Jelenlegi hely

Augusztus 20. - Új helyszínről, az Erzsébet hídról is lőnek fel tűzijátékot

Ebben az évben új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek fel tűzijátékot az augusztus 20-ai ünnepségen.

Ezt a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Vargha Tamás felidézte: augusztus 20-án az államalapítást, az államalapító Szent István királyt ünnepeljük, és azokra emlékezünk, akik a történelem során védték Magyarországot, a magyar államiságot, a magyar hazát. Hozzátette: az ünnepi rendezvényeket a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala szervezi. Az ünnepi program augusztus 20-án 8.30-kor kezdődik a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezután a honvédtisztjelöltek avatása következik, köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő.

Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap, ennek keretében egész nap ingyenesen lesz látogatható az Országház, és bárki megtekintheti a Szent Koronát.  A látogatók a Szent Koronának is helyet adó Kupolatermet, valamint a Díszlépcsőházat nézhetik meg.  Az államtitkár megjegyezte: az elmúlt években egyre nagyobb tömegeket vonz ez a rendezvény, ezért a sorban állók türelmét és megértését kérte.

Napközben gyermekprogramok, családi programok, koncertek várják az érdeklődőket a Clark Ádám téren, 17 órától pedig ünnepi szentmise lesz a Szent István-bazilikánál, ezt a hagyományos ünnepi körmenet követi.    

Az esti tűzijáték - amelyet a közmédia élőben közvetít majd - a helyszínen az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti rakpartszakaszokról figyelve lesz a leglátványosabb. A látvány impozánsabb lesz a tavalyinál, az aláfestő zene pedig Szörényi-Bródy: István, a király című művéből lesz.

Elsődleges látványterületnek ajánlotta a Vígadó előtti területet, a budai oldalon pedig a Várkert Bazár és a Clark Ádám tér közötti szakaszt. Ebben az évben új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek fel tűzijátékot.
Az államtitkár hangsúlyozta: a legfontosabb a programokon részt vevő emberek biztonsága. Úgy fogalmazott: napjainkban a biztonságba vetett hit megingott, ezért ilyen nagyszabású rendezvényen minden eddiginél jobban ügyelnek majd arra, hogy mindenki gondtalanul vehessen részt a rendezvényeken.
Kitért arra is, hogy a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat, a mentőszolgálat, a rendőrség is képviselteti magát az operatív törzsben, amely már reggel 7 órakor megkezdi munkáját. Hozzátette: veszélyhelyzet esetén a közönséget időben, hangosbemondón keresztül értesítik arról, merre hagyhatják el a helyszínt. Új elem, hogy ezúttal a közvilágítást nem kapcsolják le a tűzijáték idején.

Vargha Tamás kiemelte: továbbra is érvényben van a március óta elrendelt terrorkészültség, ezt nem változtatta meg a kormány a nizzai támadást követően, ugyanakkor a kormányfő utasítást adott Pintér Sándor belügyminiszternek a hazai, jelentős tömegeket vonzó rendezvények fokozott védelmére. Ennek érdekében a rendezvények megközelítési útvonalán fokozott rendőri jelenlét várható, és egyes járművek mozgását korlátozhatják. Az államtitkár hangsúlyozta: a változó biztonsági környezetben minden, amit a kormány tesz, a magyar emberek biztonságát szolgálja, így lesz ez augusztus 20-án is.
Szabó László, a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatója ugyancsak a programokat ismertetve azt hangsúlyozta: minden eshetőségre felkészültek annak érdekében, hogy az emberek biztonságban ünnepelhessenek.
Lupsán István, a Pyro-1 Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a tűzijáték a hagyományoknak megfelelően 21 órakor kezdődik. A tűzijáték összesen 21 ezer látványeffektet tartalmaz, a telepítése augusztus 13-án kezdődik és hat napon át tart majd.
A látványról szólva azt mondta: a tűzijáték színeiben a piros-fehér-zöld látványblokkok mellett az Európai Uniót jelképező kék és sárga elemek lesznek láthatóak, valamint a kék szín szimbolizálja még a Duna folyót, a fináléban pedig az ezüst és arany színek a Szent Koronát. Kísérőzeneként az István, a király című rockopera újrahangszerelt részletei lesznek hallhatók a 2008-as A Társulat előadóinak tolmácsolásában.
Külön kiemelte a tűzijáték vezérlését, amelyet a legkorszerűbbnek és legbiztonságosabbnak nevezett. Ismertette: századmásodpercnyi pontossággal tudják indítani a rendszert, ugyanakkor annak legfontosabb eleme az azonnali leállíthatósága. A tűzijáték egyetlen gombnyomással leállítható, akár bizonyos részeit is meg tudják állítani.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére