Jelenlegi hely

A legfrissebb, gyerekeket és családokat érintő pályázatok

Hajni - Bedegi Hajnalka - vállalkozik arra nap mint nap, hogy összegyűjtse nekünk és felvigye az oldalainkra a gyerekeket, családokat érintő pályázatokat. Ezek persze nemcsak az anyukáknak fontosak, hanem az óvónéniknek, pedagógusoknak is, hívjátok fel rá a figyelmüket, hátha épp Ti lesztek azok, akik a tehetség által értékes jutalmakban részesültök! Elő a ceruzákkal, mesékkel, kreatív énekkel!

Nézzük, mi a heti legfrissebb pályázati kínálatunk:

Kínai Tavasz - Sárkánytánc Rajzpályázat gyerekeknek

A rajzpályázat célja, hogy a gyerekeket is bevonják a "Budapesti Tavaszi Fesztiválba" rajzaikkal, amikkel megmutatják, hogy ők milyennek képzelik el Kínát.
Korosztály: 6-14 éves gyerekek számára
Beküldési határidő: 2016. március 18.

Élmények tengere - az ember és a Balaton  - Fotópályázat

Legyen a Te fotód a 2016 tavaszi Nyitott Balaton legjobb fotója! Szeretsz fotózni? Esetleg profi fotós vagy? Szereted a Balatont? Küldd be saját fotódat, legfeljebb hármat, amiről úgy érzed, hogy a témája a pályázat címéhez „Élmények tengere – az ember és a Balaton” kapcsolódik, tehát szerepelnek rajta barátaid, rokonaid vagy bárki más, aki szívesen megjelenik a fotódon.

Fődíj: 2 fő részére 3 nap/2 éjszakás pihenés Vonyarcvashegyen - Zenit Hotel Balaton****
Beküldési határidő: 2016. április 3.

Mi lenne, ha...? Rajzpályázat gyerekeknek

Játssz velünk, gyűjtsünk milennehákat! Mi lenne, ha vitorlás hajó lennék? Vagy tengeralattjáró. Hőlégballon. Űrbázis. És mi lenne, ha egyszer kirepülnék az ablakon dolgozatírás helyett? Vagy elúsznék a folyóban a tengerig, mint egy áramvonalas hal?

Közös társasjátékba hívunk, amelynek a következők a szabályai:

- Mi lenne, ha…? – folytasd a kérdést, ahogyan elképzeled. Rajzold le, fesd meg, vagy tépd, vágd és ragaszd, készíts róla képet bármilyen technikával úgy, hogy más is el tudja képzelni.

Kinek: felső korhatár 18 év
Beérkezési határidő: 2016. március 31.

NIVEA "Karolj fel egy családot" Pályázat

Pályázat célja: rászoruló gyermekek támogatása az óvodapedagógus által  kapott ösztöndíjon keresztül, amely a gyermek fejlődését szolgáló bármely célra  fordítható, például szolgáltatásokra vagy eszközökre, melyek otthon is lehetőséget teremtenek a szülőknek gyermekük képességeinek jobb fejlesztéséhez.

A NIVEA Törődik a családokkal program fontosnak tartja, hogy az óvodában fejlesztést biztosító óvodapedagógusok felkarolják olyan családok gyermekeit, akik nehéz körülmények között élnek,  és a szülők tenni szeretnének gyermekük képességeinek jobb kibontakoztatásáért az óvodapedagógusokkal együtt. Ezért félévenként 40 ötéves korú gyermek támogatását  vállalja, maximum  fejenként 50.000 forinttal a pályázó óvodapedagógus számára nyújtott ösztöndíjon keresztül, melyet a gondozott gyermek tehetségfejlesztésére kell fordítani. 

Pályázat típusa: Program az óvodás gyermekek tehetségfejlesztéséért
Kinek: Belföldi székhelyű óvodák óvodapedagógusai
Nevezési határidő: 2016. március 15.

"Együtt rágunk, együtt nevetünk" 8. Gyerek ARC Pályázat - Alkotó Pályázat

Engedd szabadjára a fantáziád, és alkoss szabadon a témában! De mi is szívesen segítünk neked az ötletelésben: ha van kedved, rajzolj Bioxnak minimum 3, maximum 6 képkockából álló képregényt a szájápolás és a rágózás fontosságáról, a fogak épen tartásáról, vagy rajzodon mutasd be egyik kedves emléked, ami a legszélesebb és leghófehérebb mosolyát hozta elő barátaidnak és neked! Rágj cukormenteset, alkoss fergetegeset!

Korosztály:ha elmúltál 6, de nem vagy idősebb 14 évesnél.
Díjazás: értékes nyeremények
Nevezési határidő: 2016. április 15.

OTP Társasházi Pályázat

A pályázat célja:
A társasház/lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi javítása, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása, és ezeken keresztül a közösségi kezdeményezések ösztönzése.

Beküldési határidő: 2016. július 15.

"Állathangok" Vers- és meseíró pályázat és tábor

Olyan írásokat várunk, amelyek nem csak szokványos, a természetben hallható állathangokról szólnak. Az állatok persze bömbölhetnek, visíthatnak, trillázhatnak – képzeletetek szerint.
Korosztály: 10-16 év között
Fődíj: A pályázat nyertese ingyenesen vehet részt az V. Szitakötő táborban, teljes ellátással.
Beküldési határidő: 2016. április 16.

"Mesém" Meseíró- és meseillusztráló Pályázat

Idén is meghirdetik „AZ ÉN MESÉMET ADOM NEKED” pályázatot, immáron „MESÉM” címmel, melyre korodnak megfelelő kategóriában jelentkezhetsz.
KÜLÖN-KÜLÖN a két felhívásra. Aki az íráshoz érez tehetséget, írjon mesét, aki mesét szeret olvasni és tud rajzolni, illusztrálja kedvenc meséjét!
Korosztály: 6 éves kortól - 18+ éves
Beküldési határidő: 2016. április 11. (A magyar költészet napja)

Alkotó családok - pályázatok családoknak

Olyan családoknak szól e pályázat, akik szívesen alkotnak együtt bármilyen területen, vagy odaadó részesei valamelyik családtagjuk alkotó vagy előadói tevékenységének, legyen az építészet, képzőművészet, zene, tánc, irodalom, találmány, színjáték, cirkuszművészet, konyhaművészet vagy az emberekkel való foglalkozás.

Beküldési határidő: 2016. április 8.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére