Jelenlegi hely

A települések igényeihez igazodnak az új tanodapályázatok

A kormány 4 milliárd forintot biztosít a tanodák támogatására az elkövetkező három évben.

A tanodák támogatását célzó új pályázati kiírást úgy módosítják, hogy minden településtípuson lehessen tanoda, nagyvárostól az egészen kicsi faluig, és az elvárásokat is a települések igényeihez szeretnék igazítani - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Langerné Victor Katalin elmondta: a tanodákkal kapcsolatban a cél továbbra is egy jó közösség, családias környezet megszervezése, szakemberek összegyűjtése és olyan emberek alkalmazása, akik szót értenek a hátrányos helyzetű gyermekekkel.

A helyettes államtitkár ahhoz kapcsolódva beszélt a tanodaprogramról, hogy a Magyar Közlönyben nemrég megjelent a tájékoztató, amely szerint a kormány 4 milliárd forintot biztosít a tanodák támogatására az elkövetkező három évben az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében. A pályázatok várhatóan szeptemberben jelennek meg.

Langerné Victor Katalin szólt arról is, hogy a tapasztalatok azt mutatják, a gyerekek szeretik a tanodát, egy országos felmérés pedig arról tanúskodik, hogy a programban résztvevők 29 százalékának javult a tanulmányi eredménye.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére