Jelenlegi hely

Vigyázat függőséget okoz! A felnőtt színezők titkai

A színezés - legalábbis számomra - mindig egy elsősorban gyerekeknek szóló, kiváló időtöltés volt. Természetesen mindenki ismeri az érzést, amikor csak „segít” egy kicsit gyermekének színezni miközben beszélget vele a napi történésekről. Automatikusan a kezünkbe kerül egy-egy színes ceruza, és csak úgy a magunk kedvére elkezdünk satírozni. Legalábbis én így vagyok vele.

Amikor először hallottam felnőtt színező könyvről, azt gondoltam, hogy a világ kifordult a négy sarkából és lassan már nincs, amit ki ne találtak volna…és akkor, karácsonyra, valamilyen oknál fogva több rokonomnak és barátnőmnek színezőt vettem. Felnőtt színezőt. Bevallom, aztán magamnak is maradt egy. Persze véletlenül.

Az ünnepek alatt gyakorlatilag nem volt időm ránézni sem, azonban január első hetében, egy betegségekkel teli héten, a kezembe akadt a könyv. Hosszú hónapok óta nem fordult elő velem hasonló, de türelmem és időm is volt, hogy kinyissam és elkezdjek - csak úgy véletlenszerűen - színezgetni benne.

Soha nem voltam a meditatív, pihentető és „stresszoldó hatású” programok híve. Valahogy ezek mindig elkerültek. (Három kisgyerek és munka mellett vajon kinek van ideje relaxálni?!)

A színezés azonban egy pillanat alatt magával ragadt. Azt vettem észre, hogy arra koncentrálok mit, milyen színnel és hogyan festek ki, mi következzen és milyen szép lesz a végeredmény. Negyed óra múlva arra lettem figyelmes, hogy csemetéim körém gyűlnek, és mint egy különleges teremtésére a földnek, úgy néznek rám. „Anya színezhetek én is?” „Anya, mit csinálsz?” „Én is ebbe szeretnék színezni” „Segítek neked!”

Én pedig mint egy érzékeny oroszlán (bevallom) közöltem velük, hogy NEM, ez az ÉN színezőm TI színezzétek ki a saját könyveteket…és ezt komolyan is gondoltam.

Forrás: csaladhalo.hu, Foto: Pixabay

A teljes cikk továbbolvasásához kattints ide!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Szabad-e büntetni a gyereket?

Szabad-e büntetni a gyereket?

Arra a kérdésre, hogy „Szabad-e büntetni a gyereket?”, a családok többségében a szülők egyenes választ adnak, de ezek három csoportba sorolhatók. Nem is maradunk meg a három jellemző válasznál, hanem inkább megnézzük, mit okoz a büntetés, és mennyire éri el a célját. - Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére