Jelenlegi hely

Miért kerüli a gyerekeket a koronavírus?

Az MTI már 2020. február 10-én közölte az alábbi cikket. 


A fotó forrása

Koronavírus - A gyerekeket jobban védi immunrendszerük az új vírus ellen is

Salt Lake City, 2020. február 10., hétfő (MTI) - A gyerekeket jobban védi immunrendszerük az új koronavírus ellen - vélik a szakértők. A tudósok arra a jelenségre keresik a magyarázatot, miként lehet, hogy a gyerekek könnyebben "megússzák" a betegség súlyosabb következményeit és kevesebb tünettel kell megküzdeniük.   

Az új típusú koronavírus (nCoV-2019) megjelenése óta több mint 900 embert ölt meg, a fertőzöttek között azonban elenyésző a gyerekek száma. Nagyon kevesen betegek annyira, hogy diagnosztizálják náluk a vírust.

A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent egyik tanulmány szerint a betegek átlagéletkora 49 és 56 év között van. Egyelőre nem teljesen tisztázott, mi az oka, hogy a gyerekeket elkerüli a betegség. Hasonló jelenség figyelhető meg egyébként a SARS- és a MERS-vírus esetében is.

"Nem értjük teljesen a jelenséget, de lehetséges, hogy a gyerekek és a felnőttek immunrendszere közti különbségből adódik. Az egyik feltételezés az, hogy sokkal aktívabb a velük született immunválasz, vagyis a kórokozók csoportjait célzó korai reakciójuk" - fejtette ki Andrew Pavia, a Utah-i Egyetem szakértője.

Könnyebben győzik le a fertőzést

Ha az nCoV-2019 vírusnak kitett gyerekek veleszületett immunválasza erősebb, akkor sokkal könnyebben győzik le a fertőzést és csak enyhe tünetek jelentkeznek náluk.

Krys Johnson, a philadelphiai Temple University College of Public Health kutatója kifejtette: nem arról van szó, hogy a gyerekeknél nem jelentkeznek tünetek, hiszen vírusos tüdőgyulladásuk is lehet. De mivel immunrendszerük annyira erős, nem gyűri le őket annyira a betegség, mint a felnőtteket. Hozzátette: ez hasonló ahhoz, hogy a felnőtteknek 25-ször nagyobb esélyük van arra, hogy meghaljanak bárányhimlőben, mint a gyerekeknek. És míg az influenza súlyos következményekkel járhat a csecsemőknél, a nagyobb gyerekek sokkal könnyebben vészelik át, mint a felnőttek.

Az immunrendszer ereje mögött több lehetséges tényező is állhat a tudósok szerint. Egyrészt a gyerekeknek sokkal egészségesebbek a légzőszerveik, mivel jóval kevésbé voltak kitéve a cigarettafüstnek és a légszennyezettségnek, mint a felnőttek.
Másrészt a gyerekek általánosságban véve is egészségesebbek, kevésbé jellemzőek rájuk krónikus egészségügyi problémák, mint például a diabétesz, az autoimmun betegségek, a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a túlsúly - fejtette ki Johnson.

Mi a helyzet a felnőtteknél?

A felnőttek szintén jóval hajlamosabbak a káros immunválaszra, mely olyan betegségeket okozhat, mint az akut légúti distressz szindróma (ARDS) - mondta el James Cherry, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) professzora.

Az immunsejtek tevékenységének kiegyensúlyozatlansága által előidézett légzőszervi tünetek miatt az ARDS-ben szenvedők 40 százaléka meghal - idézi a szakértőt a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál. A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat.

Gutheil Gabriella - Kaposvárimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére