Jelenlegi hely

Az energia és ami mögötte van – Erőművek Éjszakája 2021

Érdekel a villamosenergia-termelés? Szeretnéd tudni, hogyan állítják elő a távhőt? Kíváncsi vagy, hogyan működik egy erőmű? Október 8-án az Erőművek Éjszakája gazdag programajánlattal várják a látogatókat.

Kövesd az energia útját!

2021. október 8-án az erőművek és a fűtőművek ezúttal országszerte 36 helyszínen nyílnak meg a látogatók előtt, akiket számos érdekes programmal, közelről is megtekinthető, gigantikus berendezésekkel és szakértő idegenvezetéssel várnak.

Ezen a napon az érdeklődők olyan érdekes helyszíneket fedezhetnek fel, ahová csak ritkán adódik lehetőség bejutni. A látogatók betekinthetnek az erőművekben és a fűtőművekben zajló munka kulisszatitkaiba, megismerhetik a bonyolult energiatermelő berendezések működését, és megtudhatják azt is, hogy a megtermelt energia hogyan jut el a felhasználókhoz.

Az érdeklődők választhatnak akár atom, biomassza, hulladék, lignit, szolár vagy éppen víz alapú technológiát alkalmazó erőművet is. Mindebben a helyszíneket jól ismerő, szakértő idegenvezetők lesznek segítségükre.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére