Jelenlegi hely

Indul a Határtalanul Középiskolai Vetélkedő az egymillió forintos főnyereményért

Már jelentkezhetnek a középiskolai osztályok, hogy a nagyszabású néprajzi, történelmi, kulturális, földrajzi vetélkedő végén megnyerjék osztályuknak az egymillió forintos fődíjat, vagy a több ezer egyéb nyeremény egyikét. A vetélkedő célja, hogy a nemzeti összetartozás és az együtt gondolkozás örömét közvetítse a fiataloknak, közösséget teremtsen az anyaországi és a határontúli fiatalok között.

 

A korábbi évek hatalmas sikere után ismét elindult az ide tanév Határtalanul Középiskolai Vetélkedője! Töltsétek ki az izgalmas tesztet, az összetartozás jegyében alkossatok virtuális kapcsolatokat, és próbáljátok meg megnyerni az egymillió forint osztálypénzt a nagydöntőben!

A több fordulós vetélkedősorozat végén a nagydöntőbe jutott osztályok felkészítő tanárait is 100 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazzuk. Ezen kívül a vetélkedő során több mint 1000 egyéb nyereményt is kiosztanak a szervezők a résztvevők között.

A tesztet ide kattintva tudjátok kitölteni!

Kik játszhatnak?

A vetélkedő valamennyi fordulójában külhoni és anyaországi középiskolai osztályok versenyezhetnek egymással. A verseny résztvevői azok a külhoni és anyaországi középiskolai osztályok lehetnek, amelyek 2023. december 21. és 2024. március 31. között, a Határtalanul középiskolai vetélkedő 2023/2024 első fordulójában (alapszakasz) regisztrálnak, és a tesztet kitöltik legalább 1 alkalommal. Az osztály képviseletében elég, ha legalább egy fő kitölti a tesztet. A teszt kitöltése során osztálynevet, csapatnevet, emailcímet és a település, valamint az iskola nevét kell megadni. A verseny szervezői az osztályokat, csapatokat az eredmények értékelésekor régiókba (pl. Felvidék, Erdély stb.) csoportosítják.

A VERSENY MENETE

ALAPSZAKASZ
Az alapszakasz folyamán virtuális verseny keretében versenyezhetnek a diákok, csapatok, osztályok. 2023. december 21. és 2024. március 31. közötti időszakban egy algoritmus által az adott pillanatban véletlenszerűen megjelenő, korábban összeállított, nagy tudásanyagot tartalmazó, sok témakört felölelő kérdéssorból válogatott, legalább 20 kvízkérdést tartalmazó tesztet kell kitölteniük. A tesztet az osztályok a virtuális forduló időtartama alatt bármennyiszer kitölthetik. Minden egyes teszt a random összeállítás miatt más-más kérdésekből áll. A tesztek kitöltésére maximum 20 perc áll rendelkezésre, ugyanakkor fontos az idősorrend, tehát minél gyorsabban kell kitölteni a teszteket.

Az értékelés szempontjai: a helyes válaszok száma, és a teszt kitöltésére fordított idő. Azonos számú helyes választ tartalmazó tesztek között a sorrendet az dönti el, melyik teszt kitöltésére fordítottak kevesebb időt. Ha egy osztály több tesztet is kitölt, az online forduló értékelésébe az osztály legeredményesebb tesztje kerül be.

KÖZÉPDÖNTŐ

2024. április 15. és május 30. között folytatják a versenyt az alapszakaszból továbbjutott osztályok a 2. fordulóban, azaz a középdöntőben virtuális versenyen.

A középdöntőt követően a szervezők vigaszágat indíthatnak a nagydöntőben esetlegesen fennmaradt helyekre.

NAGYDÖNTŐ

A nagydöntőbe a középdöntőből és a vigaszágról jutnak be a csapatok, a régiók legjobbjai, akik játékos vetélkedőben mérik össze tudásukat, erre előzetesen lehet készülni. A döntőbe jutott osztályokat a szervezők előzetesen értesítik. A döntőbe jutott csapatoknak előzetes, kreatív feladatokkal kell készülniük, ezeket a szervezők a döntő időpontja előtt legalább 1 héttel megküldik.

A részletes versenyszabályzatot ide kattintva érhetitek el: Versenyszabályzat

A részleteket a hatartalanul.net oldalon találjátok.

A III. Honfoglaló tábor résztvevői, akik a legjobbak voltak a  Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjében.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére