Jelenlegi hely

Debreceni bakancslista nyárra

Rengeteg a látnivaló Debrecenben és környékén, de valljuk be, keveset ismerünk úgy igazán belőle. Elmennek mellettünk a hétköznapok és mi is értékeink mellett. Mennyire ismered Debrecent?

Persze, gyakran átmegyünk a Piac utcán, elsétálunk a Nagytemplom mellett, de mikor áldoztunk rá időt, hogy a folyton változó, megújuló épületeket, turistaútvonalakat bejárjuk, titkaikat megismerjük?

Itt egy debreceni bakancslista nyárra, de a nagy kánikulai fürdőzések mellett jut majd belőle az őszre is.

Az ovisokkal is érdemes elindulni!

Rajongtok a közlekedési eszközökért? Akkor irány a villamos, vonat, repülő!

1. Villamosozás a városban

Ha egész évben autóval jártok, egy villamosozás, trolizás, átszállás is nagyon izgalmas lehet. Ráadásul előbb-utóbb meg kell tanulni, itt az idő hozzá!

Fotó: DKV Facebook oldala

2. A vonatozás is kimaradt még?

Egy rövid vonatút a Nagyállomásról maradandó kaland a gyerekeknek. Pláne ha komoly úti cél is van! Tócóskertből vagy a Nagyállomásról például a közelben található Zelemérig rövid az út. A Zeleméri templomrommal szemben áll meg a vonat, ott aztán kifutkározhatjátok magatokat, a rom körül az asztaloknál uzsizhattok, a de akár főzhettek is. A Debrecen – Tiszalök vonal menetrendje ITT található!

3. Repcsiles

A repülők felszállása, leszállása izgalmas látvány. A debreceni reptér menetrendszerű járatainak felszállását meg lehet lesni a Mikepércsi úton a kifutó pálya végénél.

A debreceni reptér weboldalán tájékozódhattok az aktuális indulási és érkezési időpontokról.

4. A fejre fordított ház

Hajdúszoboszlón feje tetejére állt a világ! Legalábbis a fordított házban!

Fotó: a Fejre fordított ház Facebook oldala

Kánikulai napokra

5. Nagyerdei séta Pallagig

A debreceni Nagyerdőről egy kellemes erdei sétával vagy kerékpártúrán juthatunk el Pallagig. A Nagyerdő Magyarország és Európa egyik legrégebben védett területe, konkrétan hazánk első természetvédelmi területe. Nevét a hatalmas, 100-120 éves fáiról kapta.

Fotó: nagyerdo-debrecen.blog.hu -

Debreceni Nagyerdőért Egyesület Blogja

A 13. században eredeti nevén Parlag nevű falu a 17. század második felére került Debrecen városa tulajdonába. Azt mindenki tudja már, hogy itt van a Debreceni Labdarúgó Akadémia, de több mint száz éve hogy itt létesített a Magyar Királyi Gazdasági Akadémia iskolát. Szomszédságában található a Debreceni Nemzetközi Iskola modern épülete.

Pallag közelében, a Dombostanya vasúti megállótól nyugatra fekszik az Árpád-kori Parlag falu templomának romja, mely kedvelt úti cél a túrázók körében.

Beleledültetek a túrázásba? Több rövidebb Debrecen környéki túrát is találsz cikkünkben!

6. Debreceni botanikus kertek

A debreceniek szeretik a virágokat, rögtön két botanikus kertünk is van.

A Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium botanikus kertje, a Diószegi Sámuel Iskolai Botanikus Kertet 1983-ban alapították, 1992 óta védett. 2,2 hektáros területén hatalmas fagytűrő bambusz gyűjtemény,120 m2-es üvegház,  e mellett gazdag rovar-, madár és állatvilága van.

A Debreceni Egyetem Botanikus kertje lassan 100 éve lesz, hogy ezen a helyen található. A Déri Múzeum építésének megkezdésekor 1928-ban költözött jelenlegi helyére. Így nem csoda, hogy több mint 5 ezer növényfajt, ebből 1500 szabad földit, 2000 trópusit, 1300 kaktuszt és 1000 egyéb pozsgást tartanak nyilván.

A történelem hűvös lehellete

7. Katolikus templom evangélikus költővel

A római katolikus Szent Anna Főplébánia Debrecen első katolikus temploma, melynek építésekor elhelyezett első kövei idén 300 évesek. 2011-től a templomban látható a torinói lepel hiteles másolata. A templom plébániáján keresztelték meg 1848 decemberében Petőfi Sándor fiát, Zoltánt. Orgonája felújítása idén, 2021 tavaszán fejeződött be, ritka szép hangon, igényesen szólal meg.

A Torinoi Lepel másolata a Szent Anna Templomban

8. Zsinagógák titkai

Lassan 120 éve, hogy a Pásti utcai Zsinagóga felépült Debrecenben, és 10 éve lesz jövőre, hogy felújították. A téli imaház pincéjében található a régi mikve (rituális fürdő), ahol a felújítás után kóser borozó és vele együtt kiállítóterem is nyílt. A Kápolnás utcai hatszáz fős zsinagóga ünnepi alkalmakkor és kulturális eseményekkor látogatható.

9. Debreceni díszes mennyezetek

A belváros palotái között több csodálatos adottságokkal rendelkező üzletnek használt épületet is találunk. A Piac utcán a Líra könyvesbolt emeleti része, a volt Kaszanyitzky ház vagy a kínai áruházként működő régi kaszinó épületeinek belseje, díszes falai és mennyzetei megállásra csábítanak.

Családdal is lehet izgalmas programot csinálni

10. Piknik a Vekeri- tónál

Nem kell messzire menni egy jó kis programért: hideg szendvicsekkel, sütikkel, gyümölcsökkel telepakolt kosár, hatalmas pléd és a kedvenc játékok, könyvek és újságok… egy munka után meglepetésként a dolgozó családtagoknak rögtönzött piknik nagyon meg tudja dobni az ember lelkét.

11. Éjszakai csillagles

Nyári éjszaka csillagles a fűben fekve… nemcsak romantika a négyzeten, de jó program is, akár az egész családnak. Ma már léteznek a csillagokat felismerni segítő telefonos applikációk is. Aki segítséggel szeretne megismerkedni a csillagok világával, az a Zsuzsi vonat vagy az Agóra rendezvényeit keresse.

Fotó: James Wheeler /Pexels

12. Szeles panoráma a tornyok közül

A Nagytemplom tornyai közötti erkélyről különleges szemszögből tudjuk megcsodálni a belvárost, és közben jótékony szellő hűti homlokunkat. Ami kell is, mire eljutunk a lépcsők és a tető labirintusában a teraszig.

Fotó: Nagytemplom Facebook oldala

13. Könyvesbolti olvasgatás

Mikor is engedhetjük meg magunknak, hogy csak úgy nézelődjünk, olvasgassunk egy könyvesboltban? A gyerekeket is el tudjuk csábítani, annyi izgalmas gyerekkönyvet kínál a belvárosban több könyvesbolt is. Némelyiknél finom kávé is akad a jó könyvek mellé.

Fotó: Los Muertos Crew / Pexels
Bakancslistát nyomtattál már? Itt találod a 2021-es trendi darabokat!

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére