Decemberben leesett a hó (nem márciusban). "Az én kedves kis falumban" a gyerekekkel korcsolyáztunk a befagyott Kis-Duna-ág jegén. A hóembert nem csak mesekönyvből ismertük és szánkón húztuk haza a kistestvérünket a közeli óvodából.
A karácsonyvárás egyszerűbben, nyugodtabban és zajtalanabbul telt, mint mostanában, hiányzott a stressz és a rohanás, pedig még nem hallottunk a slow mozgalomról.
A mai életünkhöz képest olyan volt, mint egy lassított felvétel, mégsem éreztük unalmasnak.
Gyűjtöttük a jócselekedeteket (pl. segítek valakinek, rendet rakok, türelmes vagyok…) egy szív alakú színes papírra, amit a betlehemi jászolba tettünk, ezzel megajándékozva a Kisdedet.
Az ünnepi menü tervezése sem okozott fejtörést, hiszen a Kacsamájmousse és Lazacos kókusztejes-csilis zöldségragu helyett minden évben ugyanazok a hagyományos ételek kerültek terítékre: halászlé, rántott hal majonézes krumplival, töltött káposzta. És persze az elmaradhatatlan sütemények a nagymamáktól: a mákos és diós bejgli, zserbó, hókifli. Egyszer mézeskalácsházikót is kaptunk.
Az áruházak falán nem volt LED-es fényfüzér, se fényfestés, de hosszú sor kígyózott, ha érkezett banán vagy narancs, ugyanis ritkán kapható különlegességnek számított a déli gyümölcs.
A messenger és email előtti korban saját kézzel írtunk szívhez szóló üdvözletet az ismerősöknek igazi képeslapon. A beérkezett képeslapoknak pedig örültünk és gyűjtöttük.
A Csendes éj című bakelit lemezről hallgattuk a karácsonyi dalokat a Mennyből az angyaltól a Kiskarácsony, nagykarácsonyig. Az 1984-es sláger, a Last Christmas is szólt kazettáról.
Az esti mese ünnepi kiadásában bepillatottunk a TV Maci karácsonyába.
Akkor még nem voltak „karácsonyfadíszítési trendek”, hanem mindig ugyanazokat a szeretnivaló díszeket láttuk a fán, a nagyszülők és a rokonok karácsonyfáin is. Az ötéves testvérem meg is kérdezte egyszer, hogy a Jézuska honnan tudja, hogy kihez melyik díszeket vigye? Hogy nem keveri össze?
Színes üveggömbök, aranydió, soros kapcsolású izzósor, viaszgyertya csíptetős tartóban, habcsókok és ezüst girlandok díszítették a fenyőfát, a csúcsára pedig gömb formájú csúcsdísz került.
Ki ne emlékezne a zselés szaloncukorra, amit kis zöld fenyőfákkal díszített arany papírba csomagoltak? Rendszerint leettük a fáról a szaloncukrot, csak az üres papír maradt.
Szentesete türelmetlenül vártuk az „angyal” csengetését. Fenyőillat lengte be a szobát, szikrázott a csillagszóró.
Izgatottan bontogattuk az ajándékokat. Mit kaptunk? Társasjátékot, kártyát, Rubik kockát, Bűvös négyzetet, lemezes autópályát, rajzoló-tekerő táblát, matchboxot, Moncsicsit, Barbie-babának ruhákat, Rodolfo készletet… Nagy kincsnek számított a legó, a kvarcóra és a walkman.
Megéltük a csodát és nem posztoltuk ki az instára a karácsonyfánk fotóját és a mosolygós családtagjainkat, sem az ünnepi menüt. Azt a néhány képet, ami készült (analóg fényképezőgéppel), azóta is a családi album őrzi.
Átéltük, hogy nem az a legfontosabb, mi kerül a fa alá, hanem kik állnak a fa körül.
Kevesebb külsőség, de több békesség és csillogó gyerekszemek...
Remélem, hogy a mi gyerekeinknek is szép emlékeik lesznek majd a „régmúlt” karácsonyokról!
Halász Kinga
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
