Jelenlegi hely

Anya új fejezete, avagy augusztusi búcsú és újrakezdés: anya létem 2.0

Ez a nyár is szinte egy szempillantás alatt suhant el. Alig ért véget a tanév, máris azon kaptam magam, hogy augusztust írunk, és a boltok polcain megjelentek a tanszerek. Én őszintén szólva lehet kezdek megint beleesni az "august blues"-ba, azaz a nyár végi melankóliába vagy ahogy még sokan ismerik a posztvakációs depresszióba. (Ha te is érzed itt olvashatsz bővebben róla)

Persze az idei szeptember számomra különösen jelentős, hiszen egy új életszakasz veszi kezdetét.

A kisebbik gyermekem is elballagott az általános iskolából, ezzel lezárva egy fejezetet nemcsak az ő, de az én életemben is.

Ismeritek azt az érzést, amikor egyszer csak rájöttök, hogy a gyereketek már nem a ti „kicsi kincsetek”? Hogy lassan kirepülnek a fészekből, és ti ott álltok egyedül, és egy láthatatlan szorongó üresség tölt el benneteket? Na, én most pontosan ezt érzem. Egyrészt roppant büszke vagyok rá, hogy ilyen csodás, fiatal nő lett belőle, másrészt borzasztóan hiányzik majd a reggeli kapkodás, a tízórai készítés és az iskolába indítás. (ok, a reggeli kapkodás és a hiszti tuti megmarad :D)

Már nem lesz szükség arra, hogy reggelente utána vigyem az itthon felejtett tornazsákot vagy a konyhaasztalon maradt tízórait. Aztán meg ott van az a fura érzés, hogy most már más lesz a szerepem az életében. Eddig én voltam a mindentudó, a megoldó, a biztonságos kikötő. Most viszont hagyni kell, hogy megtalálja a saját útját, a saját boldogságát.  Egyre kevésbé igényli azt a fajta törődést és gondoskodást, amit eddig magától értetődően biztosítottam számára. Kezdetét veszi az elengedés időszaka, ami – valljuk be – a gyerekek számára mindig könnyebben megy, mint az anyáknak.

Egyszerre szeretném, hogy megtalálja a saját útját, hogy szabadon fedezze fel, mi az, ami igazán őt hívja ebben a világban.

Ugyanakkor ott van bennem a vágy, hogy két kézzel húzzam vissza: „Maradj még, anya kicsi kincse!” Ez az ellentmondás talán minden szülő számára ismerős. Az elengedés nemcsak a gyerekeknek jelent kihívást, hanem nekünk, szülőknek is, hiszen újra meg kell találnunk önmagunkat egy megváltozott szerepben, ahol az anyaság már nem az elsődleges feladataink között van, hanem átalakul egy újfajta kapcsolattá.

Szóval, most egy kicsit olyan érzésem van, mint egy üres könyvnek, aminek az első oldalát még csak most kezdem írni. Egy új fejezet kezdődik az életemben, és bár kicsit félek az ismeretlentől, mégis izgatott vagyok, hiszen engem is új kihívások elé állít.

Ahogy az évszakok változnak, úgy mi is újra és újra megújulunk. A szeptember most erre kínál lehetőséget – egy új kezdet, amelyben mindannyian megtalálhatjuk a saját utunkat, új céljainkat.

És ti, anyuka társaim, hogy élitek meg ezeket a változásokat? Hogyan birkóztatok, birkóztok meg az elengedéssel és az újrakezdéssel?

Kívánok mindenkinek egy sikeres és megújulással teli szeptembert, könnyed elengedést, legyen az egy bölcsőde, óvoda, iskola vagy egy költözés után!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére