Jelenlegi hely

2580 kilométer meseszép tájakon – Jön a Kéktúrázás napja

Október 8-án, a Kéktúrázás napján az Országos Kékkör teljes útvonalát szabadon választott helyszíneken, egy időben lehet majd bejárni. A 2580 km hosszú, egybefüggő túraútvonal több szakaszán, Magyarország számos meseszép tájain túrázhat egyszerre az ország.

A tavalyi rekord résztvevőszámú rendezvény után a Magyar Természetjáró Szövetség idén is életre kelti az Országos Kékkör 2584 kilométerét.

A Kéktúrázás napja elnevezésű esemény lényege, hogy a három kéktúrát; az idén 70. születésnapját ünneplő Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát egy napon, egy időben járja majd végig több ezer túrázó. Az ingyenesen esemény 143 túrájára szeptember 1-től lehet regisztrálni.

Október 8-án 2580 km-en, 143 szakaszon, 250 felkészült szakaszfelelőssel nagy szeretettel várnak minden kéktúrázni vágyót, kezdőket és haladókat egyaránt.

A közösségi túrák az ország különböző pontjaiból indulnak a kék sáv turistajelzésen, október második szombatján. A rendezvény honlapjának térképén a 143 túracsoport haladása idén is követhető lesz, a jeladóval felszerelt túrázók a nap végére együtt rajzolják ki az országot körbejáró Országos Kékkör nyomvonalát.

2022-ben a jelentkezők még könnyebben találhatnak rá a megfelelő túrára, a rendezvény honlapján ugyanis hossz, szintemelkedés, térkép és tematika szerint is választhatnak a szakaszok közül. Különböző hosszúságú és nehézségű túra közül lehet válogatni. Akik épp valamelyik kéktúrát járják a túramozgalom kiírása szerint, őket is várja a túranap, a honlapon kigyűjthetők a kéktúrás bélyegzésre ideális túrák is.

Az ősz legnagyobbnak ígérkező közösségi túranapján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a Kéktúrázás napja honlapján lehet megtenni.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ugrás az oldal tetejére