Jelenlegi hely

Nyugi! - 7 bevethető mondat hisztis kiskamasznál

A gyereknevelés egyik legnehezebb és egyben legkreatívabb terepe: a hiszti kezelése. Ezt most már bátran ki merem jelenteni, miután a két (egyébként csodás) gyermekemnek köszönhetően jópár hiszti korszakon túl vagyunk. A “jó” hír, hogy még mindig nincs vége a “bulinak”, sőt… Így aztán kiválóan karban van tartva az agyam. Ennyit az előnyökről. És a hátrányok?

 

A hiszti örök

Nos, kezdjük a tényekkel! A hiszti pont olyan, mint az influenza. Ahány gyerek, annyiféle mutációban létezik, igen ellenálló, és ha nem vigyázunk eléggé, súlyos szövődményei lehetnek. Egy újdonsült szülőre nézve garantáltan. Legalábbis kevés dolog tudja úgy elbizonytalanítani és elkeseríteni az anyukát, apukát, mint mikor angyali gyermeke egyszercsak rákap a hiszti ízére.

Konkrétan emlékszem például a férjem tekintetére, mikor az addig jóalvó, “álomgyerek” kislányunk 2 éves korában egyszeriben úgy döntött, hogy mostantól köszöni szépen, de este 6-tól éjjel 1-ig nem kíván az ágyában tartózkodni. Mindezt persze óriási őrjöngéssel adta a tudtunkra.

Ekkor még naivan azt gondoltuk, sebaj, ez is elmúlik egyszer, majd kinövi a gyerek.

Ma már tudom, hogy ami igazán komoly ellenféllé teszi a hisztit az az, hogy NEM, NEM NÖVI KI A GYEREK!

Ez van! Bármit is írnak a szakkönyvek, ne hidd el, a hiszti örök! A fix pont!

Eszközeink a harcban

Szerencsére ahogy nő a gyerek, egyre tárgyalóképesebb, és a humor így lesz egyre nagyobb fegyverünk a hiszti elleni csatában. Nem mondom, hogy legyőzhető, de részeredményeink azért már nekünk is vannak. Például 10 helyett alkalmanként már csak 5 nehéz hisztis percünk van, amit valahogy túl lehet élni.

Íme 7 bevethető mondat, tesztelve 5-12 éves kor között, érdemes kipróbálnod, hátha…

1. Terroristákkal nem tárgyalok. Ha lenyugodtál várlak egy sütivel a konyhában.
Ne várjunk azonnali csodát, de tapasztalatom szerint a süti/fagyi, kinek, mi idővel valahogy mégis csak vonzó ajánlattá válik.

2. Hogy te milyen jól utánozod a tesódat, nem akarsz Activity-zni egyet?
Általában más játék, de béke és társasozás a vége.

3. Jé, de érdekes könnyek? Pont olyan, mint a krokodiloké.
Néhányszor elsüthető mondat, főleg ovisnál. Eredménye, ha először hallja: annyira megdöbben, hogy abbahagyja a sírást.

4. Ne felejtsd el becsapni a szobaajtódat, úgy hatásosabb!
Nem nyugszik le ettől, de legalább az ajtót már nem csapja magára. Hát nehogymár az legyen, amit anyám mond, nem igaz? :)

5. Ez egy 8-as alakítás, még dolgozz a részleteken!
Volt már röhögés a reakció. A többit hagyjuk…

6. De kár, hogy pont most kezded el, most akartam a moziról beszélni veled!
A mozi helyett behelyettesíthetünk több dolgot. Megint csak a szülői kreativitás ugyebár…

7. Szólj, ha vége a műsornak, lenne pár kérdésem!
Mindig érdekli, hogy mit akarok kérdezni...

Figyelem, a mondatkészlet idővel elavulttá válik, időközönként frissíteni kell!

Egy a lényeg: a következetesség! Mert abban a pillanatban, ahogy elkezdünk alkudozni a gyerekkel, végünk. A humor és az ilyen mondatok abban tudnak segíteni, hogy kizökkentsük, mielőtt túlságosan belemerülne a hisztibe. Ha pedig megnyugodott, akkor ne felejtsd el megbeszélni vele, hogy mi, miért volt, mert rendszerint fény derül a valódi okokra is.

Kedves anyukák, apukák! Sok sikert és kitartást a hisztikhez! Nyugi, hamar kirepülnek... 

Vági-Tóth Lilla
- Budapestimami -

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is.
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére