Jelenlegi hely

Az év fagyija: mascarpones túrókrém sós karamellel

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2017-ben Szegeden a Virág Cukrászdában tartotta meg a jubileumi huszadik Év Fagylaltja versenyt. A verseny célja a hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. 

Idén 95 fagylalt nevezett be a megmérettetésre. Kötelező íz nem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának. 

A benevezett fagyikat három kategóriában, tizenöt fős szakmai és hat fős Közönség zsűri pontozta. A szakmai zsűriben neves cukrászmesterek értékeltek, a Közönség zsűri tagjai voltak:

- Tarján Zsófia - a közkedvelt szegedi Honeybeast együttes énekese
- Risztov Éva – olimpiai bajnok úszó
- Czippán Anett – televíziós műsorvezető
- Marko Krivokapic - a Pick Szeged kézilabdacsapat másodedzője
- Suhajda Krisztián - borász
- Dr. Munz Károly ügyvéd, gasztronómus és barista

A rendezvény folyamán zenés szórakoztató programok, kedvezményes fagylalt kóstolók várták a vendégeket. Az eredményhirdetést követően koncertet adott Tarján Zsófia, a Honeybeast együttes énekese. A koncert után a látogatók 100 Ft/gombóc áron kóstolhatták meg a versenyre nevezett fagylaltkülönlegességeket. 

VERSENYEREDMÉNYEK

„I.” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye:

Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

  • Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: Mascarpones túrókrém sós karamellel - Eszenyi Ferenc (Centrum Fagyizó, Balmazújváros)

  • Ezüstérem: A napfény íze – Varga Tamás (Amaretto Fagyizó, Győr)

  • Bronzérem: Azték arany – Tóth Norbert (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)

„II.” kategória: alapanyaggyártók, -forgalmazók versenye:

  •  Arany: Krémsajt fagylalt sós-tejkaramellával és sült almával – Andok Tamás (Nectar Kft., Budaörs)

  • Ezüst: Ikrényi mézes napsugár fagylalt – Nits Bence (Tutti Élelmiszeripari Kft., Rábapatona)

  • Bronz: Mézes krémes feketeribizlivel – Hajdu Zoltán (KEN Carpathia Kft., Budapest)

„M” kategória: „Mentes” fagylalt, azaz „hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylalt” kategória, szabadon választott ízben:

  •  Arany: Paleo feketeribizli fagylalt – Erdélyi Balázs (Frer Cukrászda, Budapest)

  •  Ezüst: Banános málna – Kirschner Zoltán (Gelato Italiano Kft., Környe)

  •  Bronz: Sós pisztácia pirított magvakkal – Eszenyi Ferenc (Centrum Fagyizó, Balmazújváros)

Kézműves Fagylalt Nívódíj győztese:

  • Eszenyi Ferenc közönségdíjas (Centrum Fagyizó, Balmazújváros)
  • Barackos túrós pite fagylalt – Csap Szabolcs (Andretti Cukrászda, Budaörs)

„I Love SZEGED” díjas fagylalt:

Narancsos-bazsalikomos csokoládé – Jóri-Hegedűs Szilvia (Diamante Fagyizó, Sóskút) 

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére