Manapság egy tanári szobában a következő mondatok hangzanak el a leggyakrabban: „Erre én már alkalmatlan vagyok!” „Nem értem ezeket a gyerekeket, eszköztelen vagyok velük szemben.”„Ez a sok problémás gyerek csak akadályozza az oktató munkát!”, „Nem ezt tanultam, nem vagyok pszichiáter!”
Nemrég egy nagyon érdekes könyv került a kezembe. „Farkas vagy áldozat” címmel ír az iskolai magatartási problémákról, és érdekes módon megoldásokat is kínál. A két szerző - Major Zsolt és Mészáros Katalin - nem elméleti síkon közelít a témához, így segíthet szülőknek, tanárnak és leginkább a nehezen kezelhető gyermeknek.
Miért lesz egy gyermek problémás?
Tudjuk, hogy minden gyermek élettörténete egyedi, de sok a közös „forgatókönyv”. A díszletek ugyan mások, a szereplők is, de a vége ugyanaz. Összegezve elvesző félben lévő gyerekekről és családokról beszélünk. A bajokat tetőzi, hogy a fontos dolgok a gyermek életének első három évében eldőlnek.
A nem együttműködő, magatartászavaros tüneteinek hátterében mindig a stabil, bizalomteli személyiség hiánya áll. Nem alakulhat ki enélkül az érzelmi fejlődés, nincs sikerélmény, sem pedig pozitív énkép. Ha te is úgy érzed, hogy a problémás kategóriába tartozol, az első három éved, és az édesanyád személyisége döntő lehetett ebben. A korai élmények,- ha bizonytalanság és kiszámíthatatlanság jellemzi őket, - a gyermek önbizalmát összetörik, és állandó feszültséget keltenek benne.
Ilyen élményekre gondolok: …anyu néha ad ennem, néha nem….néha evés előtt ver meg, néha helyette…gyakran mondja azt, hogy mindjárt, de aztán elfelejti…időnként azért kapok büntetést, amit máskor megenged… A sor a végtelenségig folytatható, és a hatása beláthatatlanul káros a gyermekre. Kialakul a negatív énkép, ami csak egyre jobban lehúzza.
Hogy érzi magát a negatív énképpel élő gyermek?
Természetesen rosszul, de ő is ragaszkodik az énképvédő mechanizmusaihoz. Tehát egyrészt csak olyan információt fogad be, ami összhangban van az önmagáról kialakított képpel. („rossz vagyok, buta vagyok, ügyetlen vagyok, nem vagyok szeretetre méltó”) Másrészt a viselkedésével, (agresszív, üt, rúg, karmol, megbánt, felesel), és az erre kapott visszajelzésekkel megerősíti a már kialakult negatív önképét. „Te nem vagy jó semmire… te csak mindig a bajt keresed… Már megint mit csináltál, te semmirekellő?!”
Ehhez a mechanizmushoz ragaszkodik bármi áron, mert igaz ugyan, hogy pocsék érzés, de legalább kiszámítható. Ha önmagadra ismersz ezek alapján, gondold végig milyen ördögi körben vagy. Segítő felnőttként pedig talán így nem teljesen érthetetlen a kisiskolás feleselése, a nagykamasz vérlázító káromkodása és szörnyű beszólásai. Ha látjuk a probléma gyökerét, jobban tudjuk kezelni azt a feszültséget, ami akaratlanul kialakul bennünk.
Agresszor vagy áldozat?
Ha hiszed, ha nem, egyszerre mindkettő a problémás gyerek. Ő az, aki nem képes a vágyait késleltetni, még tizenévesen sem, ezért tehetetlen feszültség lesz úrrá rajta minden olyan társas helyzetben, ahol nem ő az első a sorban. Minden agresszió mögött a tehetetlenségből fakadó düh rejlik, ami nagyon hasonló az áldozatok tehetetlenség élményére. Mit érez az áldozat?
- Elveszíti a biztonság érzetét
- Sérül az élete feletti kontroll,
- Kételkedni kezd a saját erejében, kompetenciájában,
- A szorongás kioltja az örömöt az életéből.
Minden problémás gyerek és családja áldozatnak tekinthető, annak ellenére, hogy sokszor agresszív, antiszociális tüneteket tapasztalunk az esetükben.
Tudom, hogy nagyon nehéz ezt belátni, és türelmesen, higgadtan kezelni, de nincs más út az iskolában dolgozók számára. Biztos neked is van olyan iskolatársad, aki hasonló problémával él, próbáld te is végig gondolni, miért lett ilyen. Egyszerűbb megvetni, kiközösíteni, mint megérteni, segíteni, megszelídíteni.
Sajnos a problémás gyerekek száma nem csökken. Ha a folyamat nem áll meg, akkor az egyre több rosszul funkcionáló család, egyre több magatartási gonddal élő gyermeket nevel, akik folytatva a mintát ugyanezt teszik a gyermekeikkel. Valakinek át kell vágnia ezt a rossz tendenciát. A tanárok túlterhelten, fáradtan mondhatják azt, hogy „már megint mi oldjuk meg?” Sajnos az iskola is élhetetlen hely lesz, ha hagyjuk, hogy pokollá váljon.
A következő cikkekben mutatunk megoldásokat.
Szerző: B.É.
Forrás:
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
