és „Amit hisztizve kérek, azt nem kapom meg”, és ezeket következetesen alkalmazzuk, számtalan képesség kialakulását és megerősödését segítjük elő a gyermekben.
A következetesség azt jelenti, hogy minden egyes alkalommal, minden körülmények között, - tehát ha a boltban a földre vágja, magát ugyan úgy reagáljunk rá - még ha nagyon nehéz is, mint amit otthon a négy fal között tennénk (tehát ha nem akarjuk nevetségessé vagy megbotránkoztatóvá tenni magunkat az üzletekben, akkor otthon se ordibáljunk és bántsuk a gyermekünket!). Ha a napnál is világosabb a számukra, hogy amit mondunk, azt úgy is gondoljuk, elég néhányszor higgadtan és röviden, de a gyerek korának megfelelő szinten világosan elmondanunk a szabályokat, és velük együtt be nem tartásuk következményeit!
A gyermek szabad és ösztönös lény, nem rendelkezik azokkal a félelmekkel, amelyekkel a felnőttek, de nem is tudja felmérni a rájuk leselkedő veszélyeket, ezért szabályokat, korlátokat kell felállítani nekik. A fegyelmezés viszont nem azonos a büntetéssel. A legtöbb ember szótárában a fegyelmezés szó valójában büntetést jelent. Bár a büntetés a fegyelmezés egyik eleme, semmiképpen nem egyenlő azzal. Más a fegyelem és más a kényszer: kényszeríteni valóban személyiségromboló, fegyelemre nevelni személyiségépítő, hisz a fegyelem segíti a személyiségfejlődést. A fegyelem ugyanis nem szabadságkorlátozó, hanem szabadságszabályozó tényező. Gondoljunk bele mennyivel könnyebb a gyereknek beilleszkedni pl. már az óvodában és mennyivel jobban szeret ott lenni, ha „jó gyerek”, mert akkor Őt is jobban szeretik az óvó nénik.
Tudjuk mi szülők, hogy könnyű ezt mondani, de:
- Soha ne büntessünk indulatból!
- Ne szégyenítsük meg!
- A szeretetmegvonás nem fegyelmező eszköz!
A szeretet biztonságára minden pillanatban szüksége van a gyermeknek! Ne legyen oka azt hinni, hogy ha megszegte a szabályt és korrekcióra szorul, kevésbé szeretjük.
- Mindig magyarázzuk el előre, miért részesítjük büntetésben!
- Az engedetlenségnek következetesen, azaz minden esetben legyen következménye!
- Előtte, „közben” és utána is mondjuk és mutassuk, hogy szeretjük! Mondjuk meg a vita után, hogy anya nem azért „dorgált” meg, mert nem szeret, hanem azért, mert ez a viselkedés ezért meg ezért helytelen és anya azt szeretné, ha ezen túl így és így csinálnád.
- Ne használjuk az ételt (különösen az édességet) jutalomként, vagy megvonását büntetésként!
- Ha hibát követünk el, kérjünk tőle bocsánatot!
Negatív módszerek,pl: a kiábrándulás mutatása, szeretet megvonása, testi fenyítés, kiabálás, erőszakos parancsolgatás, kéz megszorítása, szóbeli megalázás. Következménye: agresszió legátlása, vagy kifejeződése, elutasítás, nem együttműködő agresszív viselkedés.
Pozitív módszerek, pl: dicséret, a jutalmazás, az ölelés, puszilgatás, simogatás és érvek alkalmazása.
A csecsemőt nem fegyelmezni, hanem szeretetteljesen kell gondozni, a mindennapi gondozás és a játékos, szeretetteljes interakciók erős köteléket alakítanak ki a szülők és a baba között. Azok a gyermekek, akik erős kötődést alakítottak ki a szüleikkel gyermekkorukban, magabiztos, empatikus, szeretetteljes kapcsolatokra képes felnőttek lesznek.
Mindig reagáljunk a sírásra, hiszen a csecsemő nem elég fejlett ahhoz, hogy manipulálja a szüleit, így sírásával kielégítetlen igényeit jelzi. Ha ezekre azonnal válaszolunk, akkor a kisbaba megtanul bízni bennünk, míg ha jelzései megválaszolatlanok maradnak, akkor azt tanulja meg, hogy hiába kér segítséget, senkit nem érdekelnek szükségletei. Az tény és való, hogy hamarabb elalszik egyedül az így nevelt baba, de miért is, mert felfogta ésszel, hogy aludnia kell, mert másnap fáradt lesz, vagy inkább mert tudja, hogy úgy sem jön segíteni neki senki.
A fegyelmezés valódi célja tehát: megtanítani a gyermeket a viselkedés szabályaira, hogy mit vár el tőle és magatartásától a többi ember, hogy a társadalom hasznos tagja és a saját céljait elérő egyén váljon belőle.
Véletlenül se várjuk, hogy önmagunk javított, átdolgozott ifjúsági kiadását lássuk viszont benne - nem ez a nevelés célja! Minden egyes gyermekünk saját, egyéni képességekkel és ajándékokkal született, és saját élete van. Ahelyett, hogy önmagunkat keresnénk benne, próbáljuk észrevenni egyéni különlegességét, saját tehetségét, és vezessük, bátorítsuk, segítsük gyermekünket önmaga kibontakoztatásában!
Mert ha elcsigázottak is vagyunk, és épp nehezünkre esik szívből szeretni, pihenjünk, imádkozzunk több szeretetért, és szeressünk! Hiszen szülők vagyunk ez a feladatunk!
M.Mariann - Kecskemétimami
