Jelenlegi hely

Orgonák bazaltból, szerelmesek köve és tökmagos fagyi - kiránduljunk a Balaton körül

Családi hosszabb együtt töltött időszakok kardinális kérdése a 'Mit főzzek ebédre?' mellett a 'Hova menjünk ma?'. A Balaton északi partján kalandozva napsütéses időre való túrákat, célpontokat szedtünk össze családi kirándulásaink alapján.

Merre induljunk a Balaton északi partján Balatonfüredtől Gyenesdiásig, ha már nincs strandidő és a bicikliket sem hoztuk magunkkal?

Balatonfüred, szömörceszerelem

Azon városok egyike, melyet sokszor, sokféleképpen emlegetnek turisztikai szempontból. De vannak apró, ismeretlen, katalógusokba még be nem került csodái. Egyike ezeknek a nyár végi szömörce csodálatos színpompája, amit nem szabad kihagyni a balatonfüredi Tamás- és Öreghegyek túraösvényein. A Lóczy barlang hűvöséből kilépve szinte vakít a sok vörös és piros árnyalat.

A hegyen a nagy kereszttől (Riónak is nevezik a helyiek az éjszakai kivilágított látványa okán) a Jókai tanösvény vezet a kilátóig. A regényszereplőkről elnevezett pihenők névválasztása nem véletlen. Jókai Mórt nagyon sok szál köti a városhoz, itt íródott az Aranyember című regénye, az akkori bulvársajtót felkavaró szerelmi története is részben itt játszódik. Villája ma az ország egyik legjobb múzeuma. A hegyi séta közben Balatonfüredre és a környékbeli öblökre csodálkozhatunk rá, még a tihanyi templom tornyai is tisztán látszanak.

A Tamás-hegyi kereszt megközelíthető Balatonfüred, Kilátó utcáról.

A Hegyestűi vulkán belsejében

Talán túlzásnak tűnik első hallásra a fejezet címe, pedig nem az. Egy 8 millió évvel ezelőtt keletkezett hatalmas lávakitörés eredménye a bazalthegy, melyet az 1930-as évektől belőle működött kőbánya szorgos dolgozói félig elhordtak. Így most egy különleges metszetként látható a volt vulkán belseje és az egyedi bazaltoszlopok. A bejáratnál a hely és a régió földrajzi, biológiai értékeit, múltját bemutató kiállítás látható.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett természeti értékeként, geológiai bemutató helyként és kilátóhelyként is népszerű látványossága lett Hegyestű. Autóval teljesen fel lehet hajtani az alsó bányaudvar közelébe, könnyen megközelíthető de emiatt néha zsúfolt is.

Nagyon jó játék és trendi is a lehullott bazaltkockákból oszlopokat, kőembereket építeni, egy kis nyomot hagyni magunk után. Természetesen a következő építőkig.

A közelben természetesen több túraútvonal is van, Köveskál felett magasodó hegyről csodálatos kilátás nyílik az Eötvös-kilátótól a Káli-medencére.

A túraútvonal nem nehéz, kisgyerekes, de kitartó gyaloglásra is képes családoknak ajánlott, egy bő fél óra alatt fel lehet érni a tetejére. Lefelé érdemes a hegy másik, lankásabb oldalán lesétálni, az ösvény mentén érett szamócával, vadmálnával teli bokrok kínálgatják magukat nyár elején. A faluba visszaérve árnyas fa, pad és hidegvízű kút várja a hegy legyőzőit.

Badacsony – bor helyett bazalttúra

Badacsonyba ifjonti hevünk valaha gyakran vitt bortúrákra. Mára a fiatalság láza csillapodott, de a badacsonyi borok tüze szerencsére nem. Sőt a bor- és gasztrokalandok tematikus élvezete ide is elért. Tíz vendéglátóhely összefogásából alakult ki a Gasztrohegy, mely tematikus túrákat foglal magába a ráérősebb őszi-téli időszakban. Ha gasztrótúra mániás vagy, esetleg bérletet vennél, a részleteket ITT találjátok.  A telepakolt gyomrot érdemes a hegyi ösvények, turistautak felé terelni, hogy csökkentsük az elhízásra hajlamos magyar társadalom létszámát.

A Badacsonyt, mint tanuhegyet és a bazaltorgonákat diákkorunkban már tanultuk földrajzból, mint a vulkáni tevékenységek máig megmaradt nyomait. De saját szemmel, élőben megcsodálva maradandóbb nyomot hagy kicsiben, nagyban egyaránt. A balatonfelvidéki Kék túra az országos Kék Kör része, Badacsonytördemic központjából, a Rodostó útról indul.

Kellemes, fákkal szegélyezett aszfaltút vezet eleinte a pincék és nyaralók között fel a hegyre. Negyedórányi gyaloglás után az út egy, a hegy oldalába vájt, még a 2. világháború előtt épült meredek lépcsősorrá változik, a Bújdosók lépcsőjének nevezik, 464 fokból áll. Pihenőit a kuruc kor történelmi alakjairól nevezték el. Tíz perc kitartó tempós lépcsőzés után ösvények keresztezik egymást, ahonnan több célpont is választható, a Tördemici kilátóhely, a Rózsakő, a bazaltorgonák.

Tipp: Gyerekekkel is kényelmesen besétálható útvonal, az egyenetlen magasságú lépcsőfokoknál lehet szüksége a kisebbeknek segítségre. Az útvonal mentén forrás, kút nincs, érdemes tele kulaccsal nekiindulni. Másfél-két órát számoljunk a túrára.

Rózsakő, a szerelmeseknek kötelező!

Kisfaludy Sándor és szerelme Szegedy Róza gyakran üldögéltek a kövön, innen eredhet a legenda.
(Nyugi, nem spoiler-ezünk a képekkel, legyen meglepetés a Szerelmesek balatoni kábaköve.)

Mely azt tartja, hogy a kőre kéz a kézben egyszerre, a Balatonnak háttal ráülő szerelmes pár még abban az évben egymáséi lesznek. Nem hiszem, hogy egy szerelemnek tudna segíteni egy pár mázsás ásványdarab, sokkal inkább a róla elnevezett szőlő nedűje.
Badacsonyban az állomáshoz közel a bazársor büféi gyors étkezési lehetőséget kínálnak, míg a souvenírárusok pedig konfliktust a kisebb családtagokkal.

Badacsonytördemici nyugalom és a kőoroszlán titka

Badacsonytördemic igazán helyes, nyugalmas dunántúli falu, nevéhez híven az élelmiszerbolt és a Nefelejts vendéglő mellett borászatot is találhatunk a falu főutcáján.

A vendéglőt egyébként érdemes a korántsem bizalomgerjesztő külcsín ellenére kipróbálni. A házi készítésű pizza, hamburger nagyon finom, a rántott hús isteni, a fish and chips tökéletesítése még folyamatban van. És a takarítás is. Árnyas belső udvarán nagyobb társaság is elfér az egyszerű fa asztaloknál, a gyerekeknek van tér futkorászni.

A vendéglőhöz közel található a település kicsiny temploma, előtte egy római korból származó kőoroszlán. Senki nem tudja, hogy az 1860-as évekbeli temetkezési lelet hogyan került a templom elé.

Szigliget, a bűbáj

Tördemictől pár perc autóval vagy biciklivel a Balaton irányába található Szigliget.

Tipp: A szigligeti Esterházy pince ha nem is feltétlenül kiemelkedő borai, de történelmi értéke miatt a gasztrotúrázóknak kihagyhatatlan mérföldkő.

Tavasszal, ősszel tele a móló a napnyugtát megcsodálni érkezett sétálgatókkal. De akad bőven horgász, nyugalmas sétára vágyó gyerekes család is. A nyári szezon elején, végén a legtöbb Balaton parti strand ingyenesen látogatható akár egy park, és természetesen a játszóterek is használhatóak. Érdemes kihasználni az alkalmat, kevésbé zsúfoltak ezek a játszóterek.

Ha több időd akadna egy néhány perces parti sétánál, végy egy nagy lendületet és indulj fel a várba! A kilátás csodálatos, és a korábban nagyon romos, elhagyatott vár is évről évre szépül. A jutalom pedig a visszaúton vár, az ország egyik legjobb fagyizója található a várhegy lábánál. Olyan jók, hogy a nyolc évesek kedvence nem a hupikék törp fagyi, hanem a szülői lelkeket megnyugtatóan sokkal egészségesebbnek hangzó tökmagos.

Gyenesdiás

Akik hosszabb időt szeretne a Keszthelyi-öbölnél eltölteni, azok úgyis részetesebb programajánlóból készülnek. Amit viszont az autós és biciklis kalandorok ne hagyjanak ki, ha erre járnak az a Balaton egyetlen halpiaca és a gyenesdiási strandok. Ez utóbbiak többször is voltak a legjobb balatoni strandok cím nyertesei (hivatalosan Kék Hullám Zászló). Tesztelltük, és valóban, igazán gyerekbarát!

A halpiacról és a többi északi parti piacról kézműves vásárról következő cikkünkben írunk.

ADL - Debrecenimami

Forrás: a cikkben szereplő települések honlapjai; a szerző saját fotói

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére