Fájdalomcsillapítás – a babára is tekintettel
Ha ennyire kapcsolódik a szüléshez a fájdalom, akkor nyilván már évszázadok óta felmerült az igény a szülészeti fájdalmak csillapítására. Az elmúlt korok asszonyai azonban hiába ácsingóztak utána – erre az orvostudomány fejlődése csak a XX. században nyitott lehetőséget. A szülészeti szakmának azonban – más orvosi ágazatoktól eltérően – még egy nagy nehézséggel kellett szembenéznie: nem volt elég az anya számára megfelelő, biztonságos fájdalomcsillapító módszert találni, figyelembe kellett venni a magzat érdekeit is. Hiszen a fájdalomcsillapítás nem jelenthetett rizikót, a szülés miatt egyébként is komoly stressznek és sokféle veszélynek kitett, méhben elhelyezkedő magzat számára.
Sokféle próbálkozás
Az utóbbi évtizedekben számos módszerrel próbálkoztak. Ezek túlnyomó többsége rövid, néhány éves fellángolás, „divatba jövetel” után „kifújtak”. Egy részükről a gyakorlat bizonyította be, hogy nem teljesen veszélytelenek, más módszerek viszont olyan speciális képzettséget, ismeretet igényeltek, amelyek megakadályozták széles körű elterjedésüket a szülészek és az altatóorvosok körében. A teljesség igénye nélkül felsorolok néhányat.
Próbálkoztak az úgynevezett ataralgéziás fájdalomcsillapítással, amelynek során kábító fájdalomcsillapító gyógyszert kapott a vajúdó, majd közvetlenül a szülés előtt egy másik gyógyszerrel felfüggesztették a kábító hatást, megóvva a magzatot a gyógyszer légzésdeprimáló (légzésbénító) hatásától. Ennek ellenére a magzatok spontán légzése gyakran igen nehezen indult be szülés után, nagy ijedelmet okozva a környezetében.
Alkalmaztak aztán inhalációs (altató-) gázt is, amelyet a szülő nő a fájások megindulásakor egy pipán keresztül belélegzett. Kétségtelenül voltak e belégzéses módszernek előnyei is, hiszen a vajúdó asszony maga szabályozta a fájdalomcsillapító hatást. Hátránya volt azonban, hogy nehéz volt a kontaktust tartani a szülő nővel, továbbá a szülőszoba levegője könnyen megtelt a kilélegzett altatógázzal, ami már az ott dolgozókat is veszélyeztette.
Végül megemlítem az akupunktúrás és a hipnózisos fájdalomcsillapítást, ezek bonyolultságuk, speciális képzési igényük miatt nem tudtak – és valószínűleg még sokáig nem is bírnak – széles körben elterjedni.
Epidurális érzéstelenítés
Maradt egy módszer, mely kiállta az idők próbáját: az epidurális érzéstelenítés. Igaz, hogy aktív beavatkozást igénylő, ún. invazív módszer, de gyakorlott kézben elenyésző a szövődmények gyakorisága. Lényege az, hogy a gerincoszlopba, pontosabban a gerinchártyát körülvevő úgynevezett epidurális térbe vékony, egy milliméter átmérőjű műanyag kanült vezetnek, és azon keresztül vezetéses érzéstelenítést alkalmaznak (hasonló elven alapszik, mint a fogínybe szúrt, az álkapocs idegcsatornájába kerülő fájdalomcsillapító oldattal végzett fogászati érzéstelenítés). Itt is a kanülön, ezen a vékony műanyag csövön át érzéstelenítő oldatot juttatnak az epidurális térbe, mely az itt kilépő, a kismedencei szervekhez futó idegeket érzésteleníti, és így csökkenti a szülési fájdalmakat.Az epidurális érzéstelenítés hátránya, hogy megnyújtja a kitolási szakaszt. Előnye viszont, hogy csökkenti a vérnyomást (így jótékony hatású magas vérnyomásos terheseknél), valamint lazítja a gátizomzatot, ami különösen koraszülésnél kifejezetten előnyös hatású. Legnagyobb érdeme viszont: a kiváló fájdalomcsillapító hatása.
Végezetül, de nem utolsósorban meg kell jegyeznem, hogy amióta széles körben elterjedt, hogy az apa jelen lehet a szülőszobában, „asszisztálhatja” a vajúdást és a szülést, a fájdalomcsillapítás igénye a töredékére csökkent. Kimondhatjuk, hogy az apa önmagában is hatásos: jelenléte a szülésnél a legjobb pszichológiai fájdalom-csillapítás.
Dr. Bárány János
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
