Jelenlegi hely

Télen-nyáron barangolnak - A Barangoló család írójával beszélgettünk

Hova megyünk hétvégén? Mit nézzünk meg, hogyan tervezzük a kiruccanásokat, hogy mindenki jól érezze magát? Sokat segít ebben a Barangoló család című blog. Egy "menős" ötgyerekes családról szól, akik szeretnek kirándulni, felfedezni az ország ismert és kevésbé ismert kincseit. Kalandjaikat szívesen megosztják. A blog szerzőjével, Kovács-Mihócza Orsolyával beszélgettünk.

Régóta nézegettem a Barangoló család bejegyzéseit, ötletet merítve a túrák szervezéséhez. Nekem az tetszik ebben a hiánypótló, szépen illusztrált blogban, hogy sok praktikus információt, részletes leírást ad az egyes helyszínekről, tájakról, mindezt  szülői nézőpontból. Mintha egy barátunk mesélné el az élményeit, a hasznos tanácsokat humorral fűszerezi, az életöröm tükröződik benne. Érdekelt a háttere, megkérdeztem Orsit.

Mi a célod a bloggal? Mi a missziód?

Szeretnék egyszerű, használható, praktikus, „megfogható” információkkal segítségére lenni a családoknak utazásaik tervezésében és szervezésében. Szeretném megmutatni mindazt, ami jó, ami szép, ami miatt megéri felkerekedni, még akkor is, ha pénzbe kerül, és macera a sok, utazással járó kényelmetlen körülmény.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy akkor is csodálatos élményekben lehet részünk, ha el sem hagyjuk országunk határait, mert olyan szép helyen élünk és annyi a megújult vagy épp megújulás alatt álló látnivaló.

Szeretném bemutatni, hogy a kulturális és természeti örökségünk megismerése akár csecsemőkortól lehetséges – természetesen egy családban mindenkinek a maga szintjén. És igen, saját példánkkal szeretném bizonyítani, hogy lehet a gyerekeknek a játszóházakon kívül más, komolyabb és érdekesebb programlehetőségeket is felkínálni egy-egy hétvégi napon vagy nyaralás közben, ami közös minőségi időt jelent. Ez mind a misszióm.  

Mi az eredeti foglalkozásod, végzettséged? Hol laksz?

A Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus szakán végeztem, mesterképzésen pedig a közgazdász-tanári képesítést is megszereztem. Utána, már munka majd család mellett – gyerekkori vágyamat beteljesítve – elvégeztem az ELTE Tanítóképzőjét. Bár elsőre nagyon furcsán hangzik ez a két teljesen különböző szakma egymás mellett, én a blog írásával mégis tudom ötvözni mindazt, amit eddig tanultam. Újpesten élünk egy kis családi házban, az Egek Királynéja Főplébánia közösségének aktív tagjai vagyunk.

A családod támogat? A gyerekek mit szólnak, hogy szereplői a blognak?

Eddig azt tapasztaltam, hogy a gyerekeink kifejezetten büszkék arra, hogy „mi vagyunk a Barangoló család”. A legidősebb fiam is „csak” 11,5 éves, tehát még nincs személyes élményem a valódi kamaszodásról, úgyhogy eddig még nem kaptam tőlük negatív visszajelzéseket.

Érdekes egyébként, hogy ahogy nőnek, egy csomó helyszínre nem emlékeznek, ahol jártunk, és nagy örömmel olvassák a közös élményeket, nézik vissza a képeket, amelyeket évekkel ezelőtt készítettem róluk.

Arra azonban mindig nagyon figyelek, hogy semmi kellemetlen, „cikis” dolog ne kerüljön ki róluk, sem kép, sem történet formájában. Szerintem ez így korrekt irányukban. A szélesebb, nagyobb családunktól is csupa pozitív, megerősítő visszajelzéseket kapok, biztatnak, és örülnek, hogy írok.

Az viszont egy érdekes tény, hogy a közeli barátaim közül többen szinte egyáltalán nem követik a blogot, és az írásaimmal kapcsolatban egyáltalán nincsenek képben. Ezt annak tudom be, hogy sokan a korosztályunkból rendkívül leterheltek.

Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóktól?  

Vannak családok, akik úgy indulnak el bárhová kirándulni, nyaralni, hogy először megnézik, írtam-e a területről a blogba, és ha igen, akkor azt fel is használják. Vannak nagyon lelkes, kedves olvasók, akik rendszeresen kommentelnek a Facebook oldalunkra, vagy a bejegyzések alá.

Sőt, a leglelkesebbek a teljes nyaralásukat egy-egy összefoglaló cikkem alapján tervezik meg, gyakorlatilag végigjárják kompletten ugyanazt, amit mi korábban megtapasztaltunk. És vannak azok az olvasóim, akik nem jeleznek vissza, egyszerűen csak olvassák a blogot. Ők vannak a legtöbben.

Eddig összesen hány bejegyzést írtál? Melyik volt a legnépszerűbb?

250 felett jár már a megírt bejegyzéseim száma, és elárulom, hogy a kis füzetembe, ahová fel szoktam írni, mi vár rám a bloggal kapcsolatban a közeljövőben, szeptemberre mintegy 12-13 címet jegyeztem le… megírni nem sikerült őket eddig, elvitte minden erőmet és energiámat a nagycsaládos tanévkezdés összes nehézsége.

Úgyhogy állíthatom, rengeteg mondanivalóm van, csak időm nincs, hogy leírjam a gondolataimat! A legnépszerűbb bejegyzésem a Fényes tanösvényről szóló cikkem immáron évek óta, de rengetegen olvasták a Szent György-hegyi túránkról szóló írásomat és a Makón található lombkorona-sétányról írt élményeinket is.

Több, mint egy sima útikönyv-szöveg, de mégis személyes, otthonos, mintha valaki elmesélné a kalandjait - ezt szeretik az olvasók?

Igen, azt látom, hogy éppen ezt szeretik, ezért jönnek vissza hozzám, ezért olvassák el a bejegyzéseimet. Mennyire unalmas lenne egy tankönyvszerű bemutatás: itt ez látható, ott azt fotóztam le, ezt az épületet ekkor és ekkor tervezte és építtette ez és ez. Senki nem olvasná, ha így írnék.

Ehelyett kihasználom a blog, mint műfaj tulajdonságait: lazán tegezem az olvasókat – feltételezve, hogy nagyjából hasonló korú és gondolkozású emberek olvasnak – kiszólogatok a szövegből, ha tehetem, humorral fűszerezem a mondandómat, és nagyon sokszor a képaláírásokba rejtem el a legfontosabb információkat.

Ezt semmilyen más írott szövegben nem tehetném meg udvariasan, az alapvető szabályokat betartva. Ezért kifejezetten élvezem a blogírást!

Tetszik, hogy pozitív blog, nem panaszkodsz, nem kritizálsz, mégsem túl rózsaszín, inkább élettel teli. Ez tudatos vagy így alakult?

Nem rejtem véka alá soha, hogy a nagycsaládos élet bizony kemény kihívás elé állít minket. Szeretném, ha tudná minden olvasóm: nekünk sem könnyű elindulni, és én is tépem a hajam néha a saját gyerekeim viselkedésétől. Ugyanakkor teljesen tudatosan nem szeretek rossz hangulatú cikkeket írni – olvasunk ilyet eleget a neten, ugyan miért írjak én is még egyet?

Volt már persze, hogy csalódottságomnak adtam hangot egy-egy programhelyszín leírása kapcsán, de ezekben az esetekben is mindig igyekszem, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak a pozitívumok, és a cikk végkicsengése alapvetően jó irányt vegyen.

Honnan merítesz ötletet a hétvégi kiruccanásokhoz? Ki dönti el, hova mentek?

A döntést mindig közösen hozzuk a férjemmel, az utóbbi időben pedig előfordult, hogy a két nagyobb fiút is be-bevontuk ezekbe a megbeszélésekbe. A legtöbb programötlet azonban tőlem származik. Ennek egészen egyszerű okai vannak: én vagyok a szakmabeli, engem érdekel jobban ez a téma, én követem a szakmai oldalakat mindannyiunk közül a legaktívabban.

A legfontosabb vágyaimat fel szoktam írni a kis füzetembe, de sokszor elég csak ránézni a térképre, és már mondom is, mi legyen a következő „állomásunk”. És persze nekem is vannak ihlettelen napjaim… akármilyen hihetetlen, de tényleg előfordul, hogy semmi nem jut az eszembe, hová kéne menni. Ilyenkor egyébként volt már, hogy itthon maradtunk – és akkor ez volt éppen rendben.

Nem kell mindig kényszeresen menni valahová, csak akkor, ha tényleg jól esik.

Hogyan tervezed meg az utakat, hogy legyen benne természetjárás és egy kis kultúra is?

Nem minden utunkban van mindkettő, de egy nagyobb lélegzetű utazás keretei között működhet. Alapvetően abból indulok ki, hogy a szállásunk közelében mi az a látnivaló vagy túraútvonal, amit mindenképpen szeretnénk megismerni. Van, amikor egy látnivaló közelében foglalok szállást, de olyan is van, hogy beleszeretek egy vendégházba, vagy egy környékbe, és ehhez simulva keresem a közeli érdekességeket.

Hogy csináljátok, hogy a baba is jól érzi magát és a 11 éves sem unatkozik a túrák során? Különböző életkorú gyerekekkel hogyan lehet összehangolni a programokat, hogy mindenkinek élmény legyen?

Talán ez a legnehezebb feladat. Egy nagycsaládban csupa alkalmazkodás az élet, és kirándulásaink során a gyerekek a hétköznapi szintnél is erősebben megtanulják, megtapasztalják, hogy figyelnünk kell egymásra és egymás igényeire. Amikor baba van a családban, akkor természetesen mindennél előrébb való az ő igényeinek kielégítése, de sosem jelentett gondot számomra pl. egy múzeum büféjének eldugott sarkában szoptatni vagy egy látogatóközpont ruhatárában pelenkázni.

Mikor olyan helyszínre megyünk, ahol inkább a nagyobbak számára van látnivaló – pl. történelmi események emlékhelyei – akkor feltétlenül szükséges beígérni a kisebbeknek egy játszóterezést és/vagy fagyizást a látnivaló megtekintése utánra.

A másik, amit be kell tartani: nem szabad túl hosszan nézelődni. Tudomásul kell vennünk, hogy mikor gyerekekkel utazunk, nem mi magunk művelődünk (vagy csak kis mértékben), hanem nekik mutatjuk meg, hogyan kell a „művelődést művelni”.

A természetjárás esetében nincsenek ilyen problémák. Az erdőben csupán annyi a feladatunk, hogy mindannyiunk számára végigjárható útvonalakat tervezzünk, vagy legyen nálunk megfelelő hordozóeszköz a kisebbek cipeléséhez. A nagyobbak már simán végiggyalogolnak akár felnőtt távokat is.

Mit tegyünk, amikor kórusban mondják a hátsó ülésről: mikor érünk már oda? Az oda-visszaút alatt mit csináljunk?

Mi beszélgetni vagy zenét hallgatni szoktunk. Jó ötlet lehet még a hangoskönyv vagy a közös éneklés, de hosszabb utakra vittünk mesefilmet. Vannak most már mobilalkalmazások, amelyek ebben nyújtanak segítséget, egyet kipróbáltunk idén nyáron, de a gyerekek nem rajongtak érte, és bevallom, mi sem.

Senki ne gondolja, hogy nálunk mindig minden utazás flottul, gond nélkül megy, mert ez nem igaz. Pl. a legkisebb gyermekünk első életévében többet ordított az autóban, mint a másik négy összesen a megelőző tíz évben.

Nem volt könnyű Aligánál meghallani a „hangolást”, ami aztán onnantól sem szép szóra, sem simogatásra nem gyengült, csak erősödött, végül a rakparton már csak a rekedt, kimerült ordítás maradt. De a többiek miatt abban az évben sem maradtunk nyugton, bár tény, hogy akkor kevesebbet utaztunk.

Vannak olyan kedvenc helyek, ahová többször is elmentek?

Igen, vannak kedvenc helyeink. Esztergom városát például nem csak azért nem tudjuk megunni, mert viszonylag közel van, és gyorsan elérhető. A Duna Múzeum, a Vár, a Bazilika, a belváros és a Duna-korzó, az élményfürdő, a Keresztény Múzeum (ahol most már vannak gyerekeknek szóló programok is) mind visszahívogatnak.

A Börzsöny, a Pilis, a Visegrádi-hegység vagy a Cserhát is gyakori kirándulás úti cél, illetve rendszeres Duna-part látogatók vagyunk Dunakeszitől kezdve Gödön át Dunabogdányon keresztül Kisorosziig. A legeslegkedvesebb helyünknek talán Fonyódot mondanám, itt van a tágabb családban egy rokonunknak nyaralója, amit minden évben használhatunk 7-10 napra közösen az unokatesókkal, nagyszülőkkel. Ezeket a napokat mindannyian várjuk minden évben.

Szoktatok külön apás-anyás kirándulást csinálni? (pl. anya-lánya, apa-fia)

Anya-fia programunk volt már a legnagyobb fiúnkkal, mikor Egyiptomot tanulták történelemből, kettesben elmentünk az akkor frissen átadott Szépművészeti Múzeumba egy egész délutánt töltöttünk így együtt. Vannak olyan spontán kirándulós programok, amikre nem megyünk mindannyian, de kifejezett apa-fia, anya-lánya programunk néhány múzeum- vagy színházlátogatáson kívül még nem volt.

Illetve van egy kedves hagyomány a családunkban, (amit az egyik kománktól tanultunk), hogy minden gyerekünk, mikor betölti a tizedik életévét, egy rövid külföldi utazást kap ajándékba – csak velünk, szülőkkel. Az első tízévesünknél egyébként ez a „csak velünk” máris megborult, mert a legkisebb akkor volt újszülött, ezért vártunk néhány hónapot, és őt is vittük magunkkal Ausztriába. Ezt az utazást például még nem sikerült megírnom, mert akkoriban nagyon sokat éjszakáztam a picivel.

Miért jó dolog gyerekekkel együtt kimozdulni? 

Erre a kérdésre engedd meg, hogy egy blogbejegyzéssel válaszoljak, melynek címe: 12 dolog, amiért érdemes a családdal barangolni!

Halász Kinga
- Budapestimami -

Fotók: Kovács-Mihócza Orsolya

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére