akiket születésüktől fogva körülvesznek a különféle modern technikai eszközök – átlagosan napi nyolc órát töltenek képernyők előtt. Ha gyermekünk is közéjük tartozik, kérdezzük meg magunktól: "Milyen agysejtek és agyi kapcsolatok épülnek ki benne?"

A Kaliforniai Egyetem kutatója, dr. Gary Small, az emlékezést és az öregedést vizsgáló kutatóközpont vezetője egy lenyűgöző kísérlet során azt vizsgálta, miként változik az emberi agy az internetezés következtében. Egy tucat gyakorlott internethasználót toborzott, illetve ugyanennyi olyan személyt, akik addig nem használták az internetet, és az agyukat vizsgálta, mialatt ők Google-kereséseket végeztek. A rendszeresen számítógépezők tekintélyes agyi aktivitást mutattak az agy bal elülső részén, amelyet dorzolaterális prefrontális kéregnek neveznek, míg az újoncoknál minimális aktivitást észleltek itt. A két csoport agya egészen különbözőnek látszott internethasználat közben. Amikor azonban mindannyian azt a feladatot kapták, hogy olvassanak egy könyvből, az agyuk nagyon hasonló képet mutatott.

Ezután azt kérték az újoncoktól, hogy öt napon keresztül töltsenek napi egy órát az interneten. Hat nappal később megismételték a vizsgálatot, amely ekkor a kezdők prefrontális kérgében a gyakorlott számítógép-használók agyi aktivitásával megegyező értéket mutatott Google-keresés közben. Vagyis ötórányi internethasználat "áthuzalozta" a csoport agyát.

E kísérletről olvasva azok a szülők is megnyugodhatnak, akik korábban aggódtak, hogy gyermekeik lemaradnak valamiről, ha nem csatlakoznak az eszközhasználók táborához. Az agy igen rövid idő alatt képes megtanulni a technikai eszközök kezelését. Elég, ha öt órára odaengedjük gyermekünket a számítógép elé (ahogy a kísérletben is történt), és meglepően gyorsan elsajátítja a webes keresés, a chatelés, a videojátékok és a tweetelés csínját-bínját.

Kivesző képességek

Vajon mi történik ellenkező esetben? Ha gyermekünk a képernyők előtt nő fel óvodás- vagy kisiskoláskorától kezdve, vajon a monitoron futó képekhez szokott agya képes lesz-e arra a figyelemre, amelyre az iskolai órákon szüksége lesz? Vajon képes lesz-e a társai iránti együttérzésre, és hogy boldogul majd az értő olvasással, ha hosszabb szöveget kell elolvasnia? Ezeket a készségeket sokkal nehezebb rövid idő alatt elsajátítani.

A növekvő képernyőhasználat miatt háttérbe szorulnak a tanulás hagyományosabb módjait szabályozó idegi áramkörök, amelyek az olvasáshoz, az íráshoz és a figyelem fenntartásához szükségesek.

Azok a gyerekek, akik a képernyők előtt nőnek fel, korán megszokják azt is, hogy személyes kapcsolatok helyett készülékeken keresztül kommunikálnak. Dr. Gary Small szerint „az emberi interakcióért és kommunikációért felelős idegpályák egyre jobban elgyengülnek, ahogy a »szemtől szemben« kapcsolatokhoz szükséges készségek elsorvadnak”. Az üzenetküldés és a közösségi média használata a kommunikáció kiegészítő lehetőségei, de ha gyermekünk kizárólag ezeken a csatornákon keresztül tart fenn kapcsolatokat, fontos dolog marad ki az életéből.

Gyermekeink kedvenc szavai közé tartozik az én, engem és az enyém. Az empátia nem velünk született tulajdonság, ez a készség tanulás útján sajátítható el, ám a képernyőidő gyakran éppen ez ellen dolgozik. Amikor fizikailag is jelen vagyunk valaki mellett, látjuk, hogyan változik az arckifejezése, ha megbántjuk. Az interneten keresztül ezt nem vesszük észre. Megesik, hogy a másokat megszégyenítő videók megosztása kedvelt szórakozássá válik a gyerekek körében, és még csak bele sem gondolnak, mit érezhetnek az érintettek. Ha egy gyermek túl sok időt tölt a készülékeivel, félő, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja mások érzéseit. Az internetes keresések gyakran félrecsúsznak, és gyermekünk szexuális jellegű vagy más szempontból helytelen tartalmakkal is találkozhat.

Mint egy drog

A hatéves Bella megnyom egy gombot a távirányítón. Az elé táruló látvány megnevetteti. Látjuk, hogy mosolyog, de vajon mi történik az agyában? A nucleus accumbens, az agy jutalom-, avagy örömközpontjának nevezett terület felelős az örömérzet feldolgozásáért. Míg Bella rajzfilmet néz, olyan ingerületátvivő anyagok, mint a dopamin, örömjelzéseket továbbítanak a jutalomközpontnak. Bella jól érzi magát tévézés közben. Részben ezért válik meg olyan nehezen a képernyőtől, amikor leckét kell írnia, vagy eljön a vacsora ideje.

Amikor a gyerekek újabb és újabb örömérzetre várva a tévé vagy a videojáték elé ülnek, agyuk dopaminszintje egyre magasabbra emelkedik. Azonban ha agyunk jutalomrendszerét túlhajtjuk, csökkenni kezd. Az a harmincpercnyi játék, amelytől a gyermek korábban izgalomba jött, ma már nem okoz neki akkora örömet. Ezért egyre többet – vagy egyre stimulálóbb játékokkal – akar játszani. A friss dopaminlöketet várja.

Az öröm jó dolog – mértékkel adagolva. „Túladagolása” azonban károsan hat a gyermek fejlődésére. Egy családi kirándulás Disneylandbe remek élmény, de nem valószínű, hogy bárki szívesen töltene ott egy egész évet. Az örömet is túlzásba lehet vinni. Dr. Archibald Hart és dr. Sylvia Hart Frejd így fogalmaz The Digital Invasion (A digitális invázió) című könyvükben: "Internetes tevékenységünk nagy része – mint például a szerencse- vagy egyéb játékok, de akár a facebookozás – ugyanolyan sérüléseket okozhat a jutalomközpontunkban, mint bármelyik kemény drog. Az örömközpont olyan mértékben telítődhet ingerekkel, hogy végül csak a legerősebb stimulánsok üzenetét képes érzékelni. Az apró, hétköznapi örömöket figyelmen kívül hagyja, mivel túl gyengék ahhoz, hogy átlépjék az ingerküszöböt. Ez azt jelenti, hogy a túlhajtott digitális izgalom ugyanolyan függőséget okozhat, mint a kábítószer, és megfoszt minket az élet egyszerű örömeitől."

Pihent aggyal

Kurt és Leslie gyermekei kilenc- és tizenegy évesek. Gyakran kérlelik a szüleiket, hogy állítsanak egy tévét a gyerekszobába is, ahogyan barátaik otthonában látták. Szüleik azonban úgy vélik, hogy a túlzott digitális ingerlés káros hatással van az agyra, ezért nem teljesítik a kérésüket.

Sok szakember egyetért velük. Ha a gyerekek túlzásba viszik a képernyők használatát, az agy folytonos ingerlése folytán megemelkedik a kortizol, az egyik stresszhormon szintje. A túl nagy mennyiségű kortizol gátolja, hogy a gyermek nyugodtnak és oldottnak érezze magát. Dr. Archibald Hart így ír erről: „A kortizol egyik funkciója, hogy gátolja a nyugalom receptorainak működését, ennek következtében izgatottnak érezzük magunkat, és készen állunk arra, hogy elhárítsuk az esetleges vészhelyzetet. A videojátékok esetében azonban nincs szó valódi vészhelyzetről, ellenben a nyugalom elvesztése súlyos szorongásos zavarokhoz vezethet.”

Ha gyermekünk órákon át játszik a számítógépen, vagy a közösségi médiát böngészi, agyát elönti a kortizol. A stressz-szint csökkenthető, ha meg­szívleljük az alábbi javaslatokat.

1. Üresjárat. Egy jó edzés után testi izmaink is igénylik a pihenést, hogy regenerálódjanak. Ugyanez igaz az agyunkra is – nem a fáradtság miatt, hanem azért, mert időre van szüksége két feladat között, hogy feldolgozza és rögzítse az információt. A képernyőidő gyakran ezt a szabad „agyidőt” veszi el gyermekünktől.
2. Korlátozott eszközhasználat. Ha nem gondoskodunk arról, hogy a gyermekünk tiszteletben tartsa a korlátokat, könnyen előfordul, hogy akár órákat tölt el úgy, hogy egyik képernyőtől a másikig vándorol. Egy sorozatrészből kettő lesz. Egy rövid játékszünet egyórás videojátékozásba csap át.
3. Testedzés. A mozgás több szempontból is jó hatással van a gyerekek agyi fejlődésére. Növeli a pul­zus­számot (így több oxigén jut az agyba), csökkenti a kortizolszintet, és „kimossa” a szervezetből az adrenalint. Tanulmányok bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen mozognak, jobb jegyeket szereznek, jobban tudnak figyelni, és jól alszanak. A fizikai aktivitás olyan anyagokat szabadít fel az agyban, amelyek segítik a szervezetet a stresszel való megküzdésben.
4. Alvás. Bizonyos alvásszakaszok szükségesek ahhoz, hogy a nap folyamán tanultak megszilárduljanak. Ez nem történik meg, ha a gyermek túl keveset alszik. Másnap álmos lesz az iskolában, és nem tud az új tananyagra koncentrálni. Ördögi kör ez, de jó alvási stratégiával lehet rajta változtatni. Legyünk következetesek az alvásidővel kapcsolatban. A gyerekszoba legyen sötét, csendes és kényelmes. Ne engedjük be a képernyőket a szobába, a gyerekek nehezebben alszanak el, ha előtte a fényes felületet nézik. Már egy órával a lefekvés előtt kapcsoljuk ki a tévét, a számítógépet, a tabletet, hogy elkerüljük az adrenalintermelést és az azzal járó izgatottságot. Ne feledkezzünk meg a testmozgás titkos fegyveréről sem – minél kimerítőbb az edzés, annál jobban esik utána az alvás.

Ha eddig nem követtük ezeket a szokásokat, sosem késő, hogy egészséges változtatásokat vezessünk be, amíg gyermekünk együtt él velünk. Ben Carson, az ismert agysebész mondta: „Senkinek se engedjük, hogy rabszolgasorba döntsön minket. Rabszolgák vagyunk, ha hagyjuk, hogy a média elhitesse velünk, hogy a sport és a szórakozás fontosabb, mint az agyunk fejlesztése.” Gyermekünk a milliárdnál is több agysejtjével együtt csak arra vár, hogy tápláljuk és fejlesszük – és ez nem a képernyők feladata, hanem a miénk, szülőké.

Gary Chapman

Megjelent a Family magazin 2016/3. számában.