Jelenlegi hely

Díjazták a kisgyermekes nőket visszafogadó munkahelyeket

Átadták a visszafogadó munkahely díjakat hétfőn Budapesten, a kisgyermekes nők munkahelyi esélyegyenlőségét támogató munkáltatók elismerését a K&H Bank, és a debreceni NI Hungary Kft. kapta.

A Jól-Lét Alapítvány civil szervezetekkel együtt 2014 végén hirdette meg a munkám visszavár pályázatot, amelyre gyermekgondozási szabadságuk után korábbi munkahelyükre sikeresen visszatért szülők nevezhették munkaadójukat. A díjra tavaly 35 vállalatot jelöltek.

Tove Skarstein, Norvégia magyarországi nagykövete a konferencián rámutatott: nem az olaj- és gázipar járul hozzá a GDP-hez a legnagyobb mértékben a világon, hanem a nők munkaerőpiaci szerepvállalása. Hozzátette, a norvég nők 78 százaléka dolgozik, miközben a magyar nőknek csak 54 százaléka. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a magyar nőknek sok nehézséggel kell szembesülniük, ha családot és munkát is szeretnének. A kormánynak kell tennie valamit annak érdekében, hogy a nőknek ne kelljen választaniuk a munka vagy a család között.

A nemek közti egyenlőség a gazdaságilag leghatékonyabb modell, a legnagyobb gazdasági növekedést mutató országokban a nők a legjobban integráltak a munkaerőpiacra - mondta. Az északi országokban, ahol jelenleg a legmagasabb a születési ráta, a nőknek nem kell választaniuk a munka és a család-gyermekvállalás között.

Kitért arra, hogy ha a parlament főleg 55-60 év közötti férfiakból áll, az nem teszi lehetővé a családbarát jogi háttér kialakítását. A világ parlamentjeiben, az afrikai és arab országokkal együtt 22 százalékos a nők aránya, miközben Magyarországon 10 százalék alatti, és nincs nő miniszter.

A nagykövet aktivitásra szólította fel a magyar nőket, hogy válasszanak nőket vagy az esélyegyenlőséget támogató pártokat, mert ha a nők nem aktívak a politikában, nem lesz változás. Szerinte a magyar nőknek nem szabad azt elfogadniuk, hogy nincs megfelelő képviseletük a parlamentben: a népesség felének megfelelően a hatalom 50 százalékát is birtokolniuk kellene.

Keveházi Kata, a díjakat átadó Jól-Lét Alapítvány vezetője arról beszélt: a nők munkaerő-piaci hátrányának felszámolásához társadalmi, szervezeti és magánéleti szinten is változások szükségesek, jelenleg nincs elköteleződés állami szinten az egyenlőség megvalósítására. Hozzátette: a nők és férfiak egyenlőségét biztosító közpolitikák, rugalmas munkaszervezés, és egyenlő szülő-háztartási feladatmegosztás nélkül a nők hátrányai rendre újrateremtődnek.

A munka világában fennálló egyenlőtlenségek mögött nemi alapú társadalmi sztereotípiák állnak, ezek meghatározzák egyebek között, hogy a nők egész életükben jövedelmi és vagyoni hátrányban vannak, a munkahelyeken pedig kevesebb munkabért, bónuszt kapnak, és hátrányban vannak a teljesítmény megítélését vagy az előmenetelt illetően is - mutatott rá.

Szikla Dorottya, az MTA tudományos főmunkatársa ismertette: a visegrádi országok tartósan leszakadtak az unión belül az 50 százalék körüli női foglalkoztatási aránnyal. Magyarország helyzete a gyermektelen és a gyermekes nők foglalkoztatása közötti különbségben a legrosszabb: kétszer több a gyermektelenek aránya a foglalkoztatott nők között.

Az egyik díjazott, a debreceni NI Hungary Kft. a texasi központú National Instruments leányvállalata. Az elektronikai eszközök gyártásával, a mérés- és  irányítás-automatizálással foglalkozó NI Hungary Kft. több mint 1000 dolgozót foglalkoztat, akik ma már 13 különböző területen végzik munkájukat.

A másik vállalat, a K&H bankcsoport tavaly 29,1 milliárd forint veszteséget könyvelt el, mert 70,9 milliárd forint egyszeri céltartalékot képzett a devizahitelek árfolyamrésének korrekciójára, és az egyoldalú kamatmódosításokra. A bankcsoport egyszeri tételek nélkül 28,2 milliárd forint nettó nyereséget ért el tavaly, 2013-ban a bank adózás utáni nyeresége 18,5 milliárd forint volt.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére