Jelenlegi hely

Csaknem 142 ezer gyerek kap meleg ételt a nyáron

Mintegy 1500 önkormányzattól 142 ezer gyerek részesül meleg ételben a nyáron a kormány 3 milliárd forint keretösszegű pályázata nyomán - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Czibere Károly hangsúlyozta: a pályázó önkormányzatok száma kétszázzal, a kedvezményezett gyerekek száma pedig 18 ezerrel növekedett az elmúlt évhez képest. Ugyanakkor a kormány a jövőben úgy kívánja átalakítani a rendszert, hogy az önkormányzatok számára ne pályázati lehetőség, hanem általános kötelezettség legyen a nyári gyermekétkeztetés, annak érdekében, hogy egy gyerek se maradjon meleg étel nélkül - tette hozzá a politikus.

Mint elmondta: az elsődleges célcsoportot a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyerekek jelentik; ennek megfelelően a leginkább hátrányos helyzetű települések 80 százaléka részt vesz a programban. Az államtitkár arról is szólt, hogy a kormányzat egy 400 millió forint keretösszegű pályázati programot hirdetett az önkormányzati szociális ellátó intézmények fejlesztésére. A jelentkező száz önkormányzat közül huszonegy részesülhet a támogatásból.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére