Jelenlegi hely

Andrási család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Látni, ahogy csillog a szeme, mert épp felépített valamit, együtt lehettünk egy jól sikerült családi programon, vagy csak éppen jó étvággyal megette az aznapi ebédet. Ha láthatom, hogy jól érzi magát ezekben az apró örömökben, akkor nyugodt és boldog vagyok, hogy örömtelivé tettük az életét.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Sokszor a legegyszerűbb kérések(fogmosás, cipővétel, üljünk asztalhoz) is ellenállásba ütköznek, mert ő túlságosan belemerül valamibe, vagy "csakazértse", vagy elbeszélünk egymás mellett. Az esti lefekvés a legrosszabb, hiába próbáltunk már ki annyi mindent, hiába kérjük, hogy most már csendben feküdjönk, nyugodjon meg, rendszerint feleselés, veszekedés, rosszkedv az este vége.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném jobban megérteni a kisfiam érzéseit, hogy mi van az ellenállás mögött. Ennek tükrében új kommunikációs eszközöket tanulni, hogy tényleg fel tudjam kelteni a figyelmét, játékosabban, türelmesebben kezelni ezeket a nehéz szituációkat, akkor is, ha már úgy érzem nem megy tovább,

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére