Jelenlegi hely

Ehető, szárított, vad? Esküvői virágtrendek 2021

A szerelemnek és így az esküvőnek semmi nem állhat az útjába, még egy világjárvány sem. A menyasszonyok mindig szépek kell, hogy legyenek és ehhez bizony az esküvői csokor és virágdíszítés is fontos.

Úgy tűnik, a százfős lakodalmak és a hatalmas termek díszítése nem fogja annyira terhelni az esküvőre készülő ifjú párok pénztárcáját idén sem. Épp ezért talán a szervezésben hangsúlyosabbak lehetnek olyan elemek, melyekre nem mindig jut elegendő idő. Például a környezettudatos virágválasztásra.

Környezettudatos esküvő?

Nehéz egy olyan "iparágban" mely a gyorsan múló látványos pillanatokra épül, környezettudatosan dönteni, pedig lehet. A virágdekorációban most összeszedtük, mi az, amit a nagy cégek és szakemberek jósolnak. De a megvalósításhoz vezető út is lehet tudatos.

Néhány tipp a környezettudatos virág-dekoráció választáshoz:

  1. Egzotikus, messze földről érkezett virágok helyett, helyben termelt növényeket is lehet használni. Kedves rokonom esküvőjére egy, a piacon megismert nénitől vettünk és rendeltünk aztán összesen majd 100 szál pünkösdi rózsát az esküvőre.
    (Ez után a kijelentés után minden virágkötő szeretne agyoncsapni, hiszen ezekkel a szabálytalan növekedésű, kinézetű növényekkel sokkal nehezebb dolgozni, és nem is garantálható az eredmény. Bizony, mindannyiunknak ki kell lépnünk a rutinból, és a szakmánk szépségeit, a kihívásokat élvezni.)

  1. A virágok hasznosítása: a csokrokat van, aki szereti leszárítani. Egyre több helyről hallom, hogy érzelmi okokból a nagyszülők, szülők sírjára viszi ki a menyasszony.
  2. A cserepes növények virágzó növényeit, terméseit is felhasználhatjuk: az esküvőmre a csokorhoz 15 évvel ezelőtt! cserepes orchidea virágait használtuk, melyek ma is virágoznak!

  1. A növény cserépben is díszíthet: rusztikus edényekbe ültetve, a kevésbé dekoratív cserepeket átcsomagolva olcsón, mutatósan és környezetkímélően az esküvő színvilágához igazíthatjuk. Utána kikerülhet az erkélyre, el lehet ajándékozni a vendégseregnek, segítőknek, szomszédoknak, így akár két legyet is üthettek egy csapásra.
  2. Lebomló anyagokkal díszíts: ne műanyag alapanyagokat, inkább papírt, nagy leveleket használj a csokrokhoz, díszekhez.

És most lássuk a 2021-es trendeket!

A klasszikus fehér

Vagyis tone in tone. Ha egyetlen színt kellene az esküvői virágok választásával kapcsolatban mondani, a tuti befutó a fehér. A finom, neutrális árnyalatok soha nem mennek ki a divatból, legyen az tengerparti hangulat, karácsonyi fotózás vagy esküvő. A fehér virágokból álló kompozíció pedig abszolút klasszikus 2021-ben is.
A fehér gyakorlatilag bármilyen esküvői ruhához és bármilyen környezethez passzol, legyen az akár a menyasszonyi csokor vagy a helyszín dekorációja. Életkortól függetlenül kockázatmentes, biztos, elegáns választás. A virágok fajtáitól, összeállításától függően a letisztulttól a romantikuson át az extravagánsig bármilyen stílus kialakítható a fehér-zöld színkombinációból. A különböző zöldek, levélformák és árnyalatuk még különlegesebbé tehetik a kompozíciókat.

Vadvirágok

A bájos, laza hangulatot adó vadvirágok a hasonlóan lazább, informális hangulatú, szabadban vagy rusztikusabb környezetben tartandó esküvőkre való virágdíszek alapnövényei. Használatukkal a dekoratőrök a tökéletlen tökéletességet szeretnék megfogni: a szabálytalan szerkezet tudatos kompozíció eredménye, a csokrok úgy néznek ki, mintha csak épp akkor szedték volna őket a mezőn. Hátránya, hogy sok vadvirág érzékenyebb a termelt virágnál, nem mindegy milyet használ a virágkötő. Tartósabb hatást lehet elérni például a vadkamilla, napszemvirág, vasvirág, nefelejcs, törökszegfű vagy akár búzavirág is, a hosszú fűszálak, díszfüvek is lazítanak az összképen.

Szárított virágok

A bohém, illetve a vintage stílusú esküvőkön évek óta egyre népszerűbbek a szárított virágok, a trend pedig jövőre még kedveltebb lesz. A dekorációk, illetve a menyasszonyi csokor készülhet csak és kizárólag szárított növényekből és termésekből, de divatos megoldás friss virágokkal is kombinálni azokat.

Stresszmentesebb is, ha napokkal előtte elkészülnek, nem az utolsó pillanatban kell kapkodni. Ezek a díszek garantáltan díszítenek még a lagzi másnapján is! Emléktárgyként pedig a friss házasok és a násznép tagjai meg is őrizhetik őket.

Statement virágcsokrok

Statement.. ismeretlen és szinte pontosan lefordíthatatlan szó., annyi jelentése van. A legjobb szó rá talán a hangsúlyos, de ez nem olyan jól hangzik magyarul. A kevesebb néha több… talán ez a legérthetőbb vezérelve az úgynevezett statement csokroknak.
Nem a méret, hanem az alapanyag számít: karakteres, kifejezetten feltűnő, virágok, akár szokatlan összetételű, színvilágú, elrendezésű csokrok. Különösen minimalista környezetben érvényesülnek: egy letisztult szabású és anyagú menyasszonyi ruha mellé, illetve, ha a dekoráció is semlegesebb környezetbe kerül. Aki ilyet választ, legyen merész, ne féljen az erősebb, akár sötétebb, vagyis nem tipikusan esküvős árnyalatoktól sem:  az összeállításba sötétkék, metálszín vagy épp fekete elemek is kerülhetnek.

Ehető virágok

Pezsgőben kinyíló virág? Hatásos indítás egy esküvőn. A titka: a cukorszirupban tartósított hibiszkuszbimbó és az időzítés. Ehető, finom, a pezsgőbuborékok nyitják ki a bimbót, így nagyon mutatós is. Az ehető virágok dekorértéke és jótékony hatásai egyre hangsúlyosabbak az esküvőkön is.
Szinte bármilyen fogást fel lehet dobni a Welcome drinktől a salátán át a tortáig és minden stílushoz illenek… persze a kevés néha több elve itt is érvényes, nem kell virágoskerté változtatni az összes fogást az előételtől a marhapörköltig!
Látványra a legmutatósabb talán a rózsa vagy az árvácska rengeteg színvariánsa, de ugyanúgy ehető például a zsálya, a sarkantyúvirág vagy a körömvirág is. A virágok használatánál sok múlik az esküvői vacsora helyszínéül választott étterem főszakácsán is, a lehetőségeket velük egyeztessétek!

ADL - Debrecenimami

Forrás: nlc.hu/eletmod; Studio Rosa Rugosa Facebook oldala; fotók: pexels.com; pixabax.com; Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére