Jelenlegi hely

Még lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Program idei támogatásaira

A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A nyílt pályázati felhívások benyújtási határideje 2023. október 12.

A meghirdetett pályázatokra általában a köznevelésben és felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevők széles köre nyújthat be támogatási igényt, többek között: köznevelési intézmények, felsőoktatási intézmények, illetve azok karai, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, Tehetségsegítő Tanácsok.

2023-ban mintegy 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programban a tehetségek támogatására. Ebben az évben az NTP rendszere sok szempontból megújul azzal a céllal, hogy átláthatóbbá és az eredményei mérhetőbbé váljanak. A tehetségek azonosítása egységes szempontok alapján történik azért, hogy a lehető legtöbb fiatal elérhető legyen. Végig lehet követni útjukat, melynek végén mérhető tehetségük hasznosulása, összekötve őket a felvevő területekkel. Ezeknek a szempontoknak a megvalósítására idén pilot programot vezetünk be, majd 2024-től egy mindenki számára nyitott rendszer jöhet létre.

A pályázatok több ütemben válnak elérhetővé, a most megjelent felhívásokra összesen több mint 2 milliárd forint támogatási igényt lehet benyújtani. A Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően 2009 és 2023 között eddig csaknem 19 ezer projekt támogatása valósult meg, mintegy 34 milliárd forint értékben. A források által évente 300-350 ezer fiatal kaphat lehetőséget tehetsége kibontakoztatására. 

A most meghirdetett 13 pályázati felhívással a tehetségeket, a hazai és határon túli oktatási intézményeket, tehetségsegítő szervezeteket, valamint a tehetségeket támogató projekteket megvalósító szervezeteket támogatja a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Idén több forrás jut a hazai és nemzetközi tanulmányi versenyek megrendezésére és a részvétel támogatására, a tudományos diákköri mozgalomra, a tehetséges fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő START Ösztöndíjprogramra, valamint a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek hálózatának megerősítésére. A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra pályázók rendelkezésére a tavalyihoz hasonló nagyságú keretösszeg áll.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által koordinált program pályázati lehetőségeiről a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők. A pályázók projektterveiket egy megújult elektronikus űrlapon nyújthatják be, amely jelentősen hozzájárul a programok sikerességének későbbi értékeléséhez.

Bővebb információ a https://emet.gov.hu/nemzeti-tehetseg-program/ weboldalon található. 

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére