Jelenlegi hely

Mikola István: megoldódik a BCG-oltások átütemezésének ügye

Megoldódik a BCG-oltások átütemezésének ügye, a gyerekeknek nem lesz bajuk - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Mikola Istvánt a többi között azzal kapcsolatban kérdezték, milyen segítséget nyújthat a külügyi tárca a BCG-oltások ügyében, amelyek beadását vakcinahiány miatt át kellett ütemeznie az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ). Az államtitkár azt válaszolta: hozzájuk fordult az országos tisztifőorvos és a beszerzésért felelős Novartis Hungária Kft., mondván, mindent elkövettek, hogy megkapják az oltásokat, de a dán gyártó leállt a vakcina előállításával.

A dán gyártó, a Statens Serum Institut arról tájékoztatta a Novartis Hungáriát, hogy szeptemberre látja ismét biztosítottnak az oltóanyag-szállítást.

Mikola István közölte: a minisztérium azzal segíthet, hogy el tudja érni azokat az országokat, amelyek ilyen vakcinát gyártanak, és a külképviseleteken keresztül meg is keresték őket. Tart a válaszok begyűjtése, és úgy tűnik, hogy megoldódik a kérdés - mondta. Hozzátette: a gyerekeknek nem lesz bajuk, ha néhány héttel, vagy egy hónappal később kapják meg a BCG-oltást.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának vezetője múlt pénteken Budapesten jelentette be, hogy az ÁNTSZ globális vakcinahiány miatt átütemezi a BCG-oltások beadását. Ez azt jelenti, hogy a csecsemők nem a szokásos rendben, vagyis a születéstől számított négy héten belül kapják meg a tuberkulózis (tbc) elleni oltást, hanem amint az oltóanyag rendelkezésre áll - közölte Dánielisz Ágnes. Hozzátette: az oltás a gyerekek egyéves koráig megfelelő hatékonysággal alkalmazható, a rendelkezésre álló oltóanyagot pedig  úgy csoportosítják át, hogy a veszélyeztetett gyerekek minél hamarabb megkapják a vakcinát.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére