Jelenlegi hely

Önállóan olvasna a gyermekem, de milyen könyvet válasszak neki?

Az olvasás maga, a titkok és kalandok világába való repülés. De hogy repüljön egy, az olvasást most kezdő gyerek? Különlegesen szerkesztett könyvekkel segíthetünk nekik. Segítünk a választásban!

Hatalmas öröm, mikor az első kötet felkerül a polcra, amit egyedül olvasott el gyermekünk. Mindannyian szeretnénk, hogy az első önállóan átélt könyvélmények a lehető legpozitívabbak legyenek. De mire érdemes figyelni egy önálló olvasás csak most kezdő gyereknek szánt könyv esetében?

Hogyan válasszunk jó könyvet?

A külcsín és a belbecs

Néha, mi felnőttek sem tudjuk, hogy milyen könyvet olvasnánk szívesen, vagy épp mi bajunk van azzal, amit olvasunk. Tetszik a történet, de ...
Lehet, hogy a grafika vitt tévútra? Esetleg a betűmérettel, a tömött képnélküli szöveggel van a gond?

  • Az egyik legfontosabb dolog a szöveg és a képek, illusztrációk aránya, hiszen a sok szöveg első látásra még elrettenheti a gyermeket.
  • Érdemes olyan könyvet választani az első időkben, amelyben inkább az illusztráció az uralkodó. A kép alatt pedig a képen található helyzetről, szereplőkről van szó.
  • A szöveg olvasás utáni megértése egy lassabb folyamat, ami sok gyakorlást igényel. A gyakorlásban segít, ha az olvasott szöveget támogatják az illusztrációk.
  • Legyenek a sorok szellősek, a betűtípus egyszerű, nagyobb betűméretű. A dinamikus olvasás élményét adja. Ahogy gyermekünk egyre gyakorlottabbá válik az olvasásban, úgy haladhatunk fokozatosan az egyre kevesebb illusztrációt használó, tömöttebb szövegek felé.
  • Lehetőleg ne szerepeljenek benne idegen szavak, külföldi nevek. Egy kezdő olvasó számára még túl nehéz feladat a külföldi nevek kiolvasása, betűképe.

Azonosulás és humor

Mindannyian a közös pontot keressünk a pozitív hőssel olvasás vagy filmnézés közben, így van ez a gyerekekkel is. Könnyen azonosulnak egy hasonló kinézetű, nevű vagy éppen problémákkal küzdő szereplővel. Ez segít megérteni a világot, és feldolgozni azt. Ezt könyebbé teszi a humor, írásban, rajzokban egyaránt, cinkosságot teremt az olvasó és a szöveg között.

Könyvsorozatok, melyek a szülőknek (is) segítenek

Móra Kiadó Már tudok olvasni

A Móra Kiadó klasszikus Már tudok olvasni sorozat megújult. Kortárs magyar írók és grafikusok váltották fel a régi klasszikusokat. A mai gyerekek világához közelebb álló, izgalmas, humoros, mégis könnyen érthető történetek születtek. A könyvek három szinten át, a fokozatosság elvét követve vezetik a gyerekeket az értő olvasás felé. A könyv végén játékos szövegértési feladatok és elismerő oklevél mélyíti el az olvasásélményt.  A könyvek kisméretűek és puha kötésűek, nem csak a rajzok, de a betűk mérete is a kezdő – haladó olvasók különböző igényeihez viszonyított.

Letölthető útlevél a könyvekhez és az olvasás világához ITT.

A kiadó a pedagógusokra s gondolt: letölthető Játékos feladatlapok és segédanyagok is találhatóak a feldolgozáshoz weboldalukon.

Pagony Kiadó Most én olvasok!

A Pagony Kiadó új Most én olvasok! sorozatának mai és ezáltal hiteles történeteit sokkal könnyebb elfogadni a gyerekeknek és ezáltal olvasni is. A kiadó szerzői által írt és illusztrált történetekből készült könyveket  Knézics Anikó, a Tanítók Egyesületének elnöke lektorálta, aki a türelem és fokozatosság híve. A lazán összefüggő történetekből készült kortárs sorozatban az olvasási nehézségeket szintek jelzik.

A szöveg a sorozatban a megfelelő tempóban nehezedik, elérve ezzel, hogy a gyerekek sikerélménnyel végezzék ki a köteteket. 

Móra Kiadó  Rém jó könyvek

A Móra Kiadó  Rém jó könyvek sorozatának darabjaiban található grafikákat nézve némely szülőtársaim bizony kiakadt, pedig a gyerekek imádják őket. Rém jó, mert rémesen nehéznek tűnhet olvasni és rém jóvá válik, ha megtanul a gyerek olvasni.

A sorozat 2019-es kialakításakor fontos pedagógiai - pszichológiai szempont volt, hogy a kiadványok nehézségi fokát nem számozott szintek jelölik, hanem színkód rendszer. A fent említett Knézich Anikón kívül a szintén ismert pedagógus, Bosnyák Viktória működött közre a 7 szintből álló, a beszédfejlesztéstől a betűkapcsolatokon át a hosszabb szövegű kötetek írásában. Iskolába készülő óvodásoknak is hasznosak lehetnek első kötetei.

Cerkabella Kiadó Betűzgető könyvek

A 2019 elején megjelent sorozat újdonságként hatott az önálló olvasást segítő könyvek piacán. 

Hogy mitől volt egyedülálló ez a sorozat? A mesék nagy nyomtatott betűkkel vannak szedve, így az olvasással nem iskolai keretek között ismerkedő gyerekek is betűzgethetik, hiszen ők a nyomtatott nagybetűket ismerik. A könyv azonnali olvasási sikerélményt nyújt, és a diszlexiás gyerekek is könnyebben olvassák.

Manó Könyvek Kiadó A Hős Olvasó

A Manó Könyvek Kiadó a 2017-es Könyvfesztiválra jelentette meg A Hős Olvasó sorozatot, mellyel az éppen olvasni tanuló gyerekekre gondolt. A könyvek lapjain napjaink meséi elevenednek meg barátságról, szeretetről és csodákról, hőstettekkel fűszerezve.

Aranyfa sorozat

Az Aranyfa sorozat egy több mint 20 éve folyamatosan készülő, kipróbált, egyetlen szerzőpáros, egy tanító és illusztrátor által írt sorozat, mely 2004-ben jelent meg először magyarul. Vekerdy Tamás által többször méltatott terjedelmes könyvsorozat, darabjait itthon szinte csak használtan lehet fellelni.

A sorozat könyvecskéiben ugyanarról a családról van szó. Érzelmileg jól átélhető, mindennapi eseményeket beszél el, hintázásról, rossz álmokról, nagymamáról, nyaralásról.

Betűzgető (1-3. szint) szövegnélküli könyveiben a képek rengeteg részletet tartalmaznak, a Kezdő olvasó ( 4-5. szint) egy-egy mondatot tesz a képek alá oldalanként.
A Már tudok olvasni ( 6-7. szint) oldalanként több egyszerűbb mondatot jelenít meg, míg a Folyamatosan tudok olvasni (8-9. szint) kötetei már kalandregényekbe illő történetek hosszabb szövegrészeit tartalmazza.

Aranyfa sorozat, Kezdő olvasó, 5. szint: A varázskulcs

Manó Könyvek Olvass velem!

A sorozatban egy-egy bájos, izgalmas történet elevenedik meg azoknak, akik már barátkoznak az önálló olvasással. A főhős nagyobb betűvel írt, színes mondatait a gyermekek, a hosszabb részeket a szülők, nagyobb testvérek olvashatják. Igazi közös, családi szórakozás!

Manó Könyvek Disney suli

Valljuk be, a kicsiket a mozivászon rajzfilmhősei gyakran eredményesebben ültetik le egy könyvhöz, mint Nobel díjas írók. Így van ez a Manó Könyvek Disney suli 2019-es sorozatánál is. Szófia és a Toy story, a Kutyusok küldetésben vagy a Jégvarázs kedves szereplőivel, akik verhetetlenül vonzák a gyerekeket. Három szintre építették a könyveket:

1. szint: Már ismerem a betűket!
2. szint: Már mondatokban olvasok!
3. szint: Már egyedül is megy!

Holdas Hanna könyvek (Vámpírtündér-sorozat) (Móra Kiadó)

Igazi lányoknak való sorozat: tündér is, vámpír is, kiscsaj is… vagány ez a Holdas Hanna!
Az édesanyja tündér, az édesapja vámpír, ő meg egy kicsit mindkettő. Éjjelente repülni indul, jó barátja a denevéreknek, van ugyan tütüje, de még az is fekete! Imádja a napot is, igazi varázspálcával varázsol, és legjobb barátja Mályvaszín Nyuszi. Holdas Hannának iskolába kell járnia, osztálykirándulásra is mennek, no meg élete első esküvőjére… minden kötet egy-egy különleges és kihagyhatatlan kaland!

Nyulász Péter: BerGer Szimat Szolgálat (Berger Kiadó)

Az ellopott Mikulás-szán, Az időgladiátorok, a Hosszúfülűek kincse vagy a budapesti Fürdők réme… rengeteg nyomozni való talány! De sikerül-e a magyar kutyacsapatnak megfejteni a rejtélyeket? A köteteket és a Berger Szimat világát már eleve tanítók, és tanulók segítéségével hozták létre az alkotók. Izgalmas videós kedvcsináló, pedagógiai segédanyagok teszik vonzóbbá a könyveket.

Még nem vagytok iskolások, de máris kezdenétek az olvasást?

Sok pedagógus nem javasolja, mert úgy látja, hogy a gyermek unatkozni fog. De ki tud nemet mondani egy olvasni akaró gyereknek? A szókincsbővítés, a mondatban fogalmazás is fontos, nem csak a betűk ismerete. Márpedig azt olvasva, beszélgetve, mesélve lehet a legjobban.

A nyomtatot nagybetűvel szedett mesékkel kezdjétek. Ajánlatunkban ilyen a Cerkabella Kiadó "Betűzgető könyvek" sorozata, a Pozsonyi Pagony "Most én olvasok" sorozatának '0. szintje" és a Manó Könyvek "Disney Suli" sorozatának 1. szintje.

Forrás: egigerokonyvek.blog.hu; olvasovanevels.gportal.hu; mora.hu; pagony.hu; cerkabella.hu

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére