Jelenlegi hely

Állatkertek Éjszakája augusztus 28-án

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 28-án, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével.

Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben további intézmények is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A három éve megkezdett hagyomány természetesen 2015-ben is folytatódik: idén tizenkét bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében. A programot szervező intézmények fontosnak tartják, hogy az ország minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagyközönség és a természet találkozására. Így nagy öröm, hogy szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban.

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 28-ára esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenkét bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket.

A résztvevő intézmények a következők:

Budakeszin: a Budakeszi Vadaspark;

Budapesten: a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Tropicarium (Campona);

Debrecenben: a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje;

Győrött: a Xantus János Állatkert;

Jászberényben: a Jászberényi Állat- és Növénykert;

Kecskeméten: a Kecskeméti Vadaskert;

Miskolcon:  a Miskolci Állatkert és Kultúrpark;

Pécsett: a belvárosi Akvárium-Terrárium (a Planetáriummal közösen)

Poroszlón: a Tisza-tavi Ökocentrum;

Szegeden: a Szegedi Vadaspark;

Veszprémben: a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.        

A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-től éjfélig tartanak majd, a belépés éjjel 11 óráig történik. A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a három helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak.

A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé, illetve augusztus 18-án Budapesten egy közös sajtótájékoztatót is tartanak az Állatkertek Éjszakájával kapcsolatos további részletekről.

Bővebb információval szolgál a

Fővárosi Állat- és Növénykert Kommunikációs Osztálya

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére