A sötétségben két kis olvasólámpa világít, egymásba gabalyodnak, ahogy a nő és a férfi egymásba szeret és összefonódik a sorsuk. Villanó fények, hol a másikkal szemben, hol háttal, közel és távol, vonzzák-taszítják egymást. Egyszer csak a nőben "megmozdul" egy új élet, a történet elkezdődik.
Egy bábelőadás születésről és halálról, anyákról és gyerekekről, férfiakról és nőkről. Az élet legapróbb és legfontosabb kérdéseiről.
Szöveg: Szabó T. Anna, Rendezte és játssza: Markó-Valentyik Anna, Báb: Emőd Kriszta
Hogyan lesz egy nőből anya?
Az egyszemélyes előadás egy nőről szól, aki megsejti, hogy babát vár, és mielőtt elmondaná a hírt másoknak, elképzeli az életét anyaként: milyen lenne a gyereke, a kistestvére, miben változna meg az élete? A monológ tükröt mutat az anyai létnek, de nemcsak a szép oldalát, hiszen ez az élethelyzet nem csillámporos tündérmese, hanem kőkemény valóság.
Biztosan szeretnék gyereket? Akarom a következőt is? Alkalmas vagyok rá? Mikor jön el az ideje? Már nincs visszaút? Időnként elegem van az egészből! Nem akarok lemondani a szabadságomról! Vagy mégis így nagyszerű minden, ahogy van?
A színpadon minden valóságos, a vívódó nő leplezetlen őszinteséggel beszél legmélyebb érzéseiről, gondolatairól, vágyairól, felszínre törnek a félelmek, dilemmák, bizonytalanság, tehetetlen düh, csalódás, lelkiismeretfurdalás, rettegés a szüléstől, szorongás, kiszolgáltatottság. De ott van a gondoskodás és a feltétlen szeretet.
Szabó T. Anna szövegei érzékeltetik a szülés-születés élményét:
"Gyermek, te súly, te izzó vas, te kő,
gyere elő, könyörgöm! Bújj elő!
Szétfeszítesz és kifeszítelek,
csusszanj elő, te arctalan gyerek!"
"Itt fekszik rajtam. Istenem. Hogy megértem.
Hús a húsomból. Már nem én. Nem értem.
Alszik. Szuszog. Furcsa szagú
kórházi rugdalózóba tették.
Csak tapogatom nemrég született,
belülről ismert testét."
A hétköznapok kulisszáit néhány egyszerű tárgy ábrázolja, ezeknek a funkciója állandóan változik: ágyneműből bölcső, kis párnából kisbaba, párnahuzatból pelenka, lepedőből függöny lesz, az anya szétszedi és összerakja az ágyat, kialakítja az otthont.
A mindennapi rutin ismert jeleneteit látjuk: küzdelem az altatással és az elalvással, az ébresztés nehézségei, hiszti a reggeli indulás előtt. Fogy a türelem, az anyából banya lesz, aki kiabál a gyerekével.
"Minden szelíden vigasztaló, megértően ölelő anyában ott lakozik a banya, vagyis a megtestesült önzés, aki csakis magával akar törődni, és kimerült dühében már nem tud és nem akar odafigyelni a gyermekére: csapkod, kiabál, dühös. Ezt a banyát kell féken tartani és legyőzni – bármennyire is érthetőek az indokai, mégsem uralkodhat az óvó, szerető, elfogadó anya felett."
Hová lett az a csinos nő, aki tűsarkút hordott miniszoknyával? A nyuszis bicikli mellé nem passzol, csak a nadrág sportcipővel. Miután megállapítja, hogy "a hasa úgy néz ki, mint egy felfújt, majd leeresztett lufi", elkezd tornázni videóra – esetlen mozdulatain a közönség hangosan nevet -, hogy visszanyerje régi alakját és megfogadja, hogy futni fog. A fárasztó nap végén kimerülten dől az ágyba.
Az életnagyságú gyerekbábot bábművészként életre kelti, hűen ábrázolja az anya-gyerek kapcsolatokat, szívhez szólóan pontosak a szavai és mozdulatai.
"Döbbentem tapasztalom, hogy hiába vagyok a közepén az életemnek, hiába vagyok én a Mama, mégsem vagyok az a nagy és mindenható lény, akinek annak idején az éppen ennyi idős szüleimet láttam. Felnőtt vagyok, de nem vagyok eléggé erős."
Magunkra ismerünk
Az előadás sikerének titka az lehet, hogy olyan kijelentéseket tesz, amit sokan megfogalmaznak magukban, de nem mernek kimondani. Mert nem illik ilyeneket gondolni, biztosan rossz anyának tartanának. Bemutatja az "összehangolt létezésben" élő boldog családot, de nem tagadja le a nehézségeket és a küzdelmeket sem. Ismerős érzések, élmények, szavak, szituációk, ami megérinti a nézőket. Nem vagyok egyedül ezzel a problémával, magamra ismerek az önmagát kereső, kérdező és kételkedő, de mégis bizakodó nőben.
Kiknek ajánlott a darab? Fiataloknak, akik tervezik és készülnek rá, kismamáknak, akik benne vannak, édesanyáknak, aki átélték, ezért értik minden szavát és mozdulatát, nagymamáknak, akiknek már csak emlék és visszagondolnak rá, megismerik a mai generációt, férfiaknak, hogy jobban megértsék a párjukat.
Az előadás végén előjön a gyermekeinkért érzett felelősség és féltés, ami "nem sötét, hanem fényesen és fájdalmasan boldog" és végigkísér egész életünkben. Az életnek bármikor vége szakadhat, anyaként hogyan tudjuk elfogadni a halált?
"De igazából szabad akkor lennék, ha nem félnék a haláltól – sem a sajátomtól, sem a másokétól. És a fájdalomtól sem félnék. Ha elfogadnám a dolgokat úgy, ahogy vannak és rendeltettek."
Hogyan lesz erőnk felelősséget vállalni egy másik emberért? Meg fogjuk tudni védeni? Azt nem irányíthatjuk, hogy mikor történik valami a gyerekünkkel vagy velünk. Ennek ellenére mégis bevállaljuk. Mert ez az élet rendje.
Halász Kinga, Budapestimami
A Képmás-estek júniusban folytatódnak!
A következő alkalom: Apa, figyelj! - egy est az apaságról Varró Danival és a meghívott szakértőkkel.
Június 6., 19:00h, Várkert Bazár.
További részletek ITT.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
