Weiszhauptné Fodor Ágnes
Te miért dolgozol?
Olyankor legalább érzem, hogy ÉLEK!
Szerettem és szeretem a munkámat. Mindig is sikeres, független üzletasszony voltam. Mindkét gyermekem születésekor, az üzletből mentem a szülőszobára. Gyakran tornyosultak a fejem felett a terhek.
Igen! Én is, mint más szívtelen dolgozó anya, rövid otthonlét után siettem vissza a munkába. Hihetetlen logisztikával lavíroztam a munka, a család, a háztartás között. Sokszor éreztem, hogy nem bírom mindezt a munkával együtt, de tudtam, hogy a munkám nélkül még úgy se bírnám.
Egy idő után egyre többször éreztem magam fáradtnak. Szerettem volna többet pihenni és egyre csak arra vágytam, hogy egész nap alhassak.
Aztán egyik napról a másikra megkaptam a „pihenést”. Negyvennyolc óra alatt lebénultam. Úgy isten igazából, tetőtől talpig. Nem mozgott semmim, nem tudtam nyelni és lélegezni sem. Talán a gyenge immunrendszer, hiszen még szoptattam az akkor 8 hónapos lányomat. Talán a fáradtság, hiszen a 8 éves nagylányommal sokat kellett foglalkozni. Talán egy betegség, ami éppen akkor rossz immunhelyzetben talált és éppen akkor rossz antibiotikummal kezelték. A mai napig nem tudom, de a kényszerpihenő akkor és ott borítékolható volt.
Három hetet töltöttem az intenzív osztályon. Nem akartam gondolkodni. Nem érdekelt senki és semmi. Teljesen kizártam a külvilágot. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt: Nekem ezt most túl kell élni. Ahogy kikerültem az intenzívről, úgy kezdtem újra érdeklődni a gyermekeim és a környezetem iránt. Azt hiszem egészen egyszerűen csak túlságosan fájt rájuk gondolnom. Iszonyatosan féltem, hogy elveszítem Őket!
Innentől kezdve átértékelődött az életem. Egészen más dolgok váltak fontossá, mint előtte. Mindennek tudtam örülni. Boldog voltam, mikor először felültem, vagy mikor már nem szorultam a gégémbe elhelyezett tubusra. Hihetetlen volt az örömöm, mikor már nem a gyomromon keresztül tápláltak, mert két hónap után újra tudtam nyelni. Hálás voltam az első kerekesszékért, mert így már nem voltam ágyhoz kötve. Nyolc hónap rehabilitáció után, igaz hogy két mankóval, lábaimra csatolt segédeszközökkel, de újra jártam. Iszonyatosan sok munkám volt benne, de ez a projekt bizony sikeresnek volt mondható. Nem számítottak a nehézségek, mert egy év után újra otthon voltam a gyerekeimmel és a családommal. Kövezzenek meg, ha akarnak, de amint tudtam az üzletbe is bementem. Hiányzott és örömmel töltött el, hogy újra ott lehetek. Azóta is a legjobb terápia számomra, mert egy kis időre elfelejtek mindent és újra a régi életembe képzelem magam. Már nem a siker a legfontosabb, hanem a tudat, hogy fogyatékkal is hasznosnak érezhetem magam.
Szeretek dolgozni. Talán nem is bírnám ki nélküle. Ez igaz a háztartásban és a gyerekek körül végzett munkára is. Mert ez is munka. Számomra kőkemény munka. Iszonyatosan élvezem, mikor egyedül is képes vagyok rá és nem szorulok segítségre. Már nem akarok pihenni, csak élvezni az önállóság minden apró formáját. Igen, átértékeltem az életem, de attól még fontos a munkám és az abban elért sikereim. Sokáig nem láthattam a gyermekeimet és iszonyatosan hiányoztak, de attól még azt gondolom, nem bűn, ha hátralevő életem minden percét nem csak velük töltöm, hanem önző módon élvezem a munka világa nyújtotta függetlenséget, önállóságot.
Eltelt közel kilenc év. Mozgáskorlátozott maradtam. Iszonyatosan nehezek a mindennapok. Sokszor szó szerint fáj minden lépés, de csinálom. Mellettem áll egy csodás férj és egy önfeláldozó, szerető család, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Teszem egyik lábam a másik után, mert ez visz előrébb. Minden megváltozott. Megelégedéssel tölt el minden munka, amit el tudok végezni, legyen szó az életem bármely területéről. Ezernyi apró dolognak tudok örülni és boldogsággal tölt el a puszta tény is, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni.
Röviden az Én történetem ennyi. Talán első olvasásra úgy tűnik, mintha nem csak a munka és a köztem lévő viszonyról szólna a történet, de higgyék el ez nem így van. Munka az egész napom. Meg kell dolgoznom minden mozdulatért. Mégis úgy érzem, ez a befektetés lesz életem legjövedelmezőbb vállalkozása. Nem akarok álszent lenni, fontos a siker és a pénz, de már nem ezért dolgozom. Egyszerűen ilyenkor érzem, hogy ÉLEK!
forrás: terézanyu.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
