Jelenlegi hely

Van már saját szavad erre az évre?

Van már szavad erre az évre? Gyere, keresd meg velünk a saját szavad 2021-re!

Szeretsz játszani? Esetleg babonás is vagy?

Izgalmas kis játékra hívunk az év elején, keresd meg a saját szavad 2021-ra! Iránymutató, inspiráló lehet vagy épp visszaigazolást adhat évkezdő döntéseidhez, ha hiszel vagy vonzódsz az ilyen misztikus dolgokhoz. Vigyázat, van akinek inkább önbeteljesítő jóslattá válik!

Jen Fulwier amerikai stand up komikus hölgy és pályaelhagyó programozó készített egy ingyenes kis programot, ahol egy gombnyomásra kiderül, mi az év szava számunkra. Jen mozgalmas Instagram oldalát egyébként itt találod. Túl a programozásokon és fellépéseken, írt könyvet is, mely első könyves íróhoz képest rögtön Christopher Díjat kapott, mely 1949 óta az íróknak, rendezőknek és producereknek adható egyik legrangosabb díj Amerikában.

Vállalom, hogy babonás vagyok, és játszani is szeretek, így naná, hogy rányomtam a gombra. Presence az idei szavam, és valóban, a hét elején két nap alatt kigondolt, és a korábbi felfogásomhoz képest új terveimhez jól passzol a szó, a változtatás lényegét foglalja össze. Majd jövő ilyenkor beszámolok, valójában milyen lett az évem.

Szeretnél Te is játszani?

Az Év szava azaz a

WordOfTheYear.me -t itt találod, próbáld ki, és írd meg szerkesztőségünknek a 2021-es szavad!

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére