Jelenlegi hely

Köszönj szépen a néninek!

Itt a nyár, jó esetben több időt tudunk együtt tölteni a családdal, különösen a gyerekeinkkel, hiszen nekik garantáltan van pár összefüggő hét szünetük. És itt a kiváló alkalom, hogy ne csak reggel és délután kérjük számon a gyereket, hogy „köszönj szépen a néninek!”. De miért is kell mindenkinek köszönni?

Szia, helló, kézcsók, viszlát!

„A köszönés a kommunikáció egy formája, mely során emberek szándékoltan egymás tudtára hozzák jelenlétüket, figyelmet mutatnak, és egyben valamilyen emberközi viszonyt fejeznek ki (általában szívélyest).” - mondja a Wikipedia

Másokat üdvözölni sokféleképpen lehet és kell. Nem mindegy, hogy mikor, hol, kivel és hogy épp találkozunk vagy búcsúzunk. Fontos, hogy a megfelelő időben, helyen és embernek megfelelően köszönjünk. Vagyis egyáltalán nem könnyű! Sokszor mi magunk, felnőttek sem vagyunk teljesen tisztában a vonatkozó szabályokkal. Tudod-e például, hogy a nők egymás közti köszöntésének mi a sorrendje? Nem, nem arra gondolok, amikor egyértelműen a 25 éves köszön elsőnek a 85 éves hölgynek, hanem amikor nem ilyen egyértelmű a helyzet… na, ugye!

Ha ennyire bonyolult és szabályokkal, illemszabályokkal, átszőtt terület ez, akkor miért van az, hogy általában csak számon kérünk a gyerektől? Ahelyett, hogy elmagyaráznánk neki, hogy az egyes helyzetekben mi a helyes köszönési forma, mi az, amivel ki tudja fejezni tiszteletét és beengedni a másikat a világába...?

Köszönj ám, de szépen!

Van olyan, aki életében soha nem szorongott bizonyos köszönési helyzetekben? Én emlékszem gyerekkoromban volt olyan, hogy inkább lassítottam és a bokor mögött elbújva megvártam suliból hazajövet, míg bizonyos személyek a házunkban lakók közül bemennek a lépcsőházba és már tuti meg is jött a liftjük, nehogy véletelnül köszönni kelljen. Sőt volt olyan bolt, ahová végül elkezdtem nem járni, mert köszönni kellett az eladónak... 

Miért csak bizonyos esetekben volt ez?  

Mert nem a köszönéssel volt gondom, hanem azzal, hogy kinek kellett köszönnöm. És – persze – a paranccsal, hogy „köszönj szépen!”. 

Ma is borsózik a hátam, amikor hallom, hogy hangosan rádorgálnak az óvodáskorú gyerekre. Érdekes, magyarázkodást sose hallok utána, hogy miért, kinek és mit kellett volna mondania, csak annyi a lényeg, hogy a felnőtt (na, jó, leírom, anya, mert főleg tőlük hallani ezt, nincs mit tenni) áttette magáról a terhet és felelősséget a gyerekére, hogy ő nem csinál valamit „szépen”.

Struccpolitika helyett!

Nincs mese, a köszönést meg kell tanítani a gyerekeinknek! Viszont érdemes elkerülni mind magunk, mind gyerekünk nyilvános megszégyenítését ("Köszönj már a néninek!"), és tiszteletben tartani azt is, ha valami oka van a nemköszönésnek.

Álljon itt néhány tipp, ami talán neked is bejön, ha a te gyereked sem született illemtudó:

  • Jöjjön elsőnek az örökzöld nevelési jó tanács, most is, mint mindig: mutass példát!
    Mindig köszönj, ahol köszönni kell. Hidd el, résen vannak, ha azt látják, hogy te is „lógsz”, akkor mi alapon várnád el tőle, hogy ő másképpen tegyen?!
  • Mindig magyarázd el, hogy miért köszöntél és miért úgy, ahogy, és mondd el neki, hogy ő ekkor hogyan tudna illendően köszönni.
  • Amikor már benne vagytok a gyakorlásban, akkor segíts neki előre, hogy most hol és kivel fogtok találkozni (pl.: bemegyünk a zöldségeshez és ha az idős néni lesz bent, akkor én is és te is mondjuk azt, hogy "Jó napot kívánok", ha pedig a ott lesz vele az unokája is, akkor neki is köszönjünk egy sziával, mert ő még gyerek.
  • Ha rendszeresen nem köszön szinte senkinek vagy bizonyos embereknek, akkor kérdezd meg tőle, hogy mi ennek az oka. Simán lehet ugyanis, hogy valakitől mondjuk fél, és azért nem köszönti, mert pusztán távol akar maradni tőle. Ez esetben vár még rád pár beszélgetés.
  • Soha ne szólj rá nyilvánosan és számon kérőn, hogy köszönjön. Még akkor sem, ha rólad fog pletykálni az egész falu, hogy milyen neveletlen a kölköd. Köszönni ugyanis, nem attól fog, ha nyaggatod, hanem ha megtanítod rá, hogy mikor, kinek, mit mondjon. Ha ezt be tudja gyakorolni, ha ebben önbizalmat szerez. Ez is egy tanulás.
És igen, aki azt mondja, hogy neveletlen a gyereked, ha nem köszön, részben neki is igaza van, de ezt ne számonkéréssel, hanem tanítással kompenzáld! Mert sajnos ez nem olyan, mint a cumiról leszokás: nem fog úgy felkelni egyik reggel a gyerkőcöd, hogy a semmiből tisztában lesz az összes vonatkozó illemszabállyal. 

Gyakorolnunk kell, és ennek a gyakorlásnak lehet egyik, kettőtök közt elhangzó mondata, hogy „köszönj szépen a néninek, amikor majd ideér". De nem akkor, amikor már benne vagytok a helyzetben és ezzel számon kéred őt.

Szerző: Blaskó Anna – 2 gyerekes édesanya, HR és munkaügyi szakértő, coach

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére