Jelenlegi hely

Influenza járvány és látogatási tilalom a kórházakban

Megkezdődött az influenzajárvány az országban, egyre több a részleges vagy teljes látogatási tilalom a kórházakban.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán közölte, hogy megkezdődött az influenzajárvány az országban. Az adatok szerint a január 7. és 13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz.

A legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt. Az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében több mint háromszorosára nőtt.

A betegek 19,7 százaléka gyerek, 42,6 százaléka fiatal felnőtt, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns. A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat.

Január 18-tól, péntektől teljes körű látogatási tilalmat vezettek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) budapesti, balatonfüredi és hévízi telephelyein. Szintén teljes látogatási tilalom van a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a megyében működő több ápolási otthonban is.

Nem lehet a betegeket felkeresni a Semmelweis Egyetem I. Sz. belgyógyászati klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, a transzplantációs és onkológiai központban, a gyermekgyógyászati és pulmonológiai klinikán, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs Klinika intenzív részlegén.

Teljes körű a látogatási tilalom a Heim Pál Gyermekgyógyászati Központban is. Részleges látogatási tilalmat vezettek be a Bethesda Gyermekkórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben.

A Debreceni Kenézy kórházban a Központi Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Osztályon, a Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályon, az Ápolási Osztályon, a Fül-Orr-Gégészeten és a Fej- és Nyaksebészeti Osztályon rendeltek el látogatási tilalmat.

Szintén korlátozottan lehet a betegek felkeresni a budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben és a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben. Részleges látogatási tilalmat vezettek be a Bács-Kiskun megyei kalocsai Szent Kereszt Kórházban, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi kórházában, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kátai Gábor Kórházban.

A folyamatosan változó listát ITT tudod megnézni.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére